Századok – 1967
Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3
12 T. M. ISZLAMOV Az osztrák delegáció azt követelte, hogy csökkentsék részesedését a közös kiadásokban és emeljék a vámközösségből eredő jövedelemben való részesedését. Wekerle azon az állásponton volt, hogy maradjon meg a közös kiadások előbbi kvótája, vagyis Ausztria számára 65,8 és Magyarország számára 34,2 arányban, továbbá, hogy a vámszövetséget kereskedelmi szerződéssel váltsák fel, vagyis ismerjék el Magyarország formális gazdasági függetlenségét.3 3 Az osztrák kormány, Wekerlének az orosz konzul előtt tett nyilatkozata szerint, kész volt elfogadni a magyar követeléseket abban az esetben, ha a magyar kormány hozzájárul a kvóta felemeléséhez, és lemond arról, hogy önállóan rendelkezzék a közvetett adókból származó jövedelmekkel.3 4 Ilyen áldozatokba a dualizmus és a vámközösség fenntartásának olyan meggyőződéses híve, mint Wekerle sem tudott belemenni. Amíg ugyanis a birodalmi kiadásokból, a kincstári rendelésekből a magyar burzsoázia egyáltalán nem a kvóta szerint részesedett, addig — mint Wekerle mondotta — a közvetett adók révén tudta a kormány megvalósítani „a költségvetés egyensúlyban tartását".3 5 Valóban, amíg 1867-ben a közvetett adókból származó jövedelmek a költségvetésnek csak kis hányadát tették is ki (40 millió koronát), minthogy az egyenes adók 180 millió koronát eredményeztek, addig 1907-re a helyzet lényegesen megváltozott. Most az egyenes adókból származó jövedelem összesen csupán 200 millió koronát ért el, míg a közvetett adók 400 millió koronát jövedelmeztek, vagyis az adóteher nagy része a dolgozó lakosság vállaira nehezedett. Természetesen nem az utóbbi körülmény késztette a kormányt arra, hogy ellene szegüljön az osztrák követeléseknek. Az osztrák feltételek minden ellenszolgáltatás nélküli elfogadása a koalíciót nehéz helyzetbe hozta volna és teljesen leleplézte volna azok szemében, akik még hittek a koalíció és a függetlenségi párt vezetőinek patriotizmusában.3 6 Hogy megóvja a tekintélyét, a kormány kitartóan arra törekedett, hogy Ausztriától engedményeket csikarjon ki a másodrendű kérdésekben, anélkül azonban, hogy nyiltan kiélezné vele a viszonyt. Ilyen, a magyar kormány politikájára jellemző kettősség nyilvánult meg II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala alkalmával is. Egyrészt a hivatalos Magyarország igyekezett ezeket az ünnepségeket a legnagyobb pompával megrendezni, a koalíció vezetői a sajtóban és szóban egyaránt esküdtek a Rákóczi zászlajához való hűségre, másrészt, néhány nappal az ünnepségek előtt a magyar honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amely megtiltotta, hogy a honvédek részt vegyenek az ünnepségekben. Kivételt csak Rákóczi és híveinek leszármazottaira tettek. A kormány ezzel vállalta „a magyarok felháborodása" felidézésének veszélyét, csakhogy ne vonja magára Ferenc József haragját. A felháborodás Wekerle tapintatlan magatartásával szemben mind a parlamentben — különösen a függetlenségi párti képviselők között —, mind a 33 Arhiv vnesjnej politiki Rosszii (Oroszország; külpolitikai archívuma; a továbbiakban AVPR) Kancelláriai ir. 1906. 139. őrzési egység (a továbbiakban: ő. е.), 107. 1. Ez is mutatja, hogy a magyar kormány állspontját az osztrák kormánnyal megkezdett megbeszléseken inkább a presztizs féltése, semmint gazdasági vagy politikai megfontolások határozták meg. 34 AVRP. Kancelláriai ir. 1906. 139. ő. e. 214. 1. 35 Uo . 36 Erre a felismerésre utalnak Lvov orosz konzul észrevételei is. AVRP. Kancelláriai ir. o. 470. d. 140. 205. 1.
