Századok – 1967

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 331

EOLYŐIRATSZEMLE 335 sebb köröket felölelő áramlat. Haladó szerepet játszanak a nemzeti szabadságmozgalmak. A forradalmi demokratizmus még a forradalom maradványa (Riego vagy a dekabristák). A szélsőbalt az utópikus szocializmus képviselői alkotják. — A vitarovatban A. I. GOKOVSZKIJ: A szovjet archeográfia vitás kérdései (65 — 76. 1.) számos szovjet forráskiadvány tapasztalatait ismertetve a forráskiadás kérdésével foglalkozik, tudományos forráskiadványoknál alapvető követelménynek tekinti egy-egy forráscsoport lehetőleg teljes kiadását. A válogatás minden esetben szubjektívvé teszi a kiadványt. A tematikus forráskiadványok csak népszerűsítő jellegűek, ezért nem kell nagy terjedelmű tematikus kiadványokat összeállítani. — Ugyancsak ebben a rovatban L. Sz. VASZILJEV. I. A. SZTUCSEVSZKIJ: A kapitalizmus-elöttitársadalmak létrejöttének és fejlődésének három modellje. Az ázsiai termelési mód problémájához (77 — 90. 1.) egészében vetik fel a kapitalizmus előtti osztálytársadalmak problémáját. A földközössóg (obscsina) fejlődési sajátosságaiból indulnak ki, s hangsúlyozzák ebben a természeti tényezők elsődleges szerepót. Az antik földközösségben a földművelés könnyű volt, nem volt szükség nagyobb kollektív erőfeszítésre. Viszont katonai okokból szükség volt erős kollektivumra, a szomszédos közösségekkel szemben. Ebből származik a földközösség belső egyenlősége, demokratizmusa, ugyanakkor kezdettől meglevő katonai szervezete. Az idegen hadifogolyból jogtalan rabszolga lesz. A germán földközösségben (és alapjában véve ugyanez áll a szlávra is) sem gazdasági, sem katonai tényezők nem tették szükségessé az erős kollektivum kialakulását (területi szétszórtság), a család alkotja a gazdasági egységet. Itt a közösség egyik része \fölébe kerekedik a másiknak, alávetett helyzetbe hozza. Marx a tőkés termelést megelőző formákról írt munkájában ezt a fejlődési utat teljesen egyen jogúnak tartja az előbbivel. A germán feudalizmus kialakulásánál tehát nem volt döntő a rabszolgatartó táradalmi formáció által felhalmozott tapasztalat, bár ennek nagy szerepei, volt, gyorsította a fejlődóst, ezért alakult ki a kapitalizmus és a szocializmus Európában. Osztálytársadalom csak akkor alakulhat ki, amikor többletterméket lehet előállítani, Ázsiában ez igen fejletlen termelőeszközökkel már lehetséges, a Földközi-tenger vidékén csak a vasszerszámok teszik lehetővé, a germán földközössógeknél még a vas haszálata sem elegendő, fontos tényező a közvetlen termelő érdekelt volta a termelésben, ezért itt a termelőerők fejlettebbek. Az antik társadalomban a termelőerők gyorsan, látványosan fejlődnek a rabszolga munkájának intenzifikálása után, de a szabadoknak a termelésből való teljes kivonulása zsákutcába juttatja a fejlődést. A feudalizmusban a fejlődés lassabb, de állandó. Az ősközösségből a feudalizmusba való átmenet jóval gyakoribb, mint a rabszolgatartó formációba, ez azonban nem attól függ, hogy ez az átmenet időszámításunk előtt vagy után következik be, hanem a földközösség sajátságaitól. Az ázsiai földközösség fejlődése Marx korában alig volt ismert, Marx mégis meglátta sajátosságait. Itt a földműveléshez nagy kollektív erőfeszítésre van szükség (öntözés), az egyén nem válhat önállóvá a kollektívummal szemben. Ezért olyan állandó és kollektív ez a közösség. A rabszolgák itt is idegenek közül kerülnek ki, de a földközösségi előkelők tulajdonába kerülnek, tehát a földközösségen belül is antagonizmus jön létre. Ez tehát az előbbi két típus keveredése, a rabszolgák kizsákmányolása mellett a közösség egy részét is kizsákmányolják. Ez mutatja a rabszolgatartó és a feudális kizsákmányolás szoros rokonságát: a gazdaságon kívüli kényszer két formájáról van szó. A rna ismét felélénkült vitában sokan az ázsiai termelési módot átmeneti jellegűnek tartják, s alapvetően a stadialitás hívei: ezek a különböző formák egymást követően vezetnek el a kapitalizmushoz. A megoldás azonban csak az lehet, ha a három formát egymással egyenrangúnak ismerjük el. Atovábbfejlődésre azonban különbözőképpen alkalmasak. Az első típus ritka, voltaképpen csak a görög és római fejlődésben van meg, fejlődési lehetőségei korlátozottak, a rabszolgának a termelésben való érdektelensége miatt, tehát zsákutcába jut, ill. visszatér kiindulópontjához, s ameglevő feudális elemek révén jut át a feudalizmusba. A második típus a legalkalmasabb a fejlődésre, ezért alakul ki belőle a kapitalizmus. A harmadik típus fejlődik a leglassabban, a két tendencia egymást akadályozza. De nem tér vissza kiindulópontjához, a feudális elemek erősödő tendenciái mutatnak. A kapitalizmusig azonban nem jut el, mert korábban bekövetkezik már az európai kapitalizmus betörése. Persze a történeti fejlődésben igen sok a szubjektív elem, ezért ténylegesen ennél a három típusnál jóval több variáns alakult ki. A köztük levő különbségek azonban csak másodlagosak. Végeredményben tehát a kapitalizmus előtt alapjában véve két társadalmi formációt kell megkülönböztetni, az elsődleges az ősközösség, a másodlagos a magántulajdonon és a gazdaságon kívüli kényszeren alapuló osztálytársadalom, három formája közül a feudális a legfejlettebb. — A visszaemlékezések rovatá-