Századok – 1967
Tanulmányok - Kristó Gyula: Anjou-kori krónikáink 457
488 KRISTÓ GYULA töredék első részében nem feltétlenül indokolt a második részével azonos, minorita szerzőt keresnünk. b) Tudósgenerációk emlegették büszkén, liogy a Névtelen (János) Minorita már egy új szellem jegyében, okleveles anyagra támaszkodva szerzi munkáját. Ezt a tételt is módosítanunk kell. E megállapítás ugyanis csak a töredék első részére vonatkoztatható.17 8 Bár a második rész is hivatkozik misszilis levélre,17 9 ebből nem szükségszerű azt a következtetést levonni, hogy használta is. Az oklevélhasználat tehát csak az első rész szerzőjéről bizonyos, s ez talán fogódzót jelent arra, hogy e szerzőt a kancellária közelében, vagy éppen ott keressük. De még egy más, fontosabb következtetés is levonható. Az oklevélhasználat e szerzőnél nem alkalmi, nem ad hoc, hanem tudatos. Azt kell hinnünk, hogy e szerző éppen azért nyúlt az oklevélhez (ami alkalmasint misszilis levél volt), s talán nem is egyhez, hogy adatait, tudósításait pontossá tegye. Ez a törekvés pedig olyan szerzőnél tehető fel, aki nagy elhatározással vagy éppen királyi megrendelésre ír krónikát. Annyi mindenesetre bizonyos, olyan helyet kellett neki a feudális állam gépezetében elfoglalnia, ahol az oklevelekhez könnyen hozzájutott (kancelláriai alkalmazott, vagy az oklevelek őre, custosa). c) Teljesen eltérő szerzőre utal a kiválasztott s tárgyalt események rendszere. Az első részben minden logikus, minden a helyén van, s ami a legdöntőbb — a király áll a középpontban. Úgy érezzük, bizonyos „magasabb szempont" vezeti e rész íróját, ami ott érhető tetten, hogy villanásnyi kitérést sem engedve magának, az események fő vonalán halad.180 A krónika második részéről korántsem mondhatjuk el ugyanezt. E rész nem egységes vonalvezetésű, a vezérfonal alig követhető a leírt eseményekben. A témakiválasztás olykor erősen szubjektív, ami sokszor háttérbe szorítja magát a királyt is, és más személyeket állít időlegesen a középpontba (pl. Morócs, Bessenyő János, János minorita, Kornis Jaksó). Kétségtelen, e rész szerzője sokkal szubjektívebben tud szólni, ez azonban a szerkezeti arányosság rovására megy. Olykor szinte teljesen elvész az epizódokban, ezek a kitérők legtöbbször a cselekményvezetés belső logikája ellen szólnak, szétszórttá, zilálttá teszik a kompozíciót. Az epit 178 Mátyás F.: HHFD III. 155. 1.: „...quorum nomina in literis eiusdem Stephani fily Laczk domino regi transmissis habere non potui." 179 Uo. 156. 1.: ,,. . .quidam drombetarius portauit literam Lodouici de Tarento, continentem, quod rex cum eo duellum seu certamsn singulare deberet committere." 180 S ha egy esetben van is ettől a nyílegyenes fő vonaltól eltérés (szent László király csodatette, harcba avatkozása a magyarok és székelyek oldalán a tatárok ellen), az nem véletlen, ós még kevésbé öncélii. Hogy éppen királya, Lajos, nagy elődjének, példaképének hőstettét mutatja be, abban tükröződik Nagy Lajos egész udvarának szellemi ős-választása, a korabeli eleven László-kultusz. S ez az egy kitérés máris árulkodik szerzőjéről, aki ennek a motívumnak, a Nagy Lajos-i udvar ízlésének magfelelően szőtte bele krónikájába e politikailag cseppet sem közömbös epizódot. — Ebben az összefüggésben talán nem látszik feltétlenül hitelt érdemlőnek Bóta László [Képes Krónika. Kálti Márk krónikája a magyarok tetteiről (ismertetés). Irodalomtörténeti Közlemények. 1961. 244. 1.; Küküllei János és a Névtelen Minorita krónikája (ismertetés). Irodalomtörténet. 1962. 333.1.] hipotézise, amely szerint a László-legenda (161 — 162. fej.) nem lehetett szerves része a krónika első redakciójának, hanem később illeszthette bele a krónika szövegébe annak valamelyik későbbi másolója, talán a Dubnici Krónika váradi vagy Várad környéki szerzője. Kurcz Ágnes (Anjou-kori történetíróink kérdéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1964. 363. 1.) — véleményünk szerint helyesen — nem lát okot a László-epizód interpoláltságának feltételezésére. Kurcz helytálló utalása a László-legendának a szövegkörnyezettől nem eltérő ritmizáltságára, egyáltalán az inkriminált két fejezet ritmikus volta eleve kizárja a kései interpolálás reális hipotézisét.
