Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Urbán Aladár kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 411

414 KRŐNIKA az egyidőben lejátszódó s a valóságos fejlődós különböző oldalait képező eseményeket, mozzanatokat sokoldalú kritikai hozzáállás alapján fontosságuk szerint együttláttatni. Kritikai észrevételei — mint mondotta — tulajdonképpen nem is érintik a diszszertáció lényegét, hanem sokkal inkább egyes részletkérdések kiegészítésére korlátozódnak. Hogy a város mögött elmaradt a vidék a nemzetőrség szervezésében, annak szerinte elsősorban az az oka, hogy noha vidéken az vir—paraszt viszony kiélezettebb volt, mint a városi társadalmi ellentétek, mégis a városi zártabb közösség, a vidéki szétszórt településviszonyokkal szemben már eleve lehetővé tette, hogy itt a szervezés sokkal eredményesebb legyen. A szerzőnél világosabban fogalmazná meg: a kormánynak a nemzetőrséggel részben az eljövendő honvédehni szervezet, részben belső .karhatalmi erő kialakítása volt a célja. Nem ért egyet azzal az irodalomban más helyen is felbukkanó megállapítással, hogy az 1848 tavaszi antiszemita hullámmal egyidőben kiadott parancs a zsidó nemzetőrök leszerelésére a kormány és a szélsőbal egyes tagjainak antiszemitizmusát bizonyítaná, mert ez sokkal inkább kényszerű kompromisszumként értékelendő. EzuIán több kiegészítést tett a nemzetőrség létszámára, szociális összetételére, vagyoni állapotukra vonatkozóan. Azok az egyes, a disszertációban fel nem használt anyagok — Sopron, Zemplén megye nemzetőrségi összeírásai—, melyeket ő korábban átnézett, alátámasztják a szerző létszámra, összetételre vonatkozó állításait és becsléseit, de néhány esetben szükséges lett volna a korabeli lajstromok foglalkozás-kategorizálását az adottnál részletesebben elemezni, mert a nemzetőrök valóságos szociális összetételét ez alapján ínég alaposabban tekinthetjük át. Ezek például rámutatnak arra is, hogy az összeíró bizottságok a cenzust nem mindig tartották be, aminek oka egyrészt abban rejlett, hogy már a következő honvédelmi célokra gondoltak, másrészt egyes helységekben úgy történt a nemzetőrállítás, hogy a torzsalkodások elkerülése végett minden felnőtt férfitagot besoroltak. A nemzetőrségbe lépéshez sokféle anyagi, egzisztenciális érdek is fűződött, ugyanakkor a források arról is tanúskodnak, hogy sok helyen még a törvény által kötelezetteket sem sikerült megnyerni a nemzetőrség eszméjének. Kisebb megjegyzések után bővebben foglalkozott a nemzetőri zászlóaljak ós a honvédség viszonyával. Egyetértett azzal, hogy a nemzetőrség katonai értéke messze elmaradt a honvédségétől, de fontos oldala a kérdésnek, hogy az önkéntes nemzetőrség egy része később rendes honvédzászlóaljakká alakult, s így a magyar honvédsereg egyik fontos részét képezte. Vitathatónak tart ja azt a megállapítást is, hogy a baloldal kezdetben nem értett egyet az önkéntesek toborzásával, hanem a teljes hadügyi függetlenség megvalósítását tartotta céljának. Ez szerinte nem bizonyítható. Továbbiakban szerinte az események nyomonkövetóse megmagyarázza a kormánynak június elején a honvédkérdésben tanúsított látszólag ingadozó magatartását: amíg nem tudták, hogy a királynál t artózkodó Batthyány milyen eredményt ér el a szerb kérdést és Jellasicsot illetően, addig tanácsosnak látszott a toborzást függőben tartani. A szerzőnek az önkéntesek társadalmi összetételéről alkotott képének valós voltát igazolják egyéb helyi részadatok is. Azt, hogy az önkéntesek 60%-a a parasztságból került ki, az ország társadalmi struktúrája magyarázza. Kiemelendő viszont, hogy országos létszámukhoz viszonyítva milyen nagy az iparosok és az értelmiségiek aránya. A jelentkezések a különböző területeken eltérők voltak. A szerző indoklása, amely — noha hangsúlyozza ebben a gazdasági tényezők jelentőségót —, a tiszántúli toborzás tárgyalásakor pl. mégis a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok hagyományait igen fontos tényezőnek tartja, kiegészítésre szorul. Az ugyancsak szép toborzási eredményeket felmutató Szabolcsban e hagyományok alapjai: a lakosság állandósága, a Habsburg-ellenes harcok hagyományainak friss volta, korántsem mutathatók ki, s egyébként is a toborzásoknál még említés sem történt, hogy a Habsburgok elleni háborúról lesz majd szó. A gazdasági tényezők szerepe már jelentősebb, de ezek mellett nagyobb súllyal esnek latba a szervezéstechnikai, pszichológiai elemek is. Ha ehhez számítjuk, hogy a nincstelen elemek egy részének a katonáskodás egzisztenciájuk rendezését is jelentette, akkor érthető, hogy „az önkéntes zászlóaljakra végeredményben csak bizonyos megszorítással illik az önkéntes elnevezés, mert legénységüknek egy kisebb hányada valójában fogadottakból állt, vagy ha önkéntesen is, a 3 évtől — a 10 évtől való menekvés reményében — és anyagi előnyöktől csábítva választotta a katonáskodást". Ez nem jelentheti természetesen a ténylegesen ható nemzeti érzés mozgósító erejének lebecsülését, de int, hogy sok tényezőt kell figyelembe venni az értékeléskor, és az önkéntesség mértéke koránt sem lehet azonos a hazafiság mértékével. A „beállás" megítélésekor nem ért egyet a szerzővel abban, hogy az iparoslegények nemzeti tudata magasabb szintű lett volna az értelmiségénél, mert az iparoslegényeket sokkal inkább a meg-megújuló munkakereséstől, a vándorlástól, a hánvódástól való szabadulás vágya hajtotta a katonáskodásra, míg az értelmiség magatartásában nagyobb