Századok – 1967

Történeti irodalom - Mérei Gyula: Föderációs tervek Délkelet-Európában és a Habsburg-Monarchia 1840–1918 (Ism. Tokody Gyula) 280

280 TÖRTÉNETI IRODALOM MËREI GYULA: FÖDERÁCIÓS TERVEK DÉLKELET-EURÓPÁBAN ÉS A HABSBURG-MONARCHIA 1840—1918 (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1965. 163 1.) Mérei Gyula könyve szervesen illeszkedik bele a szerző utóbbi években végzett kutatómunkájába. A Délkelet-Európára vonatkozó föderációs tervek ugyanis elvi összefüggésben vannak a második világháború után Nyugat-Európában elterjedt integrációs törekvések történelmi indoklásával, amelyekkel a szerző az utóbbi években megjelent tanulmányaiban foglalkozott. Ez a kapcsolat önmagában is rámutat a téma tudományos, valamint ideológiai és politikai aktualitására. A történettudomány számára ezen túlmenőn azért is fontos a Délkelet-Európát és a Habsburg-monarchiát érintő föderációs tervek ismertetése és kritikai elemzése, mert ezt a feladatot a marxista történészek átfogóan még nem oldották meg. Márpedig a közel egy évszázadon át újra és újra felmerülő, ismét és ismét kudarcba fulladó föderációs tervek Európa e területén az osztály- ós nemzetiségi harcok sajátságos kifejező tonnái voltak. Azok feltárása tehát gazdagabbá és pontosabbá teheti Délkelet-Európa népeinek politikai történetét. Az öt fejezetből álló könyv elsőként az 1848 küszöbén született tervekkel foglalkozik. Központba a Wesselényi-féle föderációs koncepciót állítja, amely a népek forradalmi és önállósulási törekvéseivel szemben a legfőbb biztosítékot a Habsburg-monarchiának államszövetséggé való átalakításában és liberális alkotmány bevezetésében jelölte meg. Az ellentmondásos, de haladó vonásokat tartalmazó tervezet elképzeléseinél azonban sokkal merészebb reményeket ébresztett az 1848-as forradalom. Mérei behatóan ismerteti a Monarchia forradalmi és ellenforradalmi erőinek nemzetiségi politikáját, újszerű szempontokkal világítja meg azokat az okokat, amelyek a forradalmi Magyarországot szembeállították természetes szövetségeseivel, a Habsburgok által évszázadok óta elnyomott népekkel. A német forradalmi demokraták, a német liberális burzsoázia vagy az ausztroszlávizmus képviselőinek elgondolásai, valamint román, horvát, szlovén és más tervek egymással vívott harcukban, egymással való összehasonlításban, illetve szembeállításban tárulnak elénk. E tervek szoros kapcsolatban álltak a Habsburg-monarchia belső rendszerének radikális vagy kevésbé radikális átalakítására irányuló követelésekkel. S bár a tervek megvalósítását a forradalom bukása levette a történelem napirendjéről, azok az 1849 utáni föderációs elképzelések nagy részének sok tekintetben alapjaivá vagy kiindulópontjaivá váltak. Az 1848 — 49-es forradalom tanulságai alapján a Kossuth-emigráció vezetői is felismerték Délkelet-Európa föderatív átalakításának horderejét a magyar függetlenség kivívása és a szomszéd népek támogatásának megnyerése szepontjából. Mérei kiemeli e tervek lényeges mozzanatait, kitér a román nemzeti állam létrehozásának problematikájára és behatóan elemzi azokat a nemzetközi körülményeket, amelyek döntő hatást gyakoroltak a délkelet-európai népek sorsára. A szerző szerint az. 1860-as évekig még megvoltak az osztrák vagy török elnyomás alatt élő népek összefogásának objektív feltételei : „társadalmi fejlődésük azonos iránya és nagyjából hasonló szint je; a tőkés-polgári viszonyok többé-kevésbé hasonló mértékű elmaradottsága a monarchiabeli német burzsoáziáéhoz, a magyarok esetében a cseh burzsoáziáéhoz, a többi nemzetiségeké pedig még a burzsoázia szerepét betölt ő magyar uralkodó osztályokéhoz képest is. Mindebből következően pedig az, hogy a nemzeti ellentétek az 1860-as évekig még nem voltak annyira kiélezettek" (98 — 99. 1.). A nemzeti önállóság kivívásához azonban erős, a polgári forradalmat vezetni képes burzsoáziára lett volna szükség. E feltétel hiánya, a burzsoázia gyengesége következtében viszont mindegyik érintett országban megnőtt a külföldi hatalmakra támaszkodás szerepe. így a függetlenségi-föderat ív tervek sorsa jelentős mértékben a nagyhatalmak szeszélyétől, a nemzetközi helyzet változásaitól függött. Márpedig ez az 1860-es és 60-as években sem volt egyértelműen kedvező a délkelet-európai népek számára. Anglia és Franciaország ugyanis a krími háború után a Habsburg-monarchiában látta a cárizmus balkáni törekvéseinek legfőbb természetes ellenfelét, így a Monarchia felszámolása nem állott érdekükben. Ugyanez volt az oka annak is, hogy Anglia támogat ásában részesítette a balkáni népek szabadságtörekvéseinek legfőbb ellenlábasát, az Európa e részét még mindig hatalmában tartó török birodalmat. Az 1849 és 1867 közötti tervek így ismét papíron maradtak. A párizsi kommün után nemcsak Nyugat-, hanem Kelet-Európában is forradalomellenessé vált a burzsoázia, nem is szólva a két évtizeddel azelőtt még forradalmi szerepet