Századok – 1967
Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3
AZ 1907. ÉVI OSZTRÁK-MAGYAR KIEGYEZÉS 19 létrehozóinak legnagyobb mulasztása — a Gesamtstaat híveinek és hirdetőinek véleménye szerint — az volt, hogy a vám- és kereskedelmi ügyeket nem nyilvánították közös ügynek, s ezzel a dualizmus fundamentumába „robbanó bombát" helyeztek el, amelytől bármely pillanatban levegőbe repülhetett a külügyek intézésének és a hadsereg vezetésének egysége.56 Az osztrák burzsoázia, amely Magyarországban ipari termékei legfőbb elhelyezési piacát látta, arra törekedett, hogy a kétcentrumú Monarchia gazdasági egysége lehetőleg minél hosszabb időre biztosítva legyen. Az osztrák pénzügyi körök egyik képviselője s a tárgyalások egyik résztvevője a későbbiekben beismerte, hogy „a vámközösség hosszas megőrzése nem kis jelentőségű kérdés volt az osztrák ipar számára".57 Ugyanennek a személynek a tanúsága szerint a gyáriparosok „állandóan panaszkodtak", hogy a rövidlejáratú kiegyezés csak igen „labilis alapot" nyújt a magyar piac megőrzése számára és megnehezíti az osztrák tőke behatolását Magyarbrszág gazdaságába. Ilyenképpen a bécsi kormány követelését a burzsoázia közvetlen gazdasági érdekei diktálták. A vezető politikusok szempontjából is igen kívánatos volt a kiegyezés hosszúlejáratú és tartós rendezése, mert ettől nemcsak a birodalom presztízsének megszilárdulását várták, hanem külpolitikai tevékenysége és kereskedelmigazdasági terjeszkedése hatásfokának növelését is.5 8 Érdekes, hogy midőn Bécsben először felvetődött a kiegyezés időtartamának meghosszabbítása, a trónörökös leplezetlen örömmel írta Becknek: ,, . . . ha Önnek sikerül Magyarországgal 25 — 30 esztendős szerződést kötnie, akkor Ön hatalmas művet alkot . . ,"5 9 Igaz, midőn kitudódott, hogy ezt a művet bizonyos engedményekkel meg kell fizetni, a trónöA)kös lelkesedése azonsai lelohadt, s kettőzött erővel látott hozzá a hosszúlejáratú szerződés elleni cselszövéseihez.60 Osztrák szempontból a kérdés ideális rendezése a kereskedelmi-vámügyek pragmatizálása lett volna, vagyis ugyanolyan közös ügyekként való elismerésük mint a külügyek és a hadügy. Erről azonban Bécsben csak álmodozni lehetett, mert nehezen lehetett volna elképzelni, hogy Magyarország önszántából hozzájáruljon szuverenitásának ilyen nagyfokú megsértéséhez. Ezért a pragmatizálás kérdését a tárgyalások folyamán csak igen általános formában érintették.6 1 A Beck-kormány arra törekedett, hogy 20 éves időtartamra szóló szerződést érjen el, igyekezvén a kialakult feltételek között a legmegfelelőbben biztosítani az ország uralkodó osztályainak érdekeit, másrészt ezzel azt is el akarta érni, hogy legalább két évtizedre levegye a napirendről Magyarország politikai és gazdasági önállóságának kérdését. A magyar kormány és mindenekelőtt a kormányzó függetlenségi párt 56 Fr.Tezner : Der Kaiser (Österreichisches Staatsrecht in Einzeldarstellungen). Wien. 1909. 98. 1. 57 Spitzmüller-Harmersbach : i. m. 10. 1. 58 Uo. 9. 1. 59 Allmayer-Beck: i. m. 171. 1. 60 Leopold v. Ghlumecky : Erzherzog Franz Ferdinands Wirken und Wollen. Berlin. 1929. 302. 1. 61 Minden logika ellenére és az osztrák delegáció számára váratlanul Kossuth márc. 26-án előállt egy ilyen javaslattal a tapogatózó megbeszélések idején, de az ár, amit ezért az engedményért kért, valószínűleg olyan nagy volt, hogy a kérdést nem tűzték a konkrét gyakorlati tárgyalások napirendjére. Sieghart: i. m. 123. 1. 2*
