Századok – 1967

Történeti irodalom - Szabolcs Ottó: Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában 1920–1926. (Ism. Sz. Ormos Mária) 281

282 TÖRTÉNETI IRODALOM nevezetesen, hogy a tisztviselők legkülönbözőbb rétegeit objektív érdekei kapcsolták az ellenforradalmi rendszerhez, s tették annak egyik legfőbb támaszává. Ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy éppen e körülmény biztosította e réteg egységét minden belső rétegzettségével, különbözőségével, sőt ellentéteivel szemben. A szerző bemutatja a tisztviselőréteg belső differenciáltságát is, melynek ábrázolásánál következetesen halad végig az egyes csoportokon, és szemléletesen megrajzolja karakterüket. A tisztviselőrétegről adott keresztmetszet után a könyv történeti résszel folytatódik, melyben az olvasó előbb áttekintést kap a tisztviselők anyagi helyzetéről közvetlenül a Tanácsköztársaság megdöntése utáni időben, majd a megtorló intézkedések jellegéről, a B-listázásokról, leépítésekről és fizetésrendezésekről tájékozódhat a címben jelölt korszak végéig. E vizsgálatok végső következtetését a szerző abban foglalja össze, hogy a Bethlen-kormány igyekezett a tisztviselők helyzetét javítani, elégedett, a rendszer mögé felzárkózó tisztviselőgárdát teremteni. A munka utolsó fejezete a köztisztviselőréteg politikai arculatával és a rendszerben játszott szerepével foglalkozik. Először a tisztviselő-, ill. a középréteg helyét kívánja meghatározni az ellenforradalmi rendszer létrehozásában. Ügy véli, hogy bár ez a réteg щ „ellenforradalmi erők potenciális bázisának jelentős részét alkotta", önálló szerepet nem játszott, hanem csoport- vagy személyes érdekei döntötték el, hogy az ellenforradalom melyik útját, módját támogatta, hogy a legitimisták, a szegediek stb. oldalára állt-e. Végül kimondja: „A köztisztviselők egyes csoportjainak megoszlása azonban nem változtat sem az ellenforradalom jellegén, sem azon, hogy ki kinek érdekében gyakorolja a diktatúrát. Legfeljebb színezi a magyarországi fasizmust, a finánctőke és a nagybirtok uralmát — s nagymértékben befolyásolja formai sajátosságait anélkül, hogy annak lényegén változtatna." Ezt a meghatározást a szerző azokkal a nézetekkel szemben szögezi le, melyek szerint a középrétegek (s bennük a köztisztviselők), vagy más megfogalmazás szerint a dzsentrikatonatiszti rétegek ebben az időben bizonyos önállósulási törekvéseket mutattak volna, vagy — ahogyan Nemes Dezsőtől idézi — melyek szerint kezdetben Horthy, valamint Friedrich, Huszár, Gömbös, Prónay stb. „a középrétegek önállósulási törekvéseit testesítik meg, és nem a nagytőkés-nagybirtokos diktatúra képviselői", hanem valamiféle kispolgári diktatúra megvalósítói, akiknek a kezéből a hatalmat a nagybirtokosok és a nagytőkések csak később vették ki. Megemlítve, hogy érzésem szerint egy ilyen fajta elvi értékelés elvégzéséhez a tisztviselők, ill. a középréteg politikai tevékenységének vizsgálata is szükóges lenne, nem tudok a szerző által érintett problémák mellett anélkül elmenni, hogy azokat legalább jelzésszerűen tovább ne szaporítsam akkor is, ha egy rövid ismertetés keretében természetesen nincs is mód a probléma részletesebb elemzésére. Szabolcs Ottó formulája azonossági jelet tesz a finánctőkés diktatúra ós a fasizmus közé, illetőleg Magyarország esetében a finánctőkés-nagybirtokos diktatúra ós a fasizmus közé. Ezzel elejti az államtípus és az államforma megkülönböztetését, aminek messzemenő következtetéseiről nem kívánok szólni. Csak azt jegyezném meg, hogy ha teljesen igaza is van abban, hogy a középréteg politikai szereplése nem befolyásolta azt a tényt, hogy Magyarországon nagytőkés-nagybirtokos diktatúra alakult ki, tehát nem befolyásolta az állam típusát, attól még befolyásolhatta az állam formáját, tehát azt a kérdést, hogy vajon demokratikus köztársaság, alkotmányos monarchia, vagy éppen fasizmus alakult ki. A következő kérdés, hogy a Magyarországon kialakított államformának mi a helyes definíciója. Ezzel kapcsolatban két gondolatot szeretnék felvetni. Először, hogy az ellenforradalmat ós az ellenforradalmi stabilizációt nem statikusan, hanem harci folyamatként értelmezve világosan különbséget lehetne tenni az ellenforradalomban résztvevő csoportok egymásközötti küzdelmének és ezzel együtt a szervezés alatt álló, majd a már létező államstruktúra fejlődósének egyes szakaszai között (ami természetesen függvénye az elnyomandó, illetve elnyomott osztály ellen valamennyi csoport által közösen vívott harcnak és Magyarországon erősen befolyásolt a nemzetközi helyzet által). A másik említésre méltónak vélt gondolat, hogy a polgári demokratizmus és a fasizmus, tehát a finánctőke (vagy Magyarországon a nagytőke-nagybirtok) legreakciósabb elemeinek nyílt terrorista diktatúrája között a történelem több átmeneti formát produkált, s ha annak eldöntése, hogy melyik ponttól nevezzük az állam formáját fasisztának, voltaképpen megegyezés kérdése is, annál lényegesebb — minden ponton— a demokratizmustól való elrugaszkodás mérvének és a nyílt terrorista diktatúrához való közeledés fokának pontos lemérése. Az utolsó kérdés, melyet e problémakörrel kapcsolatban szeretnék felvetni, hogy vajon ha a fasizmus tartalmát a fent idézett definíció tökéletesen ki is meríti, feltóteleinek megteremtéséről mindent elmond-e. Azt hiszem nem, annál kevésbé, mert nem is ez a célja. Vajon nem tartozik-e hozzá e feltételekhez egy többé-kevésbé erős fasiszta mozga-