Századok – 1967
Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583
A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 597 közlése végett, amelyek szerint nemcsak az Ausztriába emigrált Nagy Mihály, hanem a többi védő is tudott volna a honoráriumként szolgáló pénzek eredetéről és Nagy Mihálynak bécsi kapcsolatairól. Ugyanakkor a Kamara választmánya foglalkozott a védők ama bejelentésével is, hogy „addig, amíg hazafiságukban és ügyvédi becsületükben minden jogos ok és bizonyíték nélkül történt meggyanusításukért elégtételt nem kapnak, magukat védői tisztüknek gyakorlásában akadályozva érzik". E bejelentés folytán a választmány felhívta a védőket, hogy abban a tudatban teljesítsék tovább védői kötelességüket legjobb tudással, bátorsággal, hazafisággal és azzal a tudattal, „hogy amennyiben meggyanusításuk alaptalannak bizonyulna, úgy részükre a kellő elégtételt a választmány megfelelő helyen nyomatókkal szorgalmazni fogja". Az Ügyvédi Kamara felhívása folytán a védők bejelentették a szeptember 7-i tárgyaláson, hogy a vádlottak védelmét továbbra is ellátják.1 4 A bíróság ezt a bejelentést tudomásul vette, egyedül az emigrált Nagy Mihályi pótlására volt szükség, aki helyett Bajáki Ferenc védelmével Kiss Jenő ügyvédet bízta meg. Ez az első választott védői garnitúra azonban már csak október 4-ig láthatta el a védelmet. Az október 4-i tárgyaláson Széchi András tanúkihallgatása során Kiss Jenő védő éles szóváltásba került az elnökkel, mert az elnök megakadályozta Ágoston Péter vádlottat abban, hogy a tanú vallomására megjegyzéseket tegyen. Az elnök eközben a tárgyalásról való kiutasítással fenyegette meg a védőt, aki erre eltávozott a tárgyalóteremből. Védőtársa iránti szolidaritásból elhagyta a tárgyalótermet Székely Aladár is, s ekkor a védők közül egyedül Berend Béla maradt a tárgyalóteremben, akit viszont az elnök nem engedett felszólalni, ezért a tárgyalást ugyancsak otthagyta. A bíróság a védők távozását a tárgyalás olymérvű megzavarásának tekintette, hogy a Bp. 299. § 1. bekezdése értelmében mindhármukat kizárta a főtárgyalásról. Az erről szóló végzés kihirdetése után Nagy György, Gál Jenő, Hébelt Ede, Domonkos Andor és Hojtás Ödön védők védőtársaik iránt tanúsított szolidaritásból bejelentették, hogy a védelemről lemondanak. Lemondásuk indokolásaként külön nyilatkozatot adtak be a bírósághoz, abban leszögezték, hogy a tárgyaláson az ügyfélegyenlőség elve nem érvényesült, a tárgyalás elnöke a törvénnyel ellentétben álló kijelentéseket tett, mindezzel a védelemről való lemondásra késztette őket. Ugyanekkor Tordai Gábor, Nyisztor György kirendelt védője, egészségi állapotára hivatkozva szintén lemondott a védelemről. A bíróság most már ismét kénytelen volt hivatalból védőt kirendelni valamennyi vádlott számára, ami október 8-án megtörtént. A védők kirendelése után Aczél Imre főállamügyészhelyettes hosszabb felszólalást tartott. Elsősorban az új kirendelt védőket üdvözölte azzal a meggyőződéssel, hogy az ő közreműködésükkel a per immár befejezhető lesz, előadta, hogy szerinte a védőváltozás nem jár a vádlottakra nézve semmiféle hátránnyal. Ezekután a főállamügyészhelyettes teljesen szokatlanul és a magyar igazságszolgáltatás történetében precedenst nem ismerő módon összefoglalta és megbélyegezte az első választott védői garnitúra egész magatartását. Álláspontja szerint e védők többsége mindent megtett annak érdekében, hogy a pert ne lehessen befejezni „és hogy lehetetlenné tegye azt, hogy a magyar nemzet, i a magyar állam ós a magyar állampolgárok sérelmére elkövetett főbenjáró bűnök itt igazságos megtorlásban részesüljenek". Lerögzítette, hogy „annak a bécsi irányzatnak" tettek szolgálatot a lemondott védők, amely — a főállamügyészhelyettes szerint — Magyarország tekintélyének aláásására és a magyar igazságszolgáltatás régi hírnevének kompromittálására törekedett. Ezekre való tekintettel a főállamügyészhelyettes feltétlenül megakadályozandónak tartotta, hogy a lemondott választott védők — a szeptember 8-i eseményekhez hasonlóan — ismét elfoglalhassák a védői pulpitust, ezért azt indítványozta, hogy a bíróság lemondásukra való tekintet nélkül a Bp. 299. §-a értelmében zárja ki őket a tárgyaláson való részvételből és fegyelmi felelősségre vonásuk érdekében a jegyzőkönyvet tegye át az Ügyvédi Kamarához. A bíróság a kihirdetett végzésében mindennek helyt is adott. A bíróságnak ez a végzése törvénysértő volt. Sem a tárgyalásról eltávozó védők, sem azok, akik védőtársaik iránti szolidaritásból bejelentették lemondásukat, e magatartásukkal nem követtek el „rendzavarást", de lia a bíróság mégis rendzavarásnak tekintette a védőknek a tárgyalásvezetői jogkörrel történt visszaélés elleni tiltakozását, ez semmiesetre sem volt olyan mértékű, hogy velük szemben a Bp. 299. §-a szerinti legsúlyosabb intézkedést kellett volna alkalmazni. A kirendelt új védői garnitúrával már nem volt komoly összetűzése a bíróságnak. Az ismertetett megfélemlítési akciók és jogtiprások sorozata után az újonnan kirendelt védők óvakodtak attól, hogy korábbi védőtársaikhoz hasonló eréllyel folytassák a védelem ellátását. A per most már aránylag gyorsan befejezéséhez közeledhetett. 11 Ügyvédek Lapja, 1920. szept 15. szám 7—8.1. 10 Századok 1967/3—1
