Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 192 József idején, amidőn. . . valóban beszélhetünk, elsőízben a manufaktúrák viszonylagos nekilendüléséről.. ., атз1у ugyan tiszavirág életűnek bizonyult. . ., de mégis adatszerűen rekonstruálható a Helytartótanács kimutatásaiból. Ami pedig az 1754. évi vámrendeletet illeti. . ., erőszakolt dolog korszakhatár alapjának tekinteni. . . Azt persze, hogy az 1754-rendelettel az 1767-i határvonalat indokoljuk, ettől függetlenül sem látnám helyesneki De 1754 sem indokolt, mint határvonal.. . egy hosszú folyamaton belül nyitott újabb, szakaszt, amalynek során Bécs a már kialakult egyenlőtlen kapcsolat nyugati partnereit igyekezett kicserélni úgy, hogy az elvesztett Habsburg-Szilózia helyébe most Csehország ós Ausztria lépjen. Ha Magyarországot mint addig egyenrangú gazdasági felet, agrárpiaccá szorítja le és profilírozza át valaminő intézkedés, akkor azt bizonyára döntő fordulatként tartanánk számon akkor is, midőn a periodizálásról tárgyalunk. Magyarország azonban addig sem volt egyenrangú gazdasági partner. . ." — ,,A manufaktúrák és vámrendeletek így elesnek az 1760-as évek mellett felhozott érvek közül. Pótolhatjuk azonban másokkal őket, így a tudománytörténet. . . területéről, amelyek a felvilágosodás új mozzanataira figyelmeztetnek. Ezek, mint más téren az Urbárium, arra vallanak, hogy itt indokolt lehet szakaszhatárról beszélnünk, amely a késői feudalizmus periódusának záró fejezetét nyitja mag. . . Periódus-határvonalnak azonban továbbra is 1790-et kell megtartanunk." Spira György a Habsburgok teljesen központosított és teljesen abszolutisztikus birodalmi kormányzat kiépítésére irányuló kísérlet-sorozatának a kezdetét — Heckenast Gusztávval egyetértésben — szintén а XVII. század 80-as éveire helyezné, de 1686 — 87 eseményeihez, ,,a török kiűzéséhez, Erdélynek a Habsburgok által történt bekebelezéséhez, Thököly bukásához, a magyar rendeknek az 1687-i országgyűlésen tanúsított behódolásához és az Einrichtungswerk megszületéséhez" kapcsolná. Az ekkor kezdődő korszak politikai történetének legfőbb jellemzője ugyanis nem az abszolutisztikus és a rendi elemek ide-oda hullámzó párharca, hanem az abszolutisztikus elemek szakadatlan és egyirányú térhódítása, „betetőzése pedig a józsefi rendszer, a Habsburgok legnagyobb s egyszersmind utolsó kísérlete arra, hogy a polgári átalakulásnak és a feudális szerkezetű birodalom széthullásának veszélyét a feudális rend belső megreformálásával és a kormányzat maradéktalan központosításával hárítsák el". Szabad, György szerint a korszak véghatárának az 1760-as évekre helyezését az alapreferátum „meggyőzően és megerősíthetően indokolja. Kiemelendőnek tartom — mondotta — e vonatkozásban a birtokszerzós jellegzetes feudális lehetőségeinek végleges lezárulását a XVIII. század első felében, továbbá mindazt, amit az előterjesztés a jobbágy—földesúr viszonynak az árutermelés kibontakozásával kölcsönhatásban álló alakulásával kapcsolatban felemlít, beleértve a felvilágosult abszolutizmusnak azJUrbáriumban testet öltő beleszólását. . . a fejlődós menetébe. Támogatják. . . mind a korai manufaktúrák megjelenésére vonatkozó adatok, mind a felépítményben végbemenő változásokra utaló érvek." Varga János messzemenően támogatta a kései feudalizmus határának a XVIII. század 60-as éveit felvevő javaslatot. — „Gazdasági vonatkozásban a majorság mint termelőüzem országos arányokban a XVIII. század közepére fejleszti ki egészen 1848-ig. . . fennálló formáját és struktúráját", s területe erre az időre érte el a megművelt területnek azt a hányadát, amely a piacratermelés tömegességét és folyamatosságát biztosítani tudta. . . Ékkor került a nagybirtok majorgazdálkodása az árutermelésben elfoglalt helyét illetően véglegesen a középbirtok gazdálkodása elé. . ." — Ekkor fejeződött be társadalmi vonatkozásban az a folyamat, amelynek eredményekónt nemes és nem-nemes között jogi téren élessé merevedett a határ. — Egyidejűleg az a folyamat is lezárult, amelynek során az örökös jobbágyság kötelékeiből kiszabadult nem-nemes rétegek szabadságát megnyirbálták, vagy előnyös helyzetét felszámolták. „Az előző évszázadokban mezővárossá emelkedett települések egy részét a század első felében gyakorlatilag visszaszorították a jobbágyfalvak közé. Másrészt épp a 60-as évektől újonnan alig-alig kapott magyarországi helység oppidum privilégiumot. . . A XVIII. század első felében fokozatos nivellálódás ment végbe az örökös jobbágyoktól követelt feudális szolgáltatások, valamint a szabadköltöző parasztrétegeknek a földesúri terhei között. . . E nivellálódási folyamatot az Urbárium formailag véglegesítette és törvényesítette. . .Végső soron tehát itt tetőződött az a fejlődés, amely századokkal korábban elindult, és amelyet a török uralom részint lelassított, részint színezett, irányától azonban véglegesen épp azért nem tudott eltéríteni, mert az ország egy részén — a királyi Magyarországon — sohasem szakadt meg a fejlődés kontinuitása. Némi túlzással szinte azt lehet mondani, a jobbágy—földesúri viszonylatban gazdasági-szociális téren másodízben most következett be a jobbágyság egyesülése". Amíg a XVIII. század közepe előtt „olyan erők állottak egymással szemben a feudális viszonyok kérdésében, amelyeknek egyike a meglevőt csak konzerválni, másika viszont szigorítani akarta; a század közepe után a politikai tényezők a fennálló rendet kon-