Századok – 1967
Tanulmányok - Kristó Gyula: Anjou-kori krónikáink 457
ANJOU-KORI KRÓNIKÁINK ч 489 zódok nem ritkán öncélúak.18 1 Az előbb mondottakkal szoros kapcsolatban van, hogy a második szerző — éppen az epizódok számánál és szerepénél fogva — sokkal több szereplőt mozgat, mint az első, aki viszont lényegesen határozottabb kézzel tud bánni a megformálandó anyaggal, az mindenkor engedelmeskedik neki, s a cselekmény nem fut szét tolla alatt százfelé, mint a második rész alkotójánál. d) Kapcsolatban az előzőkkel, a krónikatöredék két része tulajdonképpen két különálló műfaj ismérveit hordozza. Az első egység az udvari történetírás reprezentatív műfajának, a királykrónikának a jegyeit mutatja, a második rész határozottan regényes gestának minősül. e) Az első szerző igen gyakran említi Isten nevét, lépten-nyomon hivatkozik rá, s neki tulajdonítja az eseményeket. Feltétlenül papi ember; ezt szövegének sorai is elárulják.182 Ezzel szemben a második rész szerzője, bár minorita voltához nem férhet kétség, nagy mértékben függetleníteni tudta magát Istentől. Ami az első részben Isten, az nála egy heroikus, emberfelettivé nagyított, de mindig emberi vitézség műve. Nagymérvű — ha szabad így mondani — „feudális nacionalizmus" jellemző rá. Csakis e második rész szerzőjére korlátozva állja meg helyét és minősül igaznak Dékáni megjegyzése, mely szerint ,,. . . hazaszeretete vallásosságánál is nagyobb".18 3 f) Különbségeket fedezhetünk fel a két rész keletmeghatározásaiban is. A második rész dátum-adatai kivétel nélkül egyháziak, egyházi ünnepekhez kötöttek. Ezzel szemben az első rész dátumozása változatosabb, nem ritkán „világi" ( =pogány hónapelnevezés szerinti) keletmeghatározást ad. A dátumozással kapcsolatban még egy különbségre hívhatjuk fel a figyelmet. A második rész szerzője mindent és mindig „pontosan" datál. E gyanúsan „pontos" adatközlés18 4 a második litván hadjáratnál felbomlik, a kínos pontosságba mintegy belezavarodik a szerző, és kronológiai képtelenségeket közöl. Az első rész szerzője lelkiismeretesebben, egyszersmind óvatosabban bánik a dátumokkal. Ahol biztosan tudja a pontos, napot is jelző keltezést, ott természetesen közli azt. Nem egyszer azonban körülbelüli időmeghatározást ad. Előfordul még az is, hogy olykor csak az évet közli, bizonyára nem rendelkezvén közelebbi adatokkal. g) A második szerzőnek nemcsak témakiválasztása, cselekményvezetése, de előadásmódja, stílusa is sokkal szubjektívebb, mint az elsőé. Az első rész szerzője (Endre halálának eseményét kivéve) objektíven, tárgyilagosan ad elő, stílusa a szélesen, nyugodt ütemben, bő víztömeggel hömpölygő folyam képét nyújtja. Nagyon jellemző s egyedi sajátosság, hogy végig a szerző beszél, nem adja a szót szereplői szájába. A második szerző stílusa sokkal rapszodikusabb, inkább egy vékonyabb vénájú, vízesésekkel tarkított hegyi patakhoz 181 Pl. a 171. fejezet Lajos király medvevadászatáról és megsebesüléséről szól. Világosan kiérezhető azonban, högy ennek az epizódnak az elmondása nem is annyira a tényközlés kedvéért történik, hanem azért, hogy a szerző kiemelje a magát kockáztató, a király életét a sajátjáénál is jobban szerető Bessenyő János hőstettét, de még inkább azért, hogy a szerző az írás, a toll erejével tiltakozzék Bessenyő János megjutalmazásának elmaradása miatt, amit az ellene — á szerző szerint természetesen alaptalanul — ármánykodóknak, különösen Horvát Nováknak tulajdonít. (Az egyébként jelentéktelen Bessenyő János nevét már első fejezetében — c. 166. — sürgősen közli.) 182 Pl.: „Per omnia benedictus deus qui sic tradidit impios puniendos." Mátyás F.: HHFD Ш. 161. 1. 183 Dékáni Kálmán : János minorita ..., 42. 1. 184 Domanovszky Sándor: A Dubniczi Krónika. 433. 1.
