Századok – 1967

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 331

FOLYÓIBATSZEMLE 369 egyik vagy másik nemzet világuralmi, egyházvédő, a Szentföldet felszabadító igénye jut kifejezésre. — EDGAR BONJOUR: Svájc visszatérése az abszolút semlegességhez (24 — 57. 1.) azt a diplomáciai harcot vizsgálja, amelynek során Svájc eljut a differenciált semlegességét biztosító 1920. február 13-i londoni egyezménytől a teljes semlegességét kimondó 1938. május 14-i népszövetségi határozatig. Erre a lépésre Motta szövetségi elnököt a népszövetségi kollektív biztonsági rendszer és szankciós politika összeomlása és a fenyegető háborús konfliktusból való kimaradási szándók ösztönözte. Ebben a törekvésében a belgák ós a skandináv államok kezdettől fogva támogatták. Anglia és Franciaország beleegyezését csak nehéz diplomáciai tárgyalások után sikerült megnyerni. A Szovjetunió és a japán támadástól szenvedő Kína mindvégig ellenezte Svájcnak a kollektív biztonság rendszeréből való kivonulását. A tengelyhatalmak megelégedéssel fogadták Svájc lépését, és messzemenő, bár meg nem valósult politikai kombinációkat fűztek hozzá. — THEODOR SCHIEDER: AZ európai nemzeti állam tipológiája és megjelenési formái е., a XII. bécsi nemzetközi történettudományi kongresszuson elhangzott tanulmányában (58 — 81. 1.) három fázisban vizsgálja a nemzeti államok kialakulásának a reneszánsszal kezdődő, a felvilágosodással ós a francia forradalommal betetőződő folyamatát. Az első szakaszban Angliában és Franciaországban a korábbi állami keretek közt létrejön a nemzeti forradalmi és nemzeti demokrata állam. A második > szakaszban Közép-Európában a népeknek mint nyelv- és kultúrközösségeknek felfogása alapján, új állami kereteket teremtve megszületik a német és az olasz egységállam. A folyamat harmadik szakasza Kelet-Európában zajlik le, ahol három nagy birodalommal szemben államellenes elszakadási mozgalmak létrehozzák az új nemzeti államokat. Ez a három fázis össze is fonódhat, amire Olaszország a legjellegzetesebb példa. A belső berendezkedés tekintetében Schieder a következő megjelenési formákat különbözteti meg: unitarista, szövetségi, unitarista-autonomista, ill. monarchist-a (képviseleti, hegemonisztikus, nemzetközi viszonyokat tükröző) és köztársasági nemzeti államokat. A továbbiakban a nyelvi egységre, a nemzetiségek felszívására irányuló törekvést vizsgálja. Végezetül a nemzeti államok egyre szélesedő társadalmi bázisát elemzi, amely kezdetben főképp a polgári értelmiségre és (a hadseregben) az arisztokrácia egy részére terjedt ki, ma pedig a nyugati országokban már a munkásosztályt, lényegében az egész társadalmat magában foglalja. Végkövetkeztetésében túljut a nemzeti állam kategóriáján. 1966. 202. köt. 2. szám. — HANS GANGL: Franciaország alkotmányfejlődése 1814— 1830 (265 — 308.1.) a tárgyalt időszak jelentőségét abban látja, hogy fokozatosan kifejlesztette Franciaországban a parlamentáris rendszert. Ennek a fejlődésnek kiindulópontja a XVIII. Lajos jelenlétében 1814. június 4-én a francia szenátus és törvényhozó testület által kihirdetett „Charte constitutionelle" volt. Ez ugyan a monarchista elvből kiindulva jogilag a királyi hatalom javára korlátozta a nemzet törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalmát, de ez a korlátozás a politikai viszonyok szikláján hajótörést szenvedett, ós — mint a szerző a parlamenti kormányzás strukturális elemeinek létrejöttével részletesen bizonyítja — végül is a parlamenti kormányzati rendszer kialakulására vezetett. Ennek figyelmen kívül hagyása okozta X. Károly bukását, a monarchia válságának az angol „dicsőséges forradalomra" emlékeztető megoldá sát Franciaországban. — ANDREAS HILLGRUBER: Riezler elmélete a kiszámított kockázatról és Bethmann Hollweg politikai koncepciójáról az 1914 júliusi válságban (333 — 351.1.) a Fritz Fischer ismert könyve körüli vitába kapcsolódik be, és Riezlernek, a kancellár bizalmas tanácsadójának iratain keresztül igyekszik közelebb férkőzni Bethmann Hollweg politikai koncepciójához. Ennek fő meghatározó eleme a Németország és a Monarchia fokozódó elszigeteltségétől, Oroszország növekvő hatalmától való félelem, ill. ennek kompenzálása volt. A politikai helyzet megjavítására a kancellár felhasználhatónak vélte a háborús fenyegetést, sőt a korlátozott háborút is anélkül, hogy Riezler szerint el akart volna menni a világháborúig. Ez az elgondolásirányítottapolitikáját a júliusi válság idején is. A kancellár csupán július 29-én akarta leállítani a Monarchia háborús gépezetét, amikor azonban már végzetesen késő volt. A minden oldalról mozgásba lendült háborús gépezeteket diplomáciai eszközökkel már nem lehetett megállítani. A racionális számvetés gondolata is ellentétben állott szeiinte az egész politika irracionalitásával. — A Könyvszemle TOVBA,ban WALTHER MASS ismerteti Pach Zs. Pál: A magyarországi agrárfejlődés a XVI. századtól a XVII. századig c. németnyelvű tanulmányát (454. 1.), beágyazva a marxista agrártörténet fejlődésébe, kiemelve gazdag irodalmi anyagát, a nemesség ós paraszt ság viszonyára, az elmaradott városi fejlődésre vonatkozó új megállapításait. — B. 24 Századok 1967/1—2