Századok – 1967
Történeti irodalom - Szabolcs Ottó: Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában 1920–1926. (Ism. Sz. Ormos Mária) 281
281 TÖRTÉNETI IRODALOM betöltő árutermelő birtokos nemességről. E társadalmi erők illetve képviselőik ezért Délkelet-Európa föderációja terén sem voltak képesek valóban haladó, az összes itt élő nép érdekeit figyelembevevő, társadalmi reformokkal együttjáró terveket kidolgozni. Szerepüket a szocialisták, pontosabban a balkáni népek munkásosztályának képviselői vették át. Mérei részletesen ismerteti a balkáni szocialisták által javasolt föderatív köztársasági terv és létrejöttének körülményeit. Bár e terv nem volt mentes az irreális elképzelésektől, el lehet fogadni a szerző álláspontját arra vonatkozóan, hogy az ebben az időben egyedülálló volt következetes demokratizmusával. Mi sem mutatja ezt meggyőzőbben, mint az, hogy a balkáni szocialisták összekötötték a nemzetek egyenjogúságán alapuló szövetséget a szocialista állam megteremtésére irányuló törekvéssel, megvalósítását pedig a proletariátus vezető szerepével. Ausztria-Magyarországon belül 1867 után már az elnyomott népek köréből sem kerültek ki a Monarchia következetesen demokratikus átalakítására irányuló polgári föderációs tervek. Mérei ennek főokát abban látja, hogy a korabeli nemzetközi és belpolitikai, valamint társadalmi adottságok mindinkább a különválás tendenciáját helyezték előtérbe, s így a föderatív tervek a Monarchia fenntartását — „autonomiste megoldást és nem egyenlő jogú népek föderációját" (116. 1.) — tűzték ki célul. Különösen világossá válik ez a nagyosztrák tervek esetében, amelyekből többet bemutat a szerző, központba állítva Ferenc Ferdinánd körének elgondolásait. De a Monarchia fennmaradását szolgálták az ausztromai'xisták nézetei is bsakúgy, mint Aurel С. Popovici Nagy-Ausztriáról szóló tervezete, vagy a cseh nemzeti mozgalom vezetőinek föderalisztikus elképzelései a köztük levő, sokszor lényegesnek látszó különbségek ellenére. A legradikálisabb felfogást a délszláv kispolgári, polgári értelmiség egyes csoportjai képviselték, akik eljutottak a délszláv népek föderatív köztársaságba való egyesítésének gondolatáig, és sok tekintetben megközelítették a balkáni szocialisták koncepcióját. A könyv befejező, első világháborúra vonatkozó fejezete csupán Jászi Oszkár terveivel foglalkozik, figyelmen kívül hagyva az ugyanebben az időben Ausztriában vagy a Monarchia más területein felmerült elgondolásokat. Ezzel a szerző feladta a szélesebb áttekintésre irányuló törekvést, amely a második, harmadik és negyedik fejezetet jellemezte. Az olvasó hiányérzetét csak némileg tudja csökkenteni az a sokoldalú, új szempontokat felvető elemzés, amellyel a munka a magyar polgári radikálisok vezető alakjának a világháború eseményeivel változó, demokratikus elképzeléseket tartalmazó, de nacionalista elfogultságot is tükröző nézeteit ismerteti Európa, különösen pedig Közép-Európa átalakítására vonatkozóan. Mindent egybevetve Mérei könyve újabb értékkel gyarapítja történelmi irodalmunkat. Érdekessége, problématikájának fontossága, a feldolgozás igényessége ellenére azonban csak vázlatnak tekinthetjük ezt a munkát, amely elfogadható alapot, sikerült kiindulópontot adhat egy esetleges későbbi, nagyobb teljességre, s az összefüggések teljes bonyolultságának kimutatására törekvő monográfia számára. TOKODY GYULA SZABOLCS OTTÓ: KÖZTISZTVISELŐK AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER TÁRSADALMI BÁZISÁBAN 1920-1926 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1965. 210 I.) Mi volt eredete, milyen volt helyzete, szemlélete és a Horthy-rendszerben betöltött szerepe a magyar tisztviselő rétegnek —- ezekre a kérdésekre keresi Szabolcs Ottó munkája a feleletet. Kutatásait szóles körre terjesztette ki, tekintélyes irodalmi anyag mellett levéltári forrásodat is felkeres, s a statisztikai módszertől a jellemző egyedi eset megjelenítésóig a megértetés, ábrázolás módszereinek széles skáláját vonultatja fel. Minthogy nem zárkózik el a nehezen mégválaszolható kérdések elől sem, ellenkezőleg: megkísérli kijelölni e réteg helyét a stabilizálódó magyar ellenforradalmi rendszer keretében, e rétegről alkotott képünket pontosabbá, a vitatott kérdéseket pedig részben megoldottakká, részben világosabban körvonalazottakká teszi. Könyvének azok a részei, melyekben a tisztviselő társadalom eredetével, társadalmi helyével, anyagi viszonyaival, kiváltságaival és illúzióival foglalkozik — imponálóan magas szintű adatbeli fegyverzettel — egyértelműen igazolják a szerző egyik fő tételét:
