Századok – 1967

Történeti irodalom - Magyarország története I–II. 1849-től 1918-ig (Ism. Diószegi István) 273

TÖRTÉNETI IRODALOM 275 bemutatásával. Végezetül a fejlődés megrekedésének tényét a feudalizmusból kilépett, de a terheitől megszabadulni nem tudó magyar társadalom megmerevedésével hozza összefüggésbe. A valamennyi rétegre és valamennyi vonatkozásra kiterjedő analízisben a centrális helyet a „középosztály" probléma foglalja el. A dzsentri, amely az idők változása, anyagi romlása, deklasszálódása és szétzilálódása miatt alkalmatlan és gyenge volt ahhoz, hogy a polgárság szerepkörét tovább is gyakorolja, de elég erős arra, hogy a nagyobbrészt idegen eredetű burzsoáziát és a parasztságból felkapaszkodó egyéb városi rétegeket saját képére formálja. A dzsentri életformát és tudatot alakító hatásától csak a munkásosztály maradt mentes, ezen belül azonban éppen a torz iparfejlődés miatt nehézen csapódott ki az emancipálódásra leginkább alkalmas réteg: a betanított munkások törzsállománya. A huszadik századba lépő magyar társadalom arculatát alapjában véve a dzsentri pöffeszkedő úri gőgje, a nem magyar népekkel szembeni elfogultsága és nemzeti illuzionizmusa határozta meg. Ez a társadalom képtelen volt arra, hogy magából az égető problémák megoldására szolgáló értelmes politikai programot kitermeljen. A társadalom megmerevedése a politikai választóvonalakat a hatvanhetesség ós negyvennyolcasság terméketlen szembenállásában merevítette meg. Hanák Péternek ez a lebilincselő logikájú, művészien megírt szuggesztív szintézise adja meg a századforduló utáni események megértésének kulcsát. Ezerkilencszázöt groteszk nemzeti ellenállása, a koalíció tragikomikus kormányzása, a magyar politikai frontoknak a demokratikus tábor születésében jelentkező szétválása és a világháborúban bekövetkező újbóli összemosódása és végül ennek az egész megújulni képtelen társadalomnak a világháborús összeomlása úgy jelenik meg az olvasó előtt, mint a Hanák Péter által vázolt alaphelyzet logikus kibomlása. Az abszolutizmus és dualizmus történeti egységet jelentő, de két különböző szerző által megírt két része nem kapcsolódik minden tekintetben össze és a kötet szerkesztőjének bizonyára nem kis gondot jelentett azok összeillesztése. Eltérő mindenekelőtt a két szerző ábrázolási módszere. Ha Szabad György művét klasszicista festményhez hasonlítanánk, amely szépségét első látásra megmutatja, akkor Hanák Péter alkotását modern képpel kellene összevetni, amelynek mondanivalóját csak a megfelelő perspektíva kiválasztásával lehet méltányolni. Nem egyeznek a szerzők abban sem, hogy az irányzatokat megtestesítő személyek közül kit tüntessenek ki rokonszenvükkel. Szabad Györgyöt a függetlenségiekhez, Kossuth Lajoshoz húzza a szíve, Hanák Péter a magyar demokrácia táborával, különösképp Ady Endrével szimpatizál. A történetírónak azt a jogát, hogy a küzdők közül valamelyiknek oldalára álljon, elvitatni nem lehet. Ezt tenni nemcsak kilátástalan, hanem értelmetlen vállalkozás is lenne. A letűnt nemzedékek viszonylatait a ma embere számára csak a múlt küzdelmeit saját kora differenciált szempontjai szerint újra átélő történész keltheti életre. A történettudomány társadalmi funkciójának gyakorlásához — a jelen biztonságtudatának erősítéséhez — ezaszubjektivitás egyenesen nélkülözhetetlen. A baj csak ott kezdődik, amikor a ma szemével visszanéző történészt véleményalkotásában a rokonszenvvel felruházott személy vagy irányzat szempontjai befolyásolják. A fejezetek érzéseikben különböző írói egyek abban, hogy ezt a hibát csak elvétve követik el. Az ábrázolási módszerükben és szimpátiáikban eltérő szerzők azonban sokkal lényegesebb dologban is azonosak: a történetírás tudományos feladatának értelmezésében. Történetírásunk régen túlnőtt már azon a koron, amelyben még a szimpla állásfoglalással megelégedett. A forrásfeltárónak az események rekonstruálására törekvő hogyanja azonban még ma sem mindig párosul a kutatónak az okokat a legmélyebb rétegekből kibontó miértjével, és csak ritkán találkozik a történész megértést adó és távlatokat nyitó rendező elvével. Szabad György és Hanák Péter egy bonyolult kor történetét bemutatva a történetírás valamennyi és tudományos rangját csak együttesen biztosító szempontját érvényesíti. Az összképet szemlélve a részek ismerője persze felfedezhet haloványabb színeket, és azt is megállapíthatja, hogy azok az együttes hatást is hátrányosan befolyásolják. Jelen sorok írója a magyar történet osztrák és nemzetközi vonatkozásainak kimunkálását kifogásolja, amelyet ugyan minden eddiginél alaposabbnak,de még mindig csak konvencionálisnak talál. Az a véleménye, hogy a szerzők nem követték kellő figyelemmel a magyar társadalom külpolitikai természetű megnyilvánulásait, nem vizsgálták annak a nagyobb egység: a Monarchia egészére gyakorolt hatását és az összkép kialakításakor a kívülről jövő indítékok jelentős részét is számításon kívül hagyták. Más szakterületek ismerői bizonyára a többi részeken találnak kifogásolni valót. Szabad György és Hanák Péter műve azonban a felhozható összes ellenvetések ellenére részeiben és egészében időtálló alkotás, az érett marxista történettudomány nagyszerű produkciója. Ha a fejlődő tudományosság egykoron majd túl is lép rajta, a megismeréshez vezető úton mindig mérföldkőnek fogja tekinteni. * DIÓSZEGI ISTVÁN 18*