Századok – 1967

Történeti irodalom - Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Ism. Wellmann Imre) 316

316 TÖRTÉNETI IRODALOM Reméljük, hogy a magyar Mezőgazdasági Múzeum Nemzetközi Agrártörténeti Bibliográfiai Szekciójának munkatársai és vezetője: Gunst Péter a jövőben folyamatosan fognak jelentkezni az újabb kötetekkel, tovább szilárdítva a nemzetközi tudományos életben eddig elért eredményeiket és sikereiket. ZIMÁNYI VERA TÁRKANY SZCCS ERNŐ: VÁSÁRHELYI TESTAMENTUMOK (Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1961. 447 1., XXXII t.) Az utóbbi években mind határozottabb körvonalakkal bontakozik ki a törekvés: minden eszközt megragadni, hogy parasztnépünk hajdani hétköznapjait megeleveníthessük. Része van ebben annak a felismerésnek, hogy az ipari forradalom ideje előtt döntően a mezőgazdaságra épült az anyagi élet, s túlnyomó nagy többségben agrárnépességből tevődött össze a társadalom. A föld népének életét pedig a feudális időkben úgyszólván teljesen kitöltötte a hétköznapok gondja-munkája. Ám a kutató, ki e csöndes tevékenység megjelenítésére vállalkozik, roppant nehézségekkel találja magát szemben. Magának a parasztnépnek ugyanis korántsem nyílt módja, hogy meg-megújuló erőfeszítéseiről tartós emléket állítson; munkája haszonélvezőinek, az elnyomó-kizsákmányoló osztályoknak meg éppenséggel nem volt effélére gondjuk. így a történetírás hosszú idők óta előtérben álló, elsőrendűnek tekintett forrásai segítségével csak vajmi gyér világosság vetődik a paraszt hajdani életmódjára. Örömmel kell tehát fogadni minden olyan törekvést, mely a történeti kútfők megszokott körének ilyen irányban való kiterjesztését tűzte céljául. S ezt tette a szerző, midőn Hódmezővásárhelyre vonatkozólag az 1730—1796. évekből (zömében a XVIII. század második feléből) nem kevesebb mint 518 paraszti végrendeletet kutatott fel. A gazdag anyag láttán önként adódik az észrevétel: a paraszti végrendelet mint kútfőféleség részletes forráskritikai mérlegelést is érdemelt volna. Nemcsak azért, mert kiaknázásának lehetőségével mindeddig nem élt gazdaság- és társadalomtörténetírásunk. Ugyancsak lényeges, hogy míg parasztságtörténeti kútfőink általában az uralkodó osztály köréből erednek s ennek látásmódját tükrözik, a testamentumok a ritka kivételek közé tartoznak: bennük maga a nép nyilatkozik meg, mondhatni közvetlenül. Vásárhelyen a földesúr csak ellenőrzési jogot gyakorolt, jóváhagyására a végrendeletek érvényességéhez nem volt szükség; csupán a magvaszakadt jobbágy végintézkedésekor kellett az uraság emberének az 1760-as évektől fogva jelen lennie. Beavatkozást azonban a testamentum megszövegezésébe ez sem jelentett. Am amíg földesúr és város között a kizsákmányolás fokozódásával párhuzamosan ki nem élesedett a viszony, a végrendelkezők rendszerint önként hagytak valamit, nem is csekély értékben, az uraságra, hogy ezzel is simábbá tegyék végső akaratuk érvényesülésének útját. Több körülmény is közrejátszott abban, hogy a végrendelet az örökhagyónak nemcsak intézkedését, hanem vagyoni helyzetét is maradéktalanul és leltárszerű hitelességgel adja vissza. A végső akaratnyilvánítás az atyafiság tudtával történt, a tanúk sorában maguk az érdekeltek is helyet foglaltak, ott voltak a városi tanács képviselői is; a teljes nyilvánosságot szolgálta továbbá a kihirdetés, s hogy a testamentumok szövegébe mint afféle nyilvántartott vagyonleltárba mások, hitelezők is betekinthettek. Gyakran előfordult az is, hogy a végrendelet még az örökhagyó életében érvénybe lépett, mintegy élők közti jogügylet jellegét öltve. Ha pedig halál esetére szólt, a végrehajtás dolgát maga az elüljáróság vette kezébe. Mindez nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a végrendelet, ilyen intézményesített keretek között, az örökhagyó termelőeszközeinek s egész anyagi erejének közhitelű tükrözője, számunkra pedig megbízható történeti forrása legyen. Azt persze hangsúlyozni kell, hogy a vásárhelyi testamentumok jellegzetességei az egykorú paraszti végrendeletekre országosan s mindenestül nem általánosíthatók. Hódmezővásárhelynek a török és a kuruc időkből — Bercsényi Miklós pallosjoggal is felruházta a várost ! — a paraszti önállóság jelentős maradványait sikerült átmentenie. Igaz, földesurai: a Károlyiak rajta voltak, hogy ezt összébb és összébb szorítsák. Károlyi Sándor mindjárt a birtokbavétel során pálcát nyújtott át a bíráknak, ezzel is jelképezve, hogy immár nem a közösség akaratából, hanem földesúri hatalomátruházás révén gyakorolják funkciójukat. De Vásárhely így is, már mezőváros-jellegénél fogva is jóval meszszebb terjedő autonómiával rendelkezett a szokványos jobbágyfalvaknál. (Mindamellett a közhasználatú „város" megjelölés nem elegendő alap arra, hogy autonómiáját a ,,civi-