Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi kollokvium a dunamenti országok 1938–1945 közti történetéről (Sz. Ormos Mária–Tilkovszky Loránt) 389

KftÓUIKA 391 a szovjet külpolitika ezen országok haladó erőit támogatta, míg a magukat átmenteni igyekvő régi rezsimek Angliában és az Egyesült Államokban kerestek támaszt, és a koalíció széteséséhez fűzték reményüket. A szovjet külpolitika jelentős sikere volt, hogy a mutatkozó ellentétek ellenére végül is minden lényeges kérdésben, így nem utolsósorban a fegyverszüneti tárgyalásoknál, biztosítani tudta a koalíciót képező hatalmak egységes állásfoglalását. Sikerült továbbá meghiúsítania azokat a konföderációs terveket, amelyek egy szovjetellenes „cordon sanitaire" létrehozását célozták. A referátum annak megvilágításával zárul, hogy a dunamenti országok szovjet csapatok általi felszabadítása mint tette szabaddá az utat népidemokratikus fejlődésük előtt, s hogy a szovjet külpolitika mily jelentős védelmet és támogatást biztosított ehhez a kibontakozó fejlődéshez. J. A. Boltyin „A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja és a dunamenti országok felszabadítása" című referátumában egyenként vizsgálat tárgyává tette ezen országok egymástól sokban különböző katonapolitikai helyzetét, s annak alakulását egyrészt a világháború, s különösen a szovjet front helyzete, másrészt a belső ellenállás hatására. Rámutatott a dunamenti országok felszabadulása e két feltételének elválaszthatatlan összefüggésére és kölcsönhatására, valamint arra, hogy — mint Magyarország és Jugoszlávia példájának egybevetése különösen jól mutatja — ezen tényezők országonként meglehetősen eltérő súllyal szerepelhetnek, ugyanakkor joggal hangsúlyozta a szovjet honvédő háború alapvető jelentőségét a dunamenti országok felszabadulásában. Referátumának számos érintkező pontja volt V. L. Iszraeljan referátumával: ezúttal azonban a szovjet külpolitika különböző fontos lépései a katonapolitika aspektusából nyertek megvilágítást: így a csehszlovák emigráns kormánnyal, a jugoszláv nemzeti l'elszabadítási fronttal kiépített, kölcsönösen nagyjelentőségű kapcsolat; a román átállást lehetővé tevő körülmények megteremtése; a Bulgária elleni szovjet hadüzenet mozgósító hatása a német megszállók gyors eltávolítását elősegítő belső forradalmi erőkre stb. Franciaország dunai politikáját M. Baumont referátuma világította meg. Bevezetőül a müncheni időszak francia politikáját elemezte, megállapítva, hogy ez a Chamberlain-féle angol politikához igazodott. E politika tragikus következményeként Csehszlovákia, felismerve teljes elhagyatottságát, fordulatot hajtott végre politikájában, hogy ily módon elkerülje az ország német megszállását. A francia politika ebben az időszakban az időnyerésre irányult, mert csak ezen a módon remélhette, hogy teljesen defenzióra beállított hadseregét modern, ellenállóképes hadsereggé változtathatja. Ezzel magyarázható, hogy a német kívánságnak engedve fokozatosan feladta a délkeleteurópai térségben minden politikai érdekét és lemondott a megmaradt Csehszlovákia határainak garantálásáról, s ezért határozott 1939 márciusában is úgy, hogy a német lépéssel szemben semmit sem tesz. A további eseményekben, így Románia, Jugoszlávia sorsának alakulásában Franciaországnak már csak negatív szerep jutott, amennyiben ezeknek az államoknak a hitleri Németország egyre erősödő befolyása alá kerülését elősegítette Franciaországnak a Duna-medencében mutatott érdektelensége. A francia politika lengyel vonatkozásban is az angol irányvonalhoz igazodott. Amikor Csehszlovákia 1939 márciusi felszámolásának hatására az angol kormány szakított 1919 óta követett közép-európai politikájával, hirtelen érdeklődést mutatva Lengyelország függetlenségének megóvása iránt, és garantálta a lengyel határokat, Franciaország ennek megfelelő politikát követett. A továbbiakban a referátum a közép-európai kisállamok helyzetében 1939 végéig bekövetkezett változásokat ismertette, megállapítva, hogy azokra Franciaországnak már rendkívül csekély befolyása volt. H. Michel referátuma eddig ismeretlen adatokat tárt fel a dunamedencei francia érdekeltségek német kézre jutásának történetéből. Foglalkozott a francia dunai flottilla részleges német kisajátításának folyamatával, majd ismertette a jugoszláv, bolgár és csehszlovák bányák francia kézben levő részvényeinek kisajátítását, a román petróleumérdekeltségeknél bírt francia befolyás megszüntetését és a többi akciókat, melyek révén Németország teljesen megszüntette Közép-Európában a francia gazdasági kapcsolatokat, és biztosította a német hegemóniát, még mielőtt csapatai itt színre léptek volna. Olaszország dunamenti ós balkáni politikájáról E. Collotti igen figyelemreméltó referátuma számolt be. Megállapította, hogy az Anschluss véget vetett a német befolyás ellen harcoló olasz politikának, s ugyanakkor megszüntette ebben a térségben a hatalmi egyensúlyt, Olaszország rovására. Áz olasz kormány Németországnak a Csehszlovákia elleni akcióban való elfoglaltságát sietett kihasználni régi terve, Albánia megszállására, leküzdve aggályait, hogy Jugoszlávia ezáltal történő meggyengítése alkalmat nyújthat Németországnak Jugoszlávia megszállására. Ezt ellensúlyozandó, Olaszország m< gszüntette Jugoszláviára gyakorolt korábbi nyomását. Jóllehet a német kormány el:smerte a balkáni olasz befolyást, ez nem jelentette, hogy lemondott a Balkánról és különösen