Századok – 1967

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 379

380 KRŐNIKA tott támadást azonban a Vörös Hadsereg nemcsak megállította, hanem december 5-én és 6-án ellentámadást is kezdett. így következett be a német hadsereg első hadászati veresége a második világháborúban. Az utóbbi években megjelent nagyszámú feldolgozás, emlékirat és forráskiadvány alapján ma már teljesen világos, hogy a németek Moszkva előtti vereségének, egyáltalán a Nagy Honvédő Háborúban elszenvedett vereségüknek egyik fő oka a Szovjetunió lebecsülése, a szovjet rendszer gazdasági, politikai eredményeinek, a Vörös Hadseregnek az alábecsülése volt. A német katonai vezetés kezdetben néhány hetes villámháborúval számolt, 1941 nyarán és őszén pedig azt hitte, hogy a Vörös Hadseregnek már nincs ereje Moszkva védelmére, és annak elfoglalása, pontosabban: bekerítése pusztán csak elhatározás kérdése. A következőkben az előadó kifejtette: a német vereség másik fő mozzanata hadászati terveikben, nem utolsó sorban Hitler Moszkvával kapcsolatos elgondolásaiban rejlik. A volt hitlerista tábornokok jelentékeny részének az az álláspontja, hogy a Moszkva elleni támadás azért fulladt kudarcba, mert túlságosan későn indították meg a hadműveleteket. Ha október helyett már szeptemberben támadnak, akkor Moszkva körülzárása sikerült volna. Ennek az álláspontnak a képviselői bírálják Hilert, mert ő a keleti arcvonal más szakaszán folytatott hadműveleteket fontosabbnak látta Moszkva elfoglalásánál. Moszkvát azonban nem lehet az arcvonal egészéből kiszakítva szemlélni, ezt maga Hitler mondta meg éles formában éppen a Moszkva elleni támadást mindenáron sürgető magasabb parancsnokainak 1941. augusztus 22-én. Hitler közölte önnállóságra törekvő tábornokaival, hogy a legfelső vezetés, a főparancsnokság nem fog az egyes hadseregcsoportok után igazodni. Amikor azután a német támadás megindult, pár nappal később beköszöntött az esőzés, majd a havazás. Téli hadjáratra a német hadsereg nem volt felkészülve, még kevésbé a Vörös Hadsereg szívós, ellenlökésekkel kombinált ellenállására. A szovjet harckocsikkal szemben a német páncélelhárítás tehetetlen volt, a német utánpótlást a partizánok eredményesen zavarták és késleltették. A Moszkvát északról, illetve délről bekeríteni akaró páncélos csoportok támadása elakadt, és 1941. december 5-ón és 6-án lecsapott ,,a megtorlás villogó kardja", megindult a Vörös Hadsereg ellentámadása. A nyíregyházi tudományos emlékülés A Magyar Történelmi Társulat és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 1966. szeptember 24-én Nyíregyházán Esze Tamás születésének 300. évfordulója alkalmából Köpeczi Béla egyetemi tanár, az irodalomtudományok doktora elnöklete alatt tudományos emlékülést rendezett. Köpeczi Béla megnyitó szavai után Gulyás Emiiné, a megyei tanács elnökhelyettese üdvözölte az ülésszak résztvevőit. Az emlékülés vitaindító referátumát R. Várkonyi Ágnes kandidátus, a Történettudományi Intézet osztályvezetője ,,A jobbágyok ós a Rákóczi-szabadságharc" címmel tartotta. Előadásának bevezető részében utalt a polgári történetírás megállapításaira, mely szerint a jobbágyok, a szegénylegények uraik mellett a hazáért önzetlenül fogtak fegyvert, s ontották vérüket. Ugyanakkor a marxista történettudomány új kutatási eredményei és elméleti vitái mellett túlhaladott már az az általános megállapítás is, melynek értelmében a jobbágyság a társadalmi felemelkedés reményében fogott fegyvert, de ez a reménység megtört a nemesség hatalmán, önzésén. Hiszen ez a megállapítás nem világítja meg, hogy miben rejlett a társadalmi felemelkedés lényege, melyben a jobbágyok reménykedtek. A probléma differenciált vizsgálatának szükségességére rámutatva, R. Várkonyi Ágnes több kérdést vetett fel, melyek közt leglényegesebbként emelte ki: a jobbágyság kardjával csak nemesi célokat szolgált-e, vagy „vágott utat, előremutató, jövőbe láttatót a jobbágyosztály előtt is ?" Esze Tamás és Rákóczi brezáni megállapodását — mely szerint a fejedelem megígérte: aki katonának melléje áll, az minden teher alól felszabadul és szabadságot nyer — elemezve megállapította: az igéret mozgósító ereje éppen abban rejlett, hogy nem hatott újszerűen, mert történelmi hagyományokra épült. À török és Habsburg-hatalom elleni harcok során egész rendszere alakult ki a fegyveres szolgálattal nyert szabadságoknak. Olyan jogokkal, melyek összességét a köztudat fegyverrel nyert szabadságnak vagy hajdúszabadságnak nevezte, a végvári katonaság többé-kevésbé mindenütt élt, sőt a várakat s fontosabb hadiutakat környező vidékek népe is hasonlókban részesülhetett. Az előadó kifejtette, hogy a török kiűzése után ez a fegyveres szolgálat feleslegessé vált, a kiharcolt kiváltságok elvesztek, sőt a XVIII. század elejére a jobbágyság előtt lezáródott a felemelkedés lehetősége. Ebben a helyzetben — mutatott rá R. Várkonyi Ágnes — Rá-