Századok – 1967

Vita - Társadalmi fejlődésünk tíz éve. Beszámoló az MSzMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete és az MSzMP Pártfőiskolája 1966. szeptember 30.–október 1-i tudományos ülésszakáról (Simon Péter) 198

212 TÁRSADALMI FEJLŐDÉSÜNK TÍZ ÉVE 212 szélsőségesnek tekinthető álláspont mindegyike mellett és ellen is felhozhatók érvek — mondotta. — Feltehető, hogy a megfelelő álláspont kialakítása érdekében a jogtudomány művelőinek szorosan együtt kell működniük a filozófusokkal. Fontos, hogy az országgyűlés és tanácsok — mint hatalmi szervek — tényleg betöltsék hivatásukat ós állami vonalon irányítói legyenek a végrehajtó, igazgatási szerveknek. Ezt azonban nem bizonyos, hogy mindenképpen a szervezet módosításával kell elérni. Szabó Imre szerint inkább a munka minőségét illetően van javítani való. A gazdaságirányítás rendszerének reformja — melyet pártunk napirendre tűzött — szintén a demokratizmus kiszélesítése irányában hat. Vele kapcsolatban új módon igyekszünk megfogalmazni a felső gazdasági irányító szervek, a gazdasági minisztériumok feladatait, egyben esedékessé válik a nem-gazdasági minisztériumok feladatainak megfelelő módosítása is. Elengedhetetlen másrészről a szakszervezetek gazdasági szerepének új megfogalmazása is. „Ugyanakkor az is nyilvánvaló — fejezte be gondolat-menetét Szabó Imre —, hogy a kérdés lényege nem a mindenáron való változtatásban, hanem a fejlődéshez okvetlenül szükséges változtatások feltárásában, a szocialista demokrácia ésszerű továbbfejlesztésében áll. Ennek során figyelembe kell venni, hogy társadalmi viszonyaink alapvető jellege nyilvánvalóan nem változott meg és a továbbfejlesztés nem mérhető ahhoz a hatalmas méretű, forradalmi átalakuláshoz, amely nálunk az 1945 — 49-es évek között lezajlott." Szántó György, a történelemtudományok kandidátusa a Magyar Népköztársaság nemzetközi helyzetéről tartotta meg korreferátumát. 1956 novemberében — mondotta Szántó György — a munkás-paraszt forradalmi kormány rendkívül nehéz nemzetközi körülmények közt vette át az ország irányítását. Hazánk politikai konszolidációjának fontos feltétele volt nemzetközi helyzetünk rendeződése és nemzetközi politikai tekintélyünk visszaszerzése. A külpolitikai tennivalók a szocialista világrendszer általános nemzetközi politikai kötelezettségeiből, antiimperialista harcából fakadtak, de szükségszerűvé tették aktív, sajátos nemzeti külpolitikánk kimunkálását is. Az előadó ezután röviden vázolta a magyar népi demokrácia államának 1956 előtti külpolitikáját. E külpolitika — állapította meg — alapvonalaiban és fő kérdéseiben, bizonyos hibáktól eltekintve, a szektás jellegű torzításokat is figyelembe véve, helyes külpolitika volt. Vezérfonalát mindvégig a Szovjetunióhoz való ragaszkodás, a szomszéd népekkel való barátság elmélyítése jellemezte. Külpolitikánk gyakorlata azonban bonyolultabb volt, mint ezen elvek világos leszögezése. Â dogmatikus szektarianizmus elterjedése hazánk külpolitikájára sem maradt hatás nélkül. (Pl. a Jugoszláv Népköztársasággal szembeni politikára.) A szektarianizmus hibáit kihasználó jobboldali revizionista támadás nem hagyta figyelmen kívül a külpolitikát sem, sőt népköztársaságunk külpolitikája a revizionista ős ellenforradalmi támadás egyik fontos céltáblája lett. A revizionista erők, átvéve a nyílt imperialista demagógiát, arról beszéltek, hogy Magyarországnak vissza kell nyernie nemzeti függetlenségét, semlegesnek kell lennie, vagyis hogy szakítsuk meg addigi kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal. E külpolitikai követelés, mint ismeretes, az imperialista beavatkozás igényléséhez, a nyílt áruláshoz vezetett. Az 1956. október 30-i ismert szovjet deklaráció a nemzeti függetlenségről és szuverenitásról a néhány nappal később megalakult munkás-paraszt kormány külpolitikai irányvonala szempontjából is jelentős segítséget adott. A helyesen értelmezett nemzeti függetlenség és szuverenitás nem választható el és nem mond ellent a proletár internacionalizmusnak, a szocialista tábor országai összetartásának. Ezen belül a Szovjetunióhoz való törhetetlen ragaszkodás népünk történelmének tanulságaiból, a szocializmus felépítéséért folytatott harcunkból, antiimperializmusunkból egyaránt következik. A forradalmi munkás-paraszt kormány a Szovjetunióval és az új szocialista országokkal való szoros barátságot és együttműködést tekintette külpolitikájának további alapjául, a tényleges nemzeti függetlenség, az önállóság és szuverénitás alapján, anélkül, hogy elzárkózott volna a nemzeti felszabadító mozgalmak és az új, demokratikus független országok támogatásától, vagy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének lenini elvei alapján a kapitalista országokkal való kapcsolat kiszélesítésétől. Szántó György ezután történetileg ismertette azt a harcot, amelyet a Magyar Népköztársaság kormánya a Szovjetunió és a népi demokratikus országok támogatásával hazánk külpolitikai elszigeteltségének leküzdéséért s nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséért vívott 1956 után, több éven keresztül. E harc eredményeként, a belső stabilizálódással párhuzamosan, az ENSz mind több tagállama tagadta meg a magyar kérdés