Századok – 1967
Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3
18 T. M. ISZLAMOV azonban sem 1906 végén, sem 1907 elején nem volt semmiféle szemmel látható jele annak, hogy az osztrákok kielégíteni szándékoznának magyar partnereik igényeit, a magyar miniszterek bécsi tárgyalásai osztrák kollégáikkal nem váltottak ki Budapesten különösebb reményeket. Az orosz konzul, aki a magyar fővárosban akkor uralkodó hangulat jószemű és jólértesült megfigyeló'je volt, így írta azt le: ,, ... a magyar társadalom feszült figyelemmel kíséri ezeket a tárgyalásokat, amelyekhez azonban kevesebb szenvedély köti, mint az osztrák társadalmat. Egyáltalán mind a politikai, mind az üzleti körök itt igen pesszimisták és semmi jót sem remélnek a miniszterek bécsi tanácskozásaitól."5 5 És valóban, miután meggyőződtek arról, hogy álláspontjaikat nem lehet közelebb vinni egymáshoz, a két delegáció abban állapodott meg, hogy a tárgyalásokat Budapesten folytatják. Hogy a tárgyalásokat kimozdítsák a holtpontról, s kiutat találjanak a zsákutcából, az osztrák kormány kénytelen volt lázasan új megegyezési lehetőségeket keresni. Március közepére elfogadta — s úgy tűnik, most már véglegesen — azt a döntést, hogy beleegyezik magyar követelések teljesítésébe, a vám- és kereskedelmi szövetséget szerződéssel váltják fel s kiveszik a kiegyezés szövegéből ,,a közös vámterület" kitételt. Beck, hogy elkerülje a trónörökössel való újabb összeütközést, március 14-én sietett őt Brosch útján értesíteni újabb tervéről, hangsúlyozva egyben, hogy a jelentőségüket tekintve nem számottevő közjogi engedmények egyáltalán nem érintik a katonai kérdéseket és lehetővé teszik ugyanakkor, hogy teljes mértékben megóvják Ausztria gazdasági érdekeit. Az események menetébe ez alkalommal Aehrenthal külügyminiszter avatkozott be, aki még pétervári követi minőségében leveleiben azzal ostromolta Bécset, hogy semmi olyan engedményt ne tegyen, ami Magyarország állami önállóságának látszatát keltené és a Monarchia tekintélyét, nagyhatalmi állását veszélyeztetné. Aehrenthal hivatalos tiltakozást jelentett be a tervezett közjogi engedmények ellen előbb a császárnál, majd közvetlenül az osztrák kormánynál is. Beck viszont a maga részéről a külügyminisztert hatásköri túllépéssel vádolta. Aehrenthalnak nemcsak az osztrák miniszterekkel gyűlt meg a baja, hanem a magyarokkal is, akik Magyarország alkotmányának és közjogainak elismert szakértői és megfellebbezhetetlen tekintélyei voltak. Ilyenképpen 1907 márciusában a két fél álláspontja közeledésének első jelei napfényre kerültek. Vita a gazdasági kiegyezés tartamának kérdése körül A tárgyalások adott szakaszában a legnagyobb vitákat az új gazdasági kiegyezés időtartamának kérdése váltotta ki. Az osztrák fél kezdeményezésére napirendre tűzték az 1867. évi kiegyezés egyik legfontosabb tételét, amely a két országra nézve közös gazdasági és pénzügyi kérdések minden 10 évben történő szabályozását írta elő. A dualizmus osztrák bírálói az 1867. évi kiegyezés egyik legnagyobb hibájának az Ausztria és Magyarország közötti 10 évenkénti gazdasági kiegyezés megújítását tartották, ami véleményük szerint megfosztotta a Monarchiát egy nagyhatalom számára annyira fontos gazdasági egységtől, s egy napon magának a birodalomnak a létét tehette kérdésessé. A dualizmus 55 AVPR. Polit, archiv. 1907. 581. ő. e. 28—29. 1. Lvov jelentése, 1907. máre. 5.
