Századok – 1967

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 379

KRÓNIKA 381 kóczi Ígérete országos méreteiben újított fel egy nagymúltú hagyományt, s nem földesúrként, hanem államfői minőségben igért szabadságot. Ez a szabadság a jobbágy számára mentességet jelentett az úrbéri kötelességek, az állami adófizetés, a megye hatalma alól s szabadságot földek, rétek, szőllők művelésére, vámmentes kereskedésre stb. . .. Várkonyi Ágnes teljes joggal mondotta: ha a katona-szabadságot így nyeri el az ország jobbágysága, az már a feudalizmus felszámolásának lehetőségeit is magában hordja. Az előadás a továbbiakban végig kísérte a jobbágyság és a szabadságharcot irányító nemesség, a jobbágykatonák és a fejedelem viszonyának alakulását. Már 1704-re kiderült, milyen nagy ellentét van a fejedelem elgondolása és a jobbágyok elképzelése között. A Rákóczira hivatkozó jobbágyok természetesnek veszik, hogy a katonáskodók egész háza-népe felszabadul. A fejedelem viszont csak a hadbavonultak legközvetlenebb családtagjainak mentesítésére gondolt, s a vetési pátensben leszögezi: az otthonmaradt, jobbágyok engedelmességgel tartoznak földesuraiknak. 1704 közepén Rákóczi változtat a katonaállítás módján; a spontán parasztfelkelés helyett reguláris, zsolddal fizetett hadakkal akarja folytatni a háborút, s ezért a megyék katonaállítási kötelezettségét vezette be. Eltérve történetírásunk eddigi álláspontjától, az előadó hangsúlyozta, hogy a regularizálás kudarcának társadalmi okai voltak: „nem lehetett a fegyverfogást a társadalmi érdekeltségtől elvágni". A parasztság vonakodott csupán pénzért fegyverbe állni, értelmetlenné vált számára a harc. Áz előadó a továbbiakban kifejtette, hogy Magyarországon nem alakult ki a reguláris hadsereg anyagi ós társadalmi bázisa. Rámutatott arra a rendi ellenállásra, amely megbénította Rákóczinak az anyagi bázis megteremtésére irányuló törekvéseit. Ugyanekkor egyre inkább élesedett a jobbágykatonák antifeudális mozgalma is. Ez a válságos helyzet Rákóczit új út keresésére ösztönözte. Az 1707-es ónodi országgyűlés kimondta a nemesség hadicélokra, történő megadóztatását, s az 1708-as sárospataki országgyűlés egyik törvénye leszögezte, „akik felkelnek és állhatatosan fegyverben maradnak, azok minden jobbágyi szolgálatiul, s kötelessógtül felszabadíttatnak". R. Várkonyi Ágnes ezzel kapcsolatban felvetette a földesúri érdekek kérdését, majd az ónodi országgyűlés egyik végzésére hivatkozva arra hívta fel az ülésszak figyelmét: a fejedelem állami kárpótlással kívánta a hajdúszabadsággal letelepítésre kerülő katonákat a földesúri kötöttségből kiemelni. Befejezésül az előadó annak а meggyőző véleményének adott kifejezést, hogy az ónodi országgyűlés e végzéseiben az 1848, évi jobbágyfelszabadítási törvény alapelgondolása villan fel. Tehát az ország függetlenségóért vívott harc olyan új formáját teremtette meg az osztályharcnak, mint a hajdúszabadság, s az osztályharc lendíti előre a ' függetlenségért vívott harcot a küzdelemnek korszerűbb módja felé. A felkért hozzászólók közül először Balogh István levéltárigazgató tartotta meg , korreferátumát. Felhívta a korszak kutatóinak figyelmét arra, hogy a Bocskai, illetve közvetlen utódai által letelepített hét privilegizált hajdútelepülés mellett, a török hódoltság határa mentén talán több száz helyiségben is laktak hajdúk. A magánföldesúri hajdútelepek kiváltságainak különbözősége mellett nyomatékosan hangsúlyozta, hogy közös vonásuk a kilenced- és tizedmentesség. Utalt, a magánföldesúri hajdúk társadalmi és jogi lefokozódásának a XVII. század utolsó éveiben kitapintható folyamatára. A továbbiakban közvetlen bizonyítékokkal támasztotta alá a referátum tételét: a hajdúszabadság, mint reális társadalmi tényező, a szabadságharc kezdeti szakaszában egyik döntő mozgatója volt a hadrakelt jobbágyságnak, s így hozzájárult a szabadságharc első sikereihez is. Orosz István egyetemi adjunktus hozzászólásában a szabadságharcban résztvevő jobbágyok célkitűzéseinek és törekvéseinek realitását vizsgálta. Vélekedése szerint a Rákóczi-szabadságharc közelebb áll a 48-as forradalomhoz, mint a XVII. század rendi küzdelmeihez; s erről állíthatjuk először igazában azt, hogy a parasztság nemcsak valami vagy valaki ellen, hanem valamiért is harcolt. A továbbiakban elemezte a szabad paraszti kistulajdon megteremtését célul kitűző ideológia megszületésével összefüggő gazdasági és társadalmi kérdéseket. Rácz István egyetemi adjunktus hozzászólásában azokat az okckat vizsgálta, melyek eredményeként Rákóczi a jobbágyság részéről jelentkező hajdúvárosi szabadságigényt csak kis részben tudta teljesíteni. E vonatkozásban nyomatékosan hangsúlyozta a Rákóczi korabeli parasztkatonaság összetételének hátrányos vonásait az előző évszázad, különösen a Bocskai-féle hajdúkatonasággal szemben. Míg Bocskai hajdúi a török elleni küzdelemben megedződött, szervezett, fegyverrel rendelkező katonák, addig Rákóczi jobbágy-kurucai mögött — emelte ki a hozzászóló — nem állott a hajdúkhoz hasonló katonamúlt. Rákóczi parasztserege tehát nagy létszáma ellenére sem volt olyan ütőképes, mint Bocskai hajdúkatonasága, és osztályharcos törekvéseit, hajdúszabadság megszerzéséért folytatott küzdelmét e tényezők is fékezték.