Századok – 1967
Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505
A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 533 nák, amit hajdanában mondogattak a mi jobbágyaink: szabadíts meg uram az úr haragjától is, meg szeretetétől is, mert mindkettő egyformán keserves. Az európai hatalmaknak mind ellenséges mind állítólag baráti beavatkozása csupán azt jelenti a balkáni parasztok és munkások számára, hogy mindenféle újabb akadályokat és sorompókat állítanak a szabad fejlődés elé, ráadásul a kapitalista kizsákmányolás általános feltételeihez." E beavatkozásnak két szakaszát különböztethetjük meg. Az első periódusban, amikor még nem volt nagyméretű belső megmozdulás, s a fegyveres küzdelmet mindenekelőtt külső erők kezdeményezték, a fő cél az volt, hogy hatásukat Macedóniában megakadályozzák, s ily módon fenntartsák a status quot. E politika másik oldalát a porta olyan irányú befolyásolása jelentette, hogy enyhítsen az elnyomáson, szüntesse meg a kegyetlenkedéseket és a megtorlást. Ezt a kettős célt szolgálta Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia megállapodása 1897-ben, majd e két nagyhatalom 1903 februári közös jegyzéke Konstantinápolyhoz, ill. Bulgáriához. Ez utóbbiak különösképpen mutatják a két irányt: bizonyos kedvezményeket, de ezzel egyidőben a macedón fegyveres küzdelem kibontakozásának megakadályozását is. így a Törökországhoz küldött jegyzék határozottabban kérte a kegyetlenkedések felszámolását, javasolta az adóterhek enyhítését, az adók bérbeadásának megszüntetését, amnesztia biztosítását. Ezzel párhuzamosan a két nagyhatalom Bulgáriától a szófiai macedón emigráns bizottság feloszlatását, valamint a bolgár—török határ lezárását kívánta. Ez utóbbi kívánságok, amelyeket a bolgár kormány teljesített is, kifejezetten a macedón mozgalom ellen irányultak. E diplomáciai események után fél évvel, augusztus 2-án, Illés napján kitört a macedón belső mozgalom tetőfokát jelentő felkelés, amely lezárta a nagyhatalmak beavatkozásának első szakaszát. Mielőtt az újabb periódusra térnénk, röviden foglalkoznunk kell magával e Délnyugat-Macedóniában kibontakozott nagyarányú megmozdulással. A felkelés központja Krusovo városa volt. A macedón forradalmárok három városban és néhány száz faluban magukhoz ragadták a hatalmat és kikiáltották a köztársaságot. A köztársaság elnöke a szocialista Nikola Karev lett. A tizenkét napig fennálló köztársaság szerveit a nép választotta, a macedónokon kívül e terület más nemzetiségű lakossága is. Sőt a köztársaság kiáltványa felhívta a török dolgozó népet, hogy csatlakozzék a közös ellenség, a kizsákmányolók elleni küzdelemhez. A macedón mozgalom halálfejes feketefehér zászlója helyett a vörös lobogót tűzték ki. Az új hatóságok a mozgalom szempontjából hadifontosságú vállalatokat is kisajátították. Az árulókat és kémeket forradalmi bíróság vonta felelősségre. A krusovói köztársaság tehát rövid fennállása idején forradalmi demokratikus elvek alapján rendezkedett be és nem egy intézkedésén a szocialista eszmék hatása is kifejeződésre jutott. A porta a kb. 30 ezer felkelő ellen annak tízszeresét számláló haderőt vonultatott fel. A nagy számbeli fölény ellenére csaknem három hónapra volt szükség a felkelők erejének megtörésére. A török kegyetlenkedések nem ismertek határt. Házak ezreit gyújtották fel, faluk százait dúlták szét. A fegyvertelen lakosság sorozatos kivégzésétől sem riadtak vissza; A délnyugatmacedóniai bitolji kerületet csaknem teljesen feldúlták, a lakosság nagyrészt Bulgáriába menekült, vagy Amerikába vándorolt ki. Az illésnapi felkelés után a macedón mozgalom lehanyatlott. Hozzájárult ehhez, hogy a forradalmi szervezet több egymással szembenálló csoportra hullott szét. E csoportok egymással le akartak számolni. Ezenkívül a balkáni 6 Századok 1967/3—1
