Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 589 korábban elfogadott 1920. évi VI. t. e. a kivételes hatalomnak a békeszerződés megkötésétől számított további egy évvel történő meghosszabbításáról, szemben áll a békeszerződéssel. A békeszerződés megkötése folytán nem lehet lefolytatni az ún. gyorsított eljárásokat, tehát törvénytelenek a békeszerződés megkötése után így lefolytatott perek, és törvénytelennek tekintendő a népbiztosok perének letárgyalására összeült bíróság összetétele is. Ebben az ügyben biztosítani kell a rendes perrendi szabályok érvényesítését, a fellebbezést ós a semmiségi panaszt, tehát az ügynek a Kúria elé történő vitelét is. A békeszerződés 76. §-a szerint senkit sem lehet üldözni politikai magatartása miatt. Blauner Mór előterjesztéséből a következőket emeljük ki: Forradalomnak nevezte mind az októberi, mind a márciusi forradalmat, ez már önmagában is bátor dolog volt, hiszen a vádindítvány „bűnszövetkezetének tekintette a proletárdiktatúrát. „Tudományos közhely immár tekintetes kir. Törvényszék és ezt a történelem és a társadalomtudomány már régen megállapította, hogy a forradalmat nem egyes egyének robbantják ki, a forradalom mindig eszméknek, törekvéseknek,, bizonyos elmaradott reformoknak, fontos gazdasági szükségletek kiegyenlítetlenségének súlyos, majdnem elháríthatatlan események visszahatásának elemi erővel kitörő evolúciója." Rámutatott, hogy a további bizonyításra azért van szükség, mert az eljárás anyagából hiányzik azoknak a fontos külpolitikai körülményeknek a feltárása, amelyek az ügy megítéléséhez feltétlenül szükségesek, mert: „Mindnyájan tudjuk, hisz vissza tudunk emlékezni még a kétségbeesésnek arra a paroxizmusig menő elkeseredésére és állapotára, amelybe a Vyx-féle jegyzék az egész ország közvéleményét, az akkori kormányt, az egész magyarságot sodorta. Ebben a hangulatban, ebben az idegállapotban nem volt különbség munkás és mágnás között, minden rétege a társadalomnak, mindenki, aki nem volt botor és eszelős, érezte, hogy itt a magyarság ellen egy súlyos igazságtalan merénylet követtetik el. Abban a szomorú, abban a rendkívül elkeseredett lelkiállapotban, amikor a Nyugat megtagadott bennünket, amikor minden kérő, esdeklő szavunk hiábavalónak bizonyult, amikor igazságunk süket fülekre talált és még arra sem méltatták ezt a szerencsétlen országot, hogy az ő szavára választ adjanak, csak egyetlen reménysugár maradt, az akkori felfogás szerint, az egész országban akkor, tekintetes kir. Törvényszék, csak egyetlen egy csillag, a Moszkva felé mutató, halvány csillag volt az, amely felé az ország akkori bizodalma, reménysége, egy pillanatra fellángolt. Tekintetes kir. Törvényszék ! Nézetem szerint ennek az ügynek elbírálásához igenis hozzá tartozik az, hogy mennyiben volt annak az időnek megítélése szerint, — akkor ennek a lépésnek csalódásait még senki előre nem láthatta, — mennyire volt igenis nemzeti érdek az, hogy ezt az utolsó kártyát is kijátsza az ország és megkísérelje, hogy az ország területi integritását talán ezen az alapon megvédje. És ugyancsak tisztázásra szorul az a körülmény is, hogy ennek a fontos külpolitikai lépésnek mennyiben volt ! eredménye és ellenértéke az a belpolitikai átalakulás, amit éppen a mérsékelt felfogást valló magyar szociáldemokráciának — amelynek hosszú évtizedes múltja van, — minden időben evolúciós, lassú fejlődési alapon álló felfogása és közvéleménye elfogadni volt kénytelen." Blauner felszólalásának erősen nacionalista színezetét az indokolja, hogy beszédének lényegét csak így mondhatta el, hiszen annak érdemi része úgyszólván hallatlannak tűnt az ellenforradalmi Magyarországon: a kommunisták ellen meghozott halálos ítéletek nagy száma, a különítmények garázdálkodássorozata közepette azt hangoztatta a védő, hogy helyes volt Moszkva felé fordulni, a Tanácsköztársaságot létrehozni, indokolt volt a proletárdiktatúrával járó belső átalakulás is. Ezt a kijelentést akkor tette meg a védő, amikor a Horthy-vezette katonai klikk még azzal számolt, hogy az anta.it igénybe veszi őket a Szovjetunió elleni intervenció céljából. Blauner indítványának további részében az antant-misszió képviselői: Cunninghame, Borghese herceg, Romanelli és Gorton tábornok tanúvallomásainak beszerzését indítványozta, annak tisztázására, hogy a vádlottak milyen konkrét magatartást tanúsítottak a Tanácsköztársaság idején. E bizonyítási indítvánnyal kettős célt igyekezett a védelem elérni. Elsősorban már a tárgyalás megnyitásakor rá akart mutatni arra, hogy az antant-hatalmak hivatalos képviselői összeköttetésben állottak a népbiztosokkal, s ha őket de iure nem is ismerték el, valójában azonban mint a hatalmat gyakorló kormány tagjaival állottak összeköttetésben. Ez a körülmény megdönti a gyorsított tanácsoknak a Tanácsköztársaság állami létét tagadó és a korábbiakban már részletesen ismertetett álláspontját. Másodsorban kiemelte a védelem azt, hogy: „a vádhatóság ebben az ügyben a mindenki egyért, egy mindenkiért elvi álláspontjára helyezkedett, ami büntetőtörvénykönyvünk, sőt az egész világ valamennyi büntető törvényköny-