Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi kollokvium a dunamenti országok 1938–1945 közti történetéről (Sz. Ormos Mária–Tilkovszky Loránt) 389

KRÓNIKA 395 hoz való viszonyt meghatározó tényezőkre. Az e vonatkozásban is igen sok újat adó tanulmány leginkább mégis a Szlovákia jövőjére vonatkozó s az ellenállási mozgalom szempontjából alapvető jelentőséggel bíró korabeli szlovákiai koncepciók vizsgálatával kelt érdeklődést. A szlovák kommunista párt egy adott szakaszban a „szovjet Szlovákia" jelszavával operált, később azonban a népi demokratikus alapon helyreállítandó Csehszlovák Köztársaságon belül jelölte meg Szlovákia helyét, a teljes nemzeti egyenjogúság alapján. E koncepció jegyében folyt le az 1944. évi szlovák nemzeti felkelés, amelynek nagy szerepe volt e koncepció valóraváltása feltételeinek megteremtésében. Románia részvételéről a háborúban, illetve a román nép háborúellenes, antifasiszta harcáról I. Popescu-Puturi terjesztett elő referátumot, amely több román történész (Gh. Zahnria, Gh. Matei, I. Oprea, E. Campus, Gh. Savu, D. Tutu) közreműködésével készült. A referátum bevezetőben megállapítja, hogy az első világháború utáni román állam nem használta fel a gazdaság fejlesztése tekintetében azokat a lehetőségeket, melyeket a román állam egységének realizálása nyújtott, majd azt hangsúlyozta, hogy Románia külpolitikáját az ország integritása megvédésének szüksége szabta meg, jóllehet Románia helyzetére nagy befolyást gyakorolt az. a tény is, hogy földrajzilag a nyugati világ és a Szovjetunió között feküdvén, különösen erősen hatottak rá a kapitalista világ szovjetellenes tervei. Az antant-hatalmakkal való szövetkezés, abban az időben, mikor ezek a német revansizmus politikáját bátorítani kezdték, a román külpolitikának ellentmondásos jelleget kölcsönzött. Ez utóbbit fejezte ki az 1932-ben, de különösen 1936-ban a Szovjetunióval egy kölcsönös segítségnyújtási egyezmény létesítésére irányult kísérlet is, amely azonban meghiúsult a román uralkodó osztályok szovjetellenességén, illetve németbarátságán. A szovjetellenesség és Románia súlyos gazdasági nehézségei nyitották meg az utat Németország számára a behatoláshoz, amit elősegített az ötödik hadoszlop, elsősorban a Vasgárda tevékenysége. A német és magyar nyomás, a nemzetközi helyzet súlyosbodása ellentéteket és vitákat váltott ki az uralkodó osztály különböző rétegeiben is, melyek egy része az ország függetlenségének megvédése mellett lépett fel (Titulescu, Iorga stb.). Az eseményekre azonban a nyugati hatalmak megbékélő politikája a továbbiakban negatív hatást gyakorolt. A Goga-csoport. uralomrakerülése után a román külpolitika továbbra is az egyensúly fenntartásán fáradozott és igyekezett függetlenségét megóvni. A csehszlovák válság idején, noha minden jel arra vallott, hogy Anglia és Franciaország hozzájárulnak a Németországnak teendő újabb engedményhez, Románia megpróbált fellépni Csehszlovákia érdekében. Visszautasította Magyarország bilaterális egyezmény-ajánlatát, mivel a magyar kormány nem volt hajlandó azt Csehszlovákiára kiterjeszteni; bejelentette, hogy Csehszlovákiával szemben fennálló kötelezettségét kész teljesíteni, s közölte, hogy a Csehszlovákia segítségére siető szovjet repülőgépek áthaladását engedélyezi. Jugoszláviát pedig közös fellépésre szólította fel arra nézve, hogy egy csehszlovák-ellenes magyar támadást megállíthassanak. Ezt a politikát folytatta München után is azzal a céllal, hogy Csehszlovákia további feldarabolását megakadályozza. Ugyanakkor azonban, hogy Németországban védelmet találjon a magyar revizion izmussal szemben, a birodalomnak tett mind nagyobb gazdasági koncessziók útjára lépett. Az éppen a csehszlovák kérdésben elfoglalt román álláspont miatt az 1938 végén ós 1939 elején kialakult német—román feszültség, melynek során a német kormány Románia megszállásával fenyegetődzött, az 1939 márciusban kötött gazdasági egyezménnyel oldódott fel. Hasonló módon, nemcsak a román nép kommunista, szocialista és egyéb demokratikus rétegei, de a román kormány is támogatta Lengyelországot a német veszéllyel szemben. Románia átengedte a lengyeleknek szánt fegyvereket, s Calinescu miniszterelnök ezzel kapcsolatban minden német kifogást visszautasított. 1939 szeptemberében a Gestapo utasítására a miniszterelnököt a Vasgárda meggyilkolta. Ezt követően azonban Románia már nem tudott hasonló ellenállást kifejteni akkor, midőn a német, magyar és olasz nyomással szemben magára maradt. Kénytelen volt elfogadni a második bécsi döntést és Erdély északi felét Magyarországnak átadni. Ezt követően Károly királynak le kellett mondani fia, Mihály javára, az „államvezetést" Antonescu vette kezébe. 1940 októberében megkezdődött az ország német megszállása és teljes gazdasági kifosztása, amelyet az 1940-i gazdasági egyezmény tett lehetővé. Antonescu 1941-ben ellenkezés nélkül járult hozzá Románia szovjetellenes hadbalépéséhez. Mindezek a körülmények az országban kiszélesítették az ellenállás erőit, melyek közt a román kommunista párt vezetésével nemcsak a szocialista munkás- és demokratikus paraszt-szervezetek, de széleskörű értelmiségi, kispolgári és polgári rétegek is résztvettek, sőt a német befolyás ellen és a nyugati kapcsolatok megtartása érdekében a királyi udvar is fellépett. Ezt a mozgalmat nagymértékben előrelendítették a szovjet hadsereg sikerei