Századok – 1967
Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505
530 ARATÓ ENDRE madást Szerbia teljes nyíltsággal azzal indokolta, hogy a bolgár egység megbontotta a hatalmi egyensúlyt, s ezért Szerbiának területi kárpótlást kell kapnia. A szerb haderő Vidin és Szófia irányában támadt, s a határon nem talált ellenállásra, mert a bolgár csapatok a déli, a török határt védték. Nehézséget jelentett, hogy a korábban már kibontakozott ellentét miatt a cári Oroszország visszahívta a bolgár hadseregben szolgáló tiszteket. A bolgárok azonban erőltetett menetben felvonultak a nyugati határra és igazságos küzdelemben rövid tíz nap alatt győzelmet arattak. Az előrehaladó bolgár csapatokat a Monarchia fellépése állította meg: a kormány azzal fenyegetőzött, hogy a szerbek oldalán beavatkozik a háborúba. Bár a cári Oroszország — más meggondolásból mint Ausztria-Magyarország — helyeselte Milan akcióját, amikor a Monarchia a bolgár támadás elhárítása ürügyén el akarta foglalni Szerbiát, megnövekedtek az orosz—osztrák-magyar ellentétek. Németország, mely ekkor még kereste Oroszország barátságát, visszatartotta szövetségesét, Ausztria-Magyarországot a háborútól. 1886 elején Szerbia és Bulgária aláírta a fegyverszünetet, majd a bukaresti békét, amely azonban nem tartalmazott semmiféle területi változást. Az egyesítés ügye, Kelet-Runiélia problémája még ezzel nem zárult le. Nagy-Britannia abból a meggondolásból, hogy egy oroszellenes Bulgária a tengerszorosok felé irányuló terjeszkedés hatékony gátja lehet, továbbra is támogatta az egyesítés ügyét. Anglia nyomására így közvetlen bolgár—török tárgyalások kezdődtek, és ennek eredményeképpen 1886 tavaszán a porta Sándort nevezte ki Kelet-Rumélia főkormányzójává, ami a bolgár egység gyakorlati elismerését jelentette. Még ugyanebben az esztendőben ugyan újból kiéleződött a Monarchia és a cári Oroszország ellentéte a bolgár kérdésben, az ausztrofil Sándort ugyanis orosz befolyásra lemondásra kényszerítették, de Németország ismételt fellépése visszatartotta a Monarchiát az Oroszország elleni háborútól. Bulgária és Kelet-Rumélia egyesítésének sikere felbátorította a görög kormányt, amely a nacionalista érzelmekre appellálva, anélkül, hogy a megfelelő feltételekkel rendelkezett volna, Epirusz elfoglalására törekedett. Azt hangoztatta, hogy ha Bulgária magába olvaszthatta Kelet-Ruméliát, ezt Görögország is megteheti Epirusszal. A nagyhatalmak a görög mozgósítás azonnali megszüntetését követelték, s miután a kormány ezt visszautasította, 1886 tavaszán blokád alá vették Görögország partjait. Ezzel a krízis véget ért, amely az ország gazdasági helyzetét nagy mértékben lerontotta. A görög, szerb és bolgár területeken kívül jelentős mecedón lakosság élt nehéz körülmények között török uralom alatt. Ez a bolgárokkal közeli rokonságban élő délszláv nép nemzeti hovatartozása kezdetben bizonytalan volt. A XIX. század első felében a macedón nemzeti mozgalom nyelvi-kulturális szakasza a hasonló bolgár törekvésekkel igen szorosan összefonódott és mondhatjuk, hogy azzal egységet alkotott. Az 50-es és 60-as években mutatkoztak önálló macedón nyelvi, kulturális törekvések, a bolgárhoz hasonló politikai mozgalmakkal azonban még nem találkozunk. A nemzetté alakulásnak ebben a kezdeti szakaszában volt San-Stefano, valamint a berlini kongresszus, amely Macedóniát Nagy-Bulgária része helyett török uralom alatt hagyta. A Bulgáriától való külön történeti fejlődés magyarázza azután, hogy a korábban már meginduló önálló nemzetté alakulás tovább folytatódott, s a bolgárokkal való igen közeli nyelvrokonság ellenére, éppen a jelentős törökellenes harcok során,
