Századok – 1967

Történeti irodalom - Magyarország története I–II. 1849-től 1918-ig (Ism. Diószegi István) 273

274 TÖRTÉNETI IRODALOM társadalmi egység, földesúri nagybirtok, illetve kapitalista nagyüzem analízisét végezték el, amellyel egy elsüllyedt világ legmélyebb rétegeihez is lehatoltak. Kutatásaik egyéb területeiről ós a mindig az egész megértésére törekvő tudósi alkatukról nem is beszélve ez is elegendő lett volna ahhoz, hogy az újabbkori magyar történet kibontásához szintetikus látásmóddal fogjanak hozzá. A történeti egységet jelentő hét évtizedből Szabad Györgyre annak az időszaknak a megírása jutott, amelyben a magyar polgári társadalom kibontakozott és berendezkedett. A polgári rend, amely fejlődésének útján a nemzeti katasztrófa ellenére is megindult, hogy felélje azokat a tartalékokat, amelyeket számára a középnemesi szinten tetőzött burzsoá forradalom felhalmozott. A körülmények összes adottságait számításbavóve, az előrelendítő és visszahúzó tényezőket reálisan mérlegelve (ez utóbbinál a nemzeti önállóság hiányát talán a kelleténél még mindig jobban hangsúlyozva), Szabad György ennek a kibontakozásnak a képét rajzolja meg. Amonumentális tabló alaptónusát a társadalomrajz színfoltjai adják. A polgárosulás útjára lépett magyar társadalomé, amely most Szabad György tolla alatt tárul ki először sokoldalú valóságában. A földtehermentesítés és az agrárkonjunktúra révén tőkésedő, de a ledolgozást se megvető arisztokrata, az anyagi romlás kikerülhetetlenségére rádöbbenő középbirtokos, az emancipációtól megszédült ós a vállalkozásra még bátortalan polgár, a kismesterek szekatúráit némán tűrő és az önállósulás után sóvárgó munkás nem most bukkan fel először történeti irodalmunkban. A lakosság háromnegyedót kitevő parasztság, amelynek kisebb része jobbágytelke szabad tulajdonosaként volt urától egyéb jogait perelte, többsége azonban eladásra csak saját munkaerejét kínálta — talán már egy kicsit otthonosan is mozog benne. Az egyes osztályok további belső rétegződéséről, anyagi és jogi helyzetéről, nemzetgazdasági szerepéről, életmódjáról és végül, de nem utolsósorban tudatáról Szabad György azonban többet mond, mint előtte a korábbi irodalom együttvéve. Az etnográfus és a szociográfus módszerével is élő történész szakszerűsége ezekben a'részekben a szépíró kifejezőerejével párosul. A tárgyilagos sorokon pedig átizzik a humanista tudós emberszex'etete, a letűnt kor természettel és osztályrenddel küzködő dolgozó embere iránt érzett elismerése. A látszólag széteső részekből alakul ki végül a századközép magyar társadalma, Bécsre figyelő arisztokratáival, szkeptikus középbirtokosaival, bátortalan polgáraival, tétova munkásaival és alázatos parasztjaival, akiket mégis csak összefogott és határozottan előre mozgatott a társadalmi viszonyok forradalom által végrehajtott nagy átrendeződése. Egyéb tényezőket se mellőzve, elsősorban ennek az önmagában is változó társadalmi képletnek a használatával ad Szabad György magyarázatot a kor egyéb jelenségeinek megértéséhez. Az akadozva előrelépő agrárfejlődés, a birtokos érdekekre tekintetet vető vasútépítés, az olcsó kubikusmunkával végzett vízszabályozás és a koncentrálás előnyeit kihasználni akaró várostelepítés éppúgy az adott társadalmi átrendeződés terméke, mint a liberalizmust csak szégyenlősen valló, magyarok és nem magyarok iránt egyformán szűkkeblű belpolitika. Még a nemzeti kórdós kiegyezéses megoldása is elsősorban ezzel a társadalmi képlettel kerül összefüggésbe. A bécsi udvar magyarországi politikája, különösen az ötvenes években, a gondolatmenet önálló fonala, úgyszintén a külkapcsolatokkal rendelkező emigráció tevékenysége, a döntés értelmezésénél mégis a hazai osztályviszonyok kerülnek első helyre. A kereskedő-polgárság ós a birtokososztály anyagi érdekeltsége a Monarchia fenntartásában. Az élet különféle területeire Szabad György a társadalmi alapvetésből merített biztonságérzettel terjeszkedik ki. A jelenségek társadalmi alaptól meghatározott bonyolult kölcsönhatását állandóan figyelembe veszi, de egyes önálló folyamatok eredetét, végkifejletét ós azoknak az egészre gyakorolt hat ását is szemmel követ i. Leírásai, elemzései és általánosításai végül a fejlődésnek indult, s bár nehézkesen, körülményesen és akadozva, de mégis csak bontakozó magyar polgári társadalom képében összegeződnek. Hanák Péter témaköre a dualizmus érlelődő, majd kiteljesülő válsága. Az az időszak, amelyben kimerültek a szociális és nemzeti struktúra elrendezése révén nyert tartalékok és a magyar társadalom újra átélte a megtorpanás tényének és a továbblépés problémáinak gyötrelmeit. Hanák Péter először a válság szimptómáit jelzi: az agráriusok és a dzsentri nemzeti elégedetlenségét, a munkásmozgalom megerősödését és a paraszti szocializmus térhódítását, a magyar liberalizmus iitolsó nagy nekirugaszkodását: az egyházpolitikai reformokat, az obstrukcióba torkolló parlamenti küzdelmeket és a sort bezárva: az erős kéz politikájának jelentkezését. Aztán a megtorpanás belső lényegére mutat rá. Arra, hogy a feudális maradványoktól amúgy is torzult gazdasági struktúrára hogyan épült rá a továbblépésre ugyancsak képtelen formáció: az imperializmus. A krízis tényét egzakt mutatókon méri: a nemzeti jövedelem emelkedésének lelassulásán és más országokhoz viszonyított elmaradásán, majd konkrét szociális jelenségek kiemelésével is plasztikussá teszi: a nemzeti jövedelem megdöbbentően aránytalan elosztásának és a dualizmus népesedése két „passzívájának": a magas halálozási arányszámnak és a kivándorlásnak a