Századok – 1967
Közlemények - Sipos Péter–Stier Miklós–Vida István: Változások a kormánypárt parlamenti képviseletének összetételében 1931–1939 602 - Stier Miklós ld. Sipos Péter 602 - Vida István ld. Sipos Péter 602
620 в IPOS PÉTER—STIER MIKLÓS—VIDA ISTVÁN A táblázatból (618. 1.) kitűnik, hogy a jobb-és a szélsőjobboldal abszolút többségben van, 178 képviselőből 97 sorolható ide. Figyelemreméltó a szélsőjobboldal társadalmi összetételében beállott változás is: az 1935-ös NEP szélsőjobboldalát a középbirtokosokból álló Meesér-esoport képezte, most pedig a szélsőjobboldalt az Imrédy-frakció jelentette, amely elsősorban értelmiségi és államhivatalnoki elemekből tevődött össze. A szélsőjobboldal mellett felsorakozott egy kb. 75 — 80 főnyi határozottan jobboldali csoport, amely részben volt Gömbös-emberekből (26), részben egyéb jobboldali platformon álló politikusokból tevődött össze. Míg Gömbös volt hívei között továbbra is elsősorban azokat a főleg középbirtokos, nagybirtokos és bérlő elemeket találjuk, akik annak idején a „viharsarok" magvát képezték, addig az egyéb jobboldali színezetűek jobbára a közhivatalnoki és értelmiségi rétegekből kerültek ki. A továbbiak során ezek inkább Imrédy, mint Teleki politikáját támogatták, tehát a választások a miniszterelnök szempontjából súlyos kudarcot eredményeztek. * Áttekintve a 30-as évek kormánypártja parlamenti kepviselete társadalmi-politikai képének alakulását (ld. a. 619. oldalt), megállapíthatjuk, hogy az egyes osztályok és rétegek képviseletének aránya gyökeresen nem változott meg, személyi összetétele azonban csaknem teljesen kicserélődött. 1939-ben már csak 19 olyan képviselő (az összlétszám 10,6%-a) van, aki még az 1931-es választások során szerzett mandátumot. A változások tartalmát az adja, hogy visszaszorult a bethleni rendszer kormánypárton belüli bázisa, és mind fokozatosabban előtérbe nyomultak a totális fasizmus kiépítésére irányuló törekvésekkel szimpatizáló erők. Ezt fejezi ki egyrészt az a körülmény, hogy a finánctőke személyes részvétele a kormánypártban az évtized végére teljesen eltűnt, a nagybirtokos arisztokráciáé minimálisra csökkent. A hagyományos uralkodó osztályok kormánypárton belüli befolyásának visszaszorulását húzza alá az a tény is, hogy általában gyérült, majd jóformán megszűnt a képviselők tőkés érdekeltségekkel való közvetlen kapcsolata, másrészt pedig jelentősen erősödött a totális fasiszta törekvések legfontosabb hordozójának, a dzsentri középbirtokos és katonatiszti elemeknek a kormánypártban való képviselete. Adatszerűen is kimutatható ezek arányának gyarapodása, s ha számokban nem is állapítható meg az államhivatalnoki és értelmiségi réteg jelentős előretörése, kétségtelen viszont az a tény, hogy e rétegek kormánypárti képviseletében mind nagyobb számban jelentek meg az ellenforradalmi rendszer neveltjeiből kikerült fasiszta elemek. A kormánypárt jobbratolódása a nyilas pártok ugrásszerű erősödésével szoros kölcsönhatásban olyan politikai tényezőt jelentett, amellyel a későbbi kormányoknak is számolniok kellett, minthogy a háborús viszonyokra hivatkozva az ellenforradalmi rendszer többé nem írt ki választásokat.
