Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Urbán Aladár kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 411

KRÓNIKA 413 hetetlen előfeltétele új, az eddigi munkákban nem található adatok ós összefüggések feltárása, a hadszervezési problémák kutatásának megkezdése, valamint az egész kérdés társadalomtörténeti keretbe való ágyazása." A levéltári anyag fokozott használata és a társadalomtörténet szempontjának figyelembevétele a centennárium és az 1952. évi Kossuth-óvforduló óta egyre inkább megtermékenyítőleg hatott a hadtörténetírásra is," amelyet jelentős új eredményekkel gyarapít most Urbán Aladár tíz évi levéltári kutatómunkán alapuló, témaválasztásánál, anyaggazdagságánál, a társadalomtörténeti összefüggések megvilágítására is kiterjedő módszerességénél fogva egyaránt méltán figyelmet érdemlő disszertációja. A terjedelmes munkának a nemzetőrséggel foglalkozó első részét illetően kiemelte Urbán Aladárnak a nemzetőrség szociális összetételének vizsgálatában elért azon eredményét, hogy „az önkéntes nemzetőrség a lakosság jobbmódú elemeiből, városi iparoskereskedő polgárokból, mezővárosok tehetősebb parasztjaiból tevődött össze; így nem állhat helyt az a korábbi elképzelés, hogy benne a munkások és a plebejus elemek tömegével vettek volna részt. A kezdeti időszak után azonban változott a helyzet, azaz az összetétel, és megyénként — mint a szerző írja — „a nemzetőrség soraiba jelentős számban kerültek be a kvalifikációt meg nem ütő elemek." A munka második részét illetően, amely a honvédség szervezésével foglalkozik, és helyesen állapítja meg, hogy a szabadságharc hadserege a nemzetőrséggel párhuzamosan szervezett honvédségből fejlődött ki, Borús József megjegyezte, hogy a honvédzászlóaljak szociális összetételének vizsgálatát szélesebb alapon végezve, az általánosítható összkép teljesebb, meggyőzőbb lenne. A továbbiakban arra mutatott rá, mennyire fontos tudományos feladat az 1848 — 49-es évek osztályharcának beható tanulmányozása: „A felszabadulást követő dogmatikus szemlélet negyvennyolccal foglalkozó történetírásunknak azzal ártott legtöbbet, hogy a nemzeti összefogás ós a függetlenségi harc szempontjának egyoldalú hangoztatásával lehetetlenné tette az osztályharc vizsgálatát." Urbán Aladár munkája gazdag anyagot tartalmaz annak megvilágításához, hogy „mit jelentett, hogyan érvényesült ekkor az osztályharc" a téma vonatkozásában, azonban a szerzőnek „ennyi adatból bátrabban kellene levonni a következtetést: a nemzetőrségben kezdettől fogva érvényesült a szegényebb rétegeknek vagyoni helyzetük javítására, föld szerzésére, társadalmi emelkedésre irányuló törekvése, — és a vagyonosoknak a küzdelme e törekvéssel szemben. Az adatok alapján az is logikusan következik, hogy az arisztokrácia és a tehetős polgárság jobban félt a honvédségben fegyverhez jutott nincstelenektől, mint a külső ellenségtől." Kisebb megjegyzései során szóvá tette a tiszántúli toborzás sikerében a Habsburgellenes függetlenségi harcok hagyományai továbbélésének tulajdonított szerep eltúlzását; kitért a lőszerellátás nehézségeire, amelyek a szabadságharc egész folyamán végig fennállott fegyverellátási problémákat is felülmúlták; a kiképzéssel kapcsolatban rámutatott arra, hogy nemcsak színvonalának alacsony voltáról, hanem sokhelyütt teljes hiányáról kell beszélnünk. Korrigálta a disszertáció néhány megállapítását a szerveződő honvédségnek a nemzetőrséghez, illetve a császári hadszervezethez való viszonyára vonatkozólag, s felhívta a figyelmet a korabeli katonai terminológia magyarázatának szükségességére. Elismeréssel szólt a disszertáció logikus szerkezeti felépítéséről, olvasmányos stílusáról, a kiegészítésre csak itt-ott szoruló hatalmas jegyzetapparátusról, s nem utolsó sorban a munka mellékleteiről, amelyek fontos szervezési és létszámjelentéseket, toborzási szabályzatokat, kiképzési tervet, tiszti névsorokat tesznek hozzáférhetővé. Véleményét abban összegezte, hogy Urbán Aladár disszertációja „jelentős gyarapodása és értéke 1848-ra vonatkozó történetírásunknak, különösen hadtörténetírásunknak. Nemcsak ráirányítja a figyelmet a nemzetőrség és a honvédzászlóaljak története kutatásának fontosságára, a hadszervezés és a szociális összetétel vizsgálatának nélkülözhetetlenségére, hanem mintaszerűen meg is oldja a feladatot, végleges választ ad a témából adódó kérdésekre." Varga János kandidátus opponensi véleményét a disszertáció érdemeinek méltatásával kezdte. Urbán Aladár a nemzeti történelem oly problémáinak tisztázására vállalkozott, amelyekről néhány évvel ezelőtt sokan azt mondották: kutatásával semmi újat nem kaphatunk már. Ezzel szemben a munka a teljesnek mondható levéltári ós más források korrekt, tárgyilagos felhasználásával, valamint témájának sokoldalú, a ható társadalmi tényezők szinte valamennyijét számításba vevő elemzéseivel figyelmeztet, hogy az első felelős magyar minisztériumunk megítélését a honvédelmi kérdések vonatkozásában módosítanunk kell, mert a sok buktató, megtorpanás ellenére is „lényegében sokkal jobban ellátta a haderő megszervezésében reá váró feladatot, mint ahogy ezt korábban véltük". A disszertáns tudományos erényeit mutatja az is, hogy annak ellenére, hogy szinte minden fejezet, minden rész tartogat új megállapításokat — s itt a dolgozat gondolatmenetét követve felsorolta a leglényegesebb új eredményeket —, mégis képes