Századok – 1967
Történeti irodalom - Bezimenszkij; L. A.: Martin Bormann nyomában (Ism. Glatz Ferenc) 295
295 TÖRTÉNETI IRODALOM győződhet, aki a magyar történeti szakirodalmat figyelemmel kíséri. — S hogy Eszláry éles hangú politikai frázisokba burkolt támadása ténylegesen mennyire a szerző szakmai tájékozatlanságát kívánja takarni, abból is látható, hogy a Hóman—Szekfü-féle magyar történet kiadása után, de 1945 előtt megjelent (s így a szerző által tendenciózus beállítottsággal egyáltalán nem vádolható) szakmunkák eredményei is ismeretlenek Eszláry számára. BERTÉNYI IVÁN L. A. BEZIMENSZKIJ: MARTIN BORMANN NYOMÁBAN (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1965. 145 1.) A legújabbkori történelem izgalmas, fordulatos eseményeit az újságíró könnyenszántó tollával riportszerűen feldolgozni — hálás írói feladat; már maga a téma is biztosítéka, hogy sokezren veszik kézbe ezen írásokat. A fasizmus egy-egy részletét ilyen módon feldolgozó munkák is azért örvendenek nagy olvasottságnak a társadalom különböző rétegeinek körében, mert a közvetlen, gyakran átélt múlt eseményeit pergőn, olvasmányosan jelenítik meg. Műfaját tekintve ezek sorába tartozik Bezimenszkij könyve is. A szerző újságíró, aki szemtanúja volt a második világháború németországi harcának s ez biztosítéka lehet, hogy a Birodalom összeomlását, a berlini utcai harcokat, a hitleri bunker lakóinak utolsó kitörési kísérletét valósághűen írja le. A személyével kapcsolatos másik körülmény, melyet munkája értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy bejárta a nyugati országokat, alkalma volt beszélni a ma is élő náci vezetőket ismerő emberekkel, rendelkezésére állott szinte az egész nyugati irodalom; újságok, melyekből a ,,Bormann-rejtély"-re valamit is meg lehet tudni. Ezenkívül felkutatta a birodalmi bunker környékén folyt harcok egykori szovjet parancsnokait, felhasználta elbeszéléseiket. A Bormann-kérdós kiindulópontja 1945. május 2., amikor a führer pártirodájának főnöke életben maradt társaival, néhány harckocsi fedezete mellett megkísérelt kijutni a szovjet csapatok gyűrűjéből. A kis csoport tagjainak nagy része odaveszett, mert a szovjet tüzérség kilőtte a kitörést fedező tankokat; sokan azonban, mint erre évekkel a háború befejezése után fény derült, életben maradtak. Bormannról sokáig egyértelműen hitték, hogy elpusztult a közvetlen mellette haladó harckocsi felrobbanásakor. A halála körülményeiről tett, egymásnak gyakran ellentmondó vallomások, másrészt a 45 utáni sajtóban sorozatosan felbukkanó, Bormann életbenmaradásáról, más ós más helyeken történő megjelenéséről beszámoló tanúk közlései azonban kétségessé tették halálhírét. Több személyt tartóztattak le az Obergruppenführert sejtve álruhában, ismételt nyomozást rendeltek el — Bormann-nak azonban sem haláláról sem életbenmaradásáról nem sikerült meggyőződni. Bezimenszkij nem vállalkozik újabb regényes történet, ki tudná megmondani hányadik variáns felállítására, hanem „főhőse" életútjának legfontosabb fordulatait felvillantva, a „Bormann-rejtély" előbbemlített történetét összefoglalva, a kérdés aktuális politikai vonatkozásaival foglalkozik részletesen. A századfordulón katonazenész családból született Bormann, fiatalon könyvelő, majd gazdatiszt volt egy mecklenburgi földbirtokon. 1920-ban belépett „A zsidóság fejlődése ellen küzdő szövetség"-be, hamarosan tagja lett a volt császári hadsereg tisztjeiből alakult és a lettországi forradalmi mozgalom leverésébén résztvett, majd feloszlatott ós a 20-as évek elején már csak illegálisan működő „Rossbach-féle önkéntes hadtest"-nek. Első politikai fellépésére 1923-ban kerül sor, amikor az ő és Rudolf Hess (a későbbi koncentrációs tábor-parancsnok) vezetésével meggyilkolják a kialakulóban levő hitlerista mozgalom egyik „hősének" árulóját. A két vezér börtönbe kerül, majd szabadulásuk után Bormann belép Hitler pártjába. Gyors „karriert" csinál: 1926-ban részt vesz a Weimarban tartott náci kongresszuson; a führernek tett szolgálatai alapján 1930-ban már a párt segélypénztárának főnöke lett, s e minőségében Hitlernek földeket vásárol potom pénzen; többek között ő szerzi meg a berchtesgadeni telkeket és rendezi be rajta a hírhedt rezidenciát. Ő kezeli az „Adolf Hitler alap"-ot. 1937-ben belép az SS-be, gruppenfülireri.majd 1940-ben obergruppenführeri rangot kap. Rudolf Hess közvetlen munkatársa, majd 1941 májusától a führer pártirodájának főnöke, birodalmi vezető. E minőségében részt vesz a legbizalmasabb megbeszéléseken is, kezén minden Hitler számára érkező híranyag keresztül megy. Személyében kétségtelenül a kancellária központi utasításainak egyik aktív kidolgozóját kell látnunk, és lehetséges, hogy Göring igazat mondott a
