Századok – 1967
Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37
A HADI- ÉS BÉKECÉLOK A MONARCHIA POLITIKÁJÁBAN 43 « békelehetőséget osztatlan megelégedéssel fogadott volna, amely birtok -állományát és békés fejlődése feltételeit meghagyta volna."8 Az Entente erre azonban ekkor sem volt hajlandó, többek között azért, mert úgy látta, hogy Franciaország azon békefeltételét, hogy a németek adják vissza Elzász-Lotharingiát, az utóbbiak nem fogják teljesíteni. Később, 1916-ban, amidőn a németek belebonyolódtak a verduni harcokba, keleten pedig megindult a Brusszilov-offenzíva, a békeakció kilátásai ismét csökkentek. A németek és a Monarchia között különben már ekkor is fennállott az a nézeteltérés, hogy a birtokállomány puszta fenntartása — ami az Entente számára amúgy sem volt elegendő tárgyalási alap — a német polgári közvélemény számára ugyancsak kevés volt a háború befejezéséhez. Az igény a német hadsereg megfelelő győzelmére, „amelyet a katonai körök még tápláltak, megterhelték a kormány békegondolatát, amely pedig nem vesztette el a szemmértékét a tekintetben, hogy ebben a háborúban már a védelmi célok elérése is hatalmas eredményt jelentett volna".9 így az Elzász-Lotharingiával kapcsolatos német merevség és a Belgiumra vonatkozó német biztosítékok megfoghatatlan megfogalmazása eleve megnehezítették — már Burián szerint is — az összes békekísérleteket. A Monarchia, mint a Kettős Szövetség kevésbé exponált hatalma, ennek ellenére mégis felveti a békeajánlat szükségességének gondolatát. Ezt Burián 1916. szeptember 28-án a császár elé terjeszti, majd pedig a , német kormánynak is a tudomására hozza. Október 18-án Plessben, majd e hó 29-én Bécsben, s november 15-én és 16-án Berlinben erről folytatja tárgyalásait. Németország és a Monarchia kormányának megbeszélései a békeajánlat előkészítésére legfontosabb feladatuknak valóban a hadicélok és a békefeltételek megállapítását tekintették.1 0 Afelől ui„ hogy ezt a manővert a békeajánlattal végre kell hajtani, alig volt különbség a két szövetséges között; i a különbség csupán a tárgyalások módszerének kérdésében mutatkozott. A német kormány, fennálló nehézségei ellenére is, szívesebben tárgyalt, vagy tárgyalt volna közvetlenül az ellenségeivel, mintsem hogy olyan „kollektív" tárgyalásokba bocsátkozzék, amelyekben akár egy, akár mind a három szövetségesének hadicéljait vállalnia kell. Márpedig Burián egyik legfőbb törekvése valóban az volt, hogy a központi hatalmak a közös hadicéllistába felvett pontokért vállaljanak egymással kölcsönösen kötelezettséget.11 A német kormány azonban — amelynek a dolog természeténél fogva a legnagyobb rész jutott volna a kötelezettségvállalásból — a szövetségesi megnyilatkozást * Gr. Burián: Drei Jahre. Im Verlag Ullstein. Berlin. 1923. 135 — 136. 1. 9 Uo. 137. 1. 10 Erre vonatkozólag két fontos utalást találunk. Az egyik egy 1916. nov. 3-i hivatali feljegyzés, amely szerint Burián elengedhetetlennek tartja, hogy Bécs és Berlin között ne csupán a tervbevett békeakció formája és tartalma ügyében létesüljön megegyezés, hanem beható eszmecsere jöjjön létre a két fél békefeltételeire vonatkozólag is. Sőt, ezekre vonatkozó megállapodás nélkül ne is kerülhessen sor az ellenséggel való tárgyalásokra (OL. Filmtár W. 406. doboz, P. A. Geheim XLVII/13. Nr. 5583). A másik utalás Ferenc József II. Vilmos császárhoz intézett 1916. nov. 5-i levelében található, s arra vonatkozik, hogy a két uralkodó kormányai necsaka békeakció eljárási módját tárgyalják meg, hanem tekintsék elengedhetetlen feladatuknak, hogy a békefcltételeikben megállapodjanak az ellenséggel folytatandó megbeszélések előtt. (OL. Filmtár, 404. doboz, H. H. St. A. P. A. Krieg 25)P. Schreiben S. К. Ар. Maj. an S. Maj. den DtK. u. Preuss. König. Neues Palais, Potsdam. Schloss Schönbrunn am 5. Nov. 1916. 11 Lásd: Steglich: i. m. 23. 1.
