Századok – 1967
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 379
382 KRŐNIKA Kiriüy Zsigmondné tudományos kutató arra hívta fel az emlékülés figyelmét, hogy az ónódi országgyűlés kezünkbe adott egy olyan forrásanyagot, mely a szabadságharcban résztvevő parasztság helyzetét sokféle szempontból világítja meg. Az 1707. óvi adózási törvény értelmében ugyanis a mai statisztikai felvételekre emlékeztető, általános vagyonösszeírást hajtottak végre az egész kuruc állam területén. A felmérés során minden városban és falun számbavették valamennyi parasztgazdaság és nemesi birtok minden néven nevezendő jövedelmi forrását. Ezek az összeírások minden előzőnél részletesebben tárják fel a parasztság és az adózás alá vont nemesek jövedelemforrásait, gazdasági helyzetét. Az adófelmérés alapegysége, a „dica", bizonyos mennyiségű jószágot, földet, terméshozamot vagy egyéb jövedelmet jelentett. Konkrét értékét több, mint 30-féle vagyontárgy, illetve kereseti forrás alapján határozták meg, s egy-egy dica minden jövedelemfajtánál azonos értéket képviselt. A rendkívül részletes összeírás elemzése lehetővé tenné — jegyezte meg Kirilly Zsigmondné — a kuruckori társadalom differenciálódásának, gazdasági fejlettségének felderítését, a szabadságharc társadalmi bázisának tisztázását is. N. Kiss István tudományos kutató kifejtette, hogy a dicalis összeírások egy része lehetőséget nyújt a Rákóczi hadseregébe állt, illetve otthon maradt jobbágyok gazdasági helyzetének vizsgálatára. Kutatásai szerint kilenc hajdúvárosban, ideértve a Rákóczitól hajdúkiváltsággal felruházott Tarpát, a jobbágy családfők 34,4%-a szolgált kuruc zászlók alatt 1707 nyarán. Ezekre a fegyverbe állt parasztokra esett az egész népesség •— dica szerinti — vagyonának 37,1 %-a. A két adat egybevetése azt bizonyítja, hogy a hajdúk különböző társadalmi csoportjai arányosan vették ki részüket a katonai szolgálatból. A hajdúk mozgósítási arányát (34,4%) a más területekre vonatkozó adatokkal egybevetve, azt tapasztalta, hogy csak a tiszántúli Rákóczi-uradalmak (Tokaj, Ecsed) parasztsága adott még több katonát a kuruc hadseregnek. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a hajdúvárosiak kiváltságaik fejében eredetileg is teljes hadkötelezettséggel tartoztak. Végül hangsúlyozta, hogy néhány egykorú kimutatás adatai szerint a kuruc hadsereg vérvesztesége jóval magasabb volt a korábban feltételezett aránynál. (Egyetlen példa : 1705 — 1708-ig a tokaji uradalomból bevonult parasztkatonák egyharmada hősi halált halt.) Varga János kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa hozzászólása első részében kifejtette, hogy a XVII. század utolsó harmada a magyar adózó osztályok történetének egyik legválságosabb szakasza volt, mely az adófizetők különféle jogállású kategóriáit az államhatalom ellen hangolta. Ebben a helyzetben Rákóczi brezáni kiáltványa a magyarországi parasztság zömét alkotó örökös jobbágyok kategóriája számára igért legtöbbet. Rámutatott arra is, hogy a tehetősebb jobbágyok Rákóczi mozgalmában lehetőséget láttak egyébként elérhetetlen vágyaik megvalósít ására. A következőkben rész- ' letesen elemezte a taksások és naposok elnevezéssel jelölt igen vegyes összetételű kategória helyzetét, s megállapította, hogy az állami pénzterhek lerázására, társadalmi süllyedésük < megállításának, sőt ellenkezőjére fordításának vágya többségüket azonnal Rákóczi oldalára állította. Az előadó hangsúlyozta, hogy a taksáskérdés a szabadságharc alatt az általános parasztprobléma részévé változott. A sárospataki országgyűlés határozatából Vai'ga János azt a következtetést vonta le, hogy az a taksások végváriakból és egykori hajdúkból álló rétegének elképzeléseihez áilt legközelebb. Véleménye szerint a kuruc katonák jutalmazásának ez volt az a módja — a hajdúszabadsággal felruházott katonák kikülönítóse a többiek közösségéből —, amelyet a feudális osztály még leginkább hajlandónak látszott elfogadni, hiszen földesúri jussait legkevésbé ez a megoldás sértette. Az emlékülésen kibontakozó vitában elsőként felszólaló Bónis György kandidátus, a Fővárosi Levéltár Osztályvezetője a rendi országgyűlések vizsgálatának fontosságára hívta fel а figyelmet. Véleménye szerint а jobbágyok és a Rákóczi-szabadságharc problematikának igen fontos intézménytörténeti vonatkozásai is vannak. Hiszen a rendi állam — ahogy visszaállítja uralmi formáit — úgy szorítja vissza fokozatosan a paraszti önkormányzat formáit. Benda Kálmán kandidátus, a Történettudományi Intézet főmunkatársa vitába szállt azokkal a következtetésekkel, amelyeket N. Kiss István a hajdúvárosok részvételére, valamint a kurucok felfegyverzésére vontkozólag az 1707-es dicalis összeírásából levont. A kuruc katonaság összetételével kapcsolatban — ellentétben Rácz Istvánnal — utalt a végvári takt ika elavultságára, s leszögezte, hogy a reguláris seregekkel sem Bocskai, sem Rákóczi seregei nem értek fel. Ruzsás Lajos kandidátus, a Dunántúli Tudományos Intézet főmunkatársa a dunántúli levéltárak forrásai alapján elemezte azokat az okokat, amelyek a jobbágyságot a Rákóczi-szabadságharc mellé állították. Benda Kálmán hozzászólásával egyetértve csatlakozott a vitához Heckenast Gusztáv kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa. Véleménye szerint a
