Századok – 1967
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Obermann; Karl: Társadalmi struktúra és politikai ideológia a kapitalizmus kibontakozásának korszakában 216
222 К ABL OBERMANN és a kézművesek — néhány, közvetlen szükségletet kielégítő iparos, mint pl. mészáros, pék, szabó, asztalos, ács, stb. kivételével — részben pusztulóban vannak, részben üzemük szükségessé vált változtatásán munkálkodnak."2 7 Amikor 1848. március 31-ón a porosz király ós Camphausen—Hansemann minisztériuma sok vita után megadták a korporációs jogot a Zentralverein für das Wohl der arbeitenden Klasse elnevezésű egyesületnek, abban az ipari burzsoázia, a gyárosok frakciója egyértelműen magának biztosította a vezetést. A Zentral verein für das Wohl der arbeitenden Klassen elöljáróinak és tagjainak névjegyzékében már csak kevés kózművesmester, ill. kisiparos található. Több könyvkereskedőt, egy órást, egy kötélverő mestert, egy udvari kárpitost, egy „őfelsége, a király aranyművesé"-t, egy „kőművesmester és városi kópviselő"-t, egy ácsmestert és két műszerészt említenek, akik azonban elvesznek a nagyszámú gyáros, kereskedelmi tanácsos, kereskedő, pénzügyi főtanácsos, számtanácsos ós más közigazgatási tisztviselő, tanár, magántanár ós pap között.28 Ez az ipari burzsoázia arra törekedett, hogy az egyesület segítségével elhárítsa azokat a veszélyeket, amelyek a szűkölködő lakosság, a munkásság és a kézművesek elégedetlensége nyomán fenyegethetnék. Az egyesület első közlönyében C. Quentin düsseldorfi kormánytanácsos kiemelte: „Nem vitás, hogy az iparok korlátlan szabadsága nagy hasznára volt a polgári társadalomnak. Megnövekedett a tőkések befolyása. Gazdag tőkések átvették nagy gyárüzletek vezetését, szerencsés vállalkozók ugyanerre a lépcsőfokra emelkedtek és így kialakult az ipar jelenlegi helyzete, amelynek egyik jellemvonása, hogy egy aránylag kis számú gyártulajdonos kisebb-nagyobb jelentős tőkét hasznosít kizárólag saját számlájára nagy tömegű bérmunkás útján, akiknek a bérükön kívül nincs semmiféle részesedésük vagy érdekeltségük a vállalatnál. Az így szervezett ipari körzetekben a lakosság száma — gyakran csodálatos gyorsasággal — növekszik."29 Ez az értékelés megfelelt a tényleges, világosan látható, a társadalmi-gazdasági struktúrában egyre inkább kifejezésre jutó fejlődési tendenciáknak. így Berlinben például 1816-ben kereken 180 000 volt a lakosok száma, és ez 1847-re több mint 400 000-re emelkedett. A gyári munkások száma 170,41%-kal, a kézművessegédeké 50,G0%-kal növekedett.3 0 Az 1843. évi, kereken 1000 munkást foglalkoztató 11 gépgyárral szemben 1846-ban 33 gépgyár dolgozott közel háromszoros munkás-létszámmal, és ehhez jött még az 1837-ben alapított Borsig-Werk a maga 1200 munkásával. Ezek mellett még jelentékeny számú fonoda, szövöde, kartonnyomó üzem, papírgyár stb. működött.3 1 A gyáripar terjedelme ugyan jelentősen előrehaladt és szaporította az ipari burzsoázia tőkéjét, de az angol burzsoáziához viszonyítva ez a tőketulajdon még csekély volt. Dr. Rießer bankszakember becslése szerint 1848-ban 720 márka volt a poroszországi fejkvóta, míg egy 1846. évi becslés szerint Angliában egy lakosra már 2860 márka jutott.32 Ez a fejkvóta-számítás azonban csak az Angliával szembeni lemaradást jelzi, és semmit sem közöl arról, hogy mekkora volt az ipari burzsoázia kezén levő tőkék összege. Egy 1846 évi statisztika szerint Poroszországban 78 739 manufaktúra- és gyár vállalatot tartottak számon, amelyek együttesen 651 244, vállalatonként tehát 6—7 munkást foglalkoztattak. 148 207 nagy-ós kiskerekedésben 172 506 személy dolgozott; a kereskedelemben és az azzal kapcsolatos szállítóiparban összesen 319 641 személy tevékenykedett. Ez a statisztika azonban még 821 148 kézművest tart számon, 457 365 mestert és 384 783 segédet. Ugyanakkor Poroszországban 1 470 091 napszámost számoltak a falvakban, tehát olyan proletártömeget, amelyet nemcsak a junkerek zsákmányoltak ki, hanem mint út- és vasútépítőket is kizsákmányolták őket.3 3 Hasonló helyzet jellemezte a többi német állam szociális struktúráját. Az 1848 augusztusában Szászországban az ipari és munkaviszonyok megtárgyalására alakított bizottságnak tagja volt 10 kézművesmester, 10 kézművessegéd, 9 nagykereskedő és vállalkozó, akik fonó és szövő háziiparosokat zsákmányoltak ki, 6 háziiparos, 6 gyártulajdonos, 6 gyári munkás és még 20 kereskedő, 5 — 5 Leipzig, Drezda, Pirna és Plauenből.34 "Verhandlungen des Vereins für Handel und Gewerbe in Potsdam. 1. Jg. Vom 20-. Juni 1843 bis dahin 1844. Potsdam. 1844. 39. 51—53. 1. 23 Mittheilungen des Centraivereins für das Wohl der arbeitenden Klassen, 1. évf. 1848—49. 25—34.1. (Berlin. 1849). Uo. 72.1. " A. Sartoriiis von Wollershausen: Deutsehe Wirtschaftsgeschichte 1815 bis 1914. Jena. 1920. 144—145. 1. 31 Veit Valentin: Geschichte der deutschen Revolution von 1848/49. Berlin. 1930. 1. köt. 84—85. 1. 32 Dr. Rießer: Zur Entwicklungsgeschichte der deutschen Großbanken mit besonderer Rücksicht auf die Konzentrationsbestrebungen. Jena. 1905. 21. 1. 33 Vö. Mittheilungen des Centraivereins für das Wohl der arbeitenden Klassen, 1. évf. 155—157. 1.; Mittheilungen des statistischen Bureaus in Berlin, 1. évf. Berlin. 1849. 77, 83. 1. 3,üo. 160. 1.
