Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi kollokvium a dunamenti országok 1938–1945 közti történetéről (Sz. Ormos Mária–Tilkovszky Loránt) 389

396 KRŐNIKA <fc a szövetségesek afrikai eredményei, valamint Olaszország kiválása a fasiszta koalícióból. Az ellenállás polgári szárnya azonban ekkor még abban reménykedett, bogy Churchill terve a partraszállás balkáni megoldására sikerre vezethet, s elkerülhető lesz a fegyverszünet a Szovjetunióval. A kommunista párt a többi aktív ellenálló csoporttal együtt növelte az ellenállási mozgalom intenzitását, és 1943 őszén kidolgozta a felkelés és az Antonescu-rendszer megdöntésének katonai tervét. Ezt követően egyezményt kötött a harc közös vitelére a szocialista, majd a liberális párttal és felvette a kapcsolatot a királyi udvarral. 1944 júniusában létrejött a Nemzeti Demokratikus Blokk, az ellenállás széles erőinek szövetsége, s megkezdődött a fegyveres csoportok szervezése, amit megkönnyített a hadsereg jelentős részével kialakított jó kapcsolat. A széles összefogás és a jól kidolgozott terv tette lehetővé az 1944. augusztus 23-án elkezdett fegyveres akció sikerét. A román nép hősies és sikeres küzdelme, azáltal, hogy megnyitotta az utat a szovjet csapatok számára a Balkánra és Magyarország felé, mintegy hat hónappal rövidítette meg a háború tartamát. Az N. Gornenski által előterjesztett bolgár referátum (N. Gornenski, Sl. Petrova, M. Ereliiska munkája) a második világháború időszakának bolgár bel- és külpolitikáját tekinti át, felvázolva a bolgár ellenállási mozgalom fő vonásait. Bemutatja Borisz cár monarcho-fasiszta rendszerét és az uralkodó csoport németbarátságát, amely alapot képezett ahhoz, hogy Bulgária — még mielőtt a német katonai nyomás közvetlenül ránehezedett volna — a német politika kiszolgálójává váljék, s hogy majd a Filovkormány csatlakozzék a szovjetellenes hármasszövetséghez, és hozzájáruljon 1941 februárban az ország német csapatok általi elözönléséhez. Ezzel Bulgária a német szövetség álarcában valójában megszállott országgá vált. Ennek eredménye a további belső fasizálódásban ós a németbarát külpolitika kiteljesedésében mutatkozott meg. Az utóbbihoz az alapot az uralkodó csoport azon meggyőződése szolgáltatta, hogy Németország elkerülhetetlenül a háború győztese lesz, s ezért kívánságainak teljesítése bolgár érdek. Ezt megerősítette, hogy Jugoszlávia lerohanása után Németország bolgár megszállás alá juttatott bizonyos Bulgária által magának vindikált területeket, noha óvakodott attól, hogy ott a bolgár közigazgatás kiépítését is engedélyezze, vagy ott bolgár gazdasági érdekeket érvényesülni engedjen. A német kérések előtt Bulgária sorra meghajolt, háborút üzent az Egyesült Államoknak ós Angliának, a román ajánlatot, mely a két ország érdekeinek megvitatására irányult, visszautasította, illetve a németeknek továbbította. Borisz cár és a Filov-kormány úgy vélekedett, hogy a háborút a Nyugattal csak azon az áron lehet beszüntetni, hogy Németország mintegy felhatalmazást sőt támogatást kap tőle a Szovjetunió leverésére. A német háborús kudarcok sorozatának megindulása után azonban a bolgár uralkodó köröket nyugtalanság töltötte el, s alátámasztotta a népi ós polgári ellenzéki erők harcát a monarcho-fasiszta rendszer ellen. Az 1943 őszi kormányzati válság után alakult Bojilov-kormány azonban minden változtatás nélkül követte elődei bel- és külpolitikáját, abban reménykedve, hogy a nyugati hatalmak nem fogják a hitleri rezsimet veszni hagyni, és különbékét kötnek vele. Ebben bizakodva járult hozzá 1944 februárban, hogy az akkor mintegy 360 ezer főnyi bolgár hadsereg jelentős részét a hitleri hadigépezet rendelkezésére bocsássa. Nem rajta, hanem a szovjet hadsereg gyors előrenyomulásán s Törökország semlegességének fenntartásán múlt, hogy erre nem került sor. Ebben az időben a bolgár kormány fokozta erőfeszítéseit a nyugati hatalmakkal való kapcsolatok újrafelvételére és különbéke kötésére, a szovjet kívánságokat viszont elutasította. Az egy újabb kormányválság után 1944 májusában megalakult Bagrjanov-kormány sem változtatott az ország külpolitikáján, s egyik fő gondjának az ellenállási mozgalom teljes felszámolását tekintette. A német—angol különbékére építő reményeknek azonban végetvetett az 1944 júniusi angol—amerikai partraszállás, amely végül is a bolgár kormányt arra kényszerítette, hogy a német csapatoknak az országból való kivonását követelje. Miután a Bulgáriában állomásozó német csapatok helyzete veszélyessé vált, a német kormány ehhez hozzájárult, a bolgár kormány pedig az eseményeket úgy igyekezett feltüntetni, mintha megtörténnék a Bulgáriát elhagyó német erők lefegyverzése is, a valóságban azonban a csapatok teljes harci erejüket megtartva hagyták el az ország területét. Augusztus 27-én a kormány proklamálta Bulgária teljes semlegességét, amely azonban még mindig a német érdekek pártfogolását jelentette és szovjetellenes tendenciákat takart. A szeptember 2-ánmegalakult Muravjev-kormány még mindig nem tette meg sem az égetően szükségessé vált demokratikus intézkedéseket, sem a német egységek intakt elvonulását nem zavarta meg. Minthogy ez utóbbi tény súlyosan érintette a szovjet hadsereg érdekeit, a szovjet kormány szeptember 5-én hadat üzent Bulgáriának, 6-án a kormány megszakította Németországgal a diplomáciai kapcsolatokat és deklarálta Német-