Századok – 1967
Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505
A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 527 egy kis területért hajlandó volt támogatni a délszlávokra sérelmes berlini kongresszus határozatait és elmélyítette kapcsolatát a Monarchiával. Ennek az orientációnak a kifejlődésében természetesen fontos szerepet játszott a cári Oroszországnak ezekben az években követett bolgár-barát politikája. Különösképpen súlyos volt a Bosznia-Hercegovinára vonatkozó döntés. E tartományt ugyanis elszakították Törökországtól, kormányzását és birtoklását pedig, határidő nélkül, átengedték az Osztrák-Magyar Monarchiának. Ausztria-Magyarország ezenkívül jogot kapott arra, hogy helyőrségeket tartson, valamint katonai és kereskedelmi útvonalat létesítsen a Novipazari Szandzsákon. Ez a Crna-Gora és Szerbia közötti kapcsolatok kibontakozása elé állított jelentős akadályt. A Romániára vonatkozó határozatokban nem következett be változás. Mindent egybevetve, a cári Oroszország visszaszorítása és elszigetelése kedvezőtlenül hatott több balkáni szláv nép nemzeti törekvéseire, még akkor is, ha a San-Stefano-i békeszerződés is nyitva hagyott néhány problémát, ill. több népnek nem is kedvezett, miután nem követte az egyébként bonyolult néprajzi viszonyokat. Ausztria-Magyarország balkáni hódító törekvéseinek kielégítése újabb, nagy gátat emelt a délszláv nemzeti törekvések elé. Még kevésbé oldotta meg a berlini kongresszus a balkáni monarchiák közötti ellentétet. A határozatok a már jelentkező, de később egyre inkább kibontakozó ellentéteket erősítették. Görögország számára sem hozott a berlini kongresszus kedvező változást. Sőt a - kongresszus feljogosította Nagy-Britanniát, hogy megszállja a jórészt görög lakosságú Ciprusz szigetét. A thesszáliai és epiruszi görög követelésekre pedig azzal a határozattal válaszoltak: „ajánlják" Törökországnak, engedje át a görögöknek Thesszália és Epirusz egy részét. Persze a porta nem ment ebbe bele, s az albánok, akik az ún. Albán Liga soraiban szervezkedtek, — s nemzeti mozgalmukkal még alább foglalkozunk — a görög kívánságokkal szemben Epirusz egy részére tartottak igényt. Az albánoknak ez volt az első nemzeti fellépésük a XIX. században. ( Mindez természetesen megnehezítette a görög kívánságok teljesítését, a törökök elzárkóztak mindenféle engedmény elől. Két nemzetközi kongresszus is eredmény nélkül oszlott fel, míg 1881-ben Konstantinápolyban Törökország és a nagyhatalmak között megállapodásra került sor a görög kérdésben. E konferencián Görögországnak nem is volt képviselője, és noha Anglia ez alkalommal támogatta a görög kívánságokat, a megállapodás nem tartalmazta a berlini kongresszuson a portának visszaadásra „ajánlott" területek egészét: Thesszálián kívül Epiruszból csak az Arta-öböl vidékét kapták meg. A cári Oroszország, miként a drinápolyi béke után a román fejedelemségekben, 1878—79-ben részt .vett a bolgár államapparátus és gazdasági élet kiépítésében. Már a háború idején, amikor bolgár parasztok tömegei a török bosszúja elől az orosz csapatok által elfoglalt területre menekültek, az orosz katonai hatóságok támogatásával elfoglalták a török szpáhik által elhagyott földeket. Ebben a magatartásban természetesen nem a cári katonai parancsnokság „földosztó" politikája jutott kifejezésre, hanem a nagy tömegek eltartása nagy gondot okozott, s így kívántak segíteni az élelmezés nehéz problémáján, ami azonban gyakorlatilag a bolgár paraszt földhöz juttatását eredményezte. A berlini kongresszus után a helyzet ebben a tekintetben is megváltozott. Ausztria-Magyarország és Nagy-Britannia ugyanis támogatták a török földesurak visszatérését Bulgáriába. A cári Oroszország a leghatározot-
