Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 193 zerválni, ós a feudális viszonyokat reformokkal enyhítem igyekvő felekre oszlottak, még akkor is, ha az utóbbi félhez az első szakaszban jóformán csak a felvilágosult abszolutizmus képviselői és hívei tartoztak". — A XVIII. század közepe után válik Magyarország valójában „a birodalom mezőgazdasági áru- és általában nyersanyagot termelő, az örökös tartományok iparának pedig piacul szolgáló országává. 1754-ben lát napvilágot e megosztottság kiteljesedésének és konszolidálódásának útját egyengető első vámrendelet. Ugyanakkor ennek ellenére a 60-as években jönnek létre. . . az első figyelemre méltó manufaktúrák". A gazdasági-társadalmi élet változásának e jelenségei összességükben azt tanúsítják, hogy „a magyar történelemben valami befejeződött és valami eltéríthetetlenül útjára indult". Az 1754 és 1770 közötti időszak periódus-határ-jellege mellett „érvelnek azok az új jelenségek is, amelyek eszmei-ideologiai téren jelentkeznek, és részben a kultúra, a művészetek köntösében nyilatkoznak meg. Birodalmi keretekben a hatvanas években kész világnézetként jelent meg a felvilágosodás, amely azután először mint állampolitikai és kormányzati elv játszik Magyarország életében szerepet, majd gondolatainak egész sora a polgári átalakulás eszmei előkészítésében döntő feladatot vállaló liberalizmus szerves részévé ötvöződik. A 70-es évek elején bukkan fel irodalmi formában a csírájában már polgári tartalmat hordozó ós ezért újtípusú nacionalizmus. Végül: a művészettörténet művelői 1770-hez kötik az érett barokk befejeződését, az irodalomtörténészek pedig ugyancsak erre az időpontra helyezik a magyar irodalom megújhodásának kezdetét." Nagy László hiányolta, hogy a periodizációs tervezetben nincs kifejezve az a sorrend-csere, amely a török, illetve a Habsburg-veszély elsődlegességében a XVI—XVII. század folyamán bekövetkezett. „Az 1596-tól 1603-ig terjedő évek sokkal inkább alkorszak-határkövet jelentenek Magyarország történetében, mint az 1606 — 1608 körüli évek, amely időponthoz köti a tervezet a rendiség hatalmának tetőzését." Nagy László nem ért egyet azzal a szemlélettel, amely egységes folyamatnak tekinti 1440-től 1765-ig Magyarország történetét: „A tervezet ezen szemlélete nem tesz különbséget Hunyadi Mátyás centralizációja és a Habsburgok centralizációja között. így a Habsburg-uralom a XVI—XVIII. században nem tekinthető idegen elnyomásnak, hanem centralizációs törekvéseknek, amellyel szemben állnak a retrográd rendi megmozdulások a magyar nemesség részéről." A feudális államok centralizációja és az abszolút monarchia létrehozása „még a legpozitívabb megnyilvánulási formáiban is csak viszonylag haladó lépés. . ., amely nem ásta alá a feudalizmust, sőt eólul tűzte ki gazdasági rendszere és mindenekelőtt a nagy földesúri birtokok minden oldalú erősítését. . . Nem lehet tehát egy ország történetében a centralizációs abszolutista törekvések és a rendek harcát alapvető. . . periodizációs szempontként értékelni, még olyan centralizációs törekvések esetében sem, amelyek nem járnak együtt idegen elnyomással, sőt gyarmatosítással." — Az 1541 — 1683-as alkorszakbeosztást illetőleg 1541 helyett 1526-ot javasolta, 1683-at nem tartotta elfogadhatónak; a korszakzáró határ szerinte inkább 1711 legyen. Egészen más kül- és belpolitikai feltételek között játszódik le a Bocskay-vezette szabadságharc, mint pl. Bethlen Gábor küzdelme ésismét máskörülményekközöttaThökölyfelkelés. Sokkal inkább azon az alapon lehet periodizálni, hogy „mettől—meddig érvényesül hasonló módon a háborús viszonyok gazdaság- és társadalomfejlődést gátló hatása". Kisebb periodizációs határokként azokat az évszámokat javasolta, amelyekhez a török és a Habsburg-veszély fontossági sorrendjének váltakozásai köthetők. Benda Kálmán kandidátus, a Történettudományi Intézet főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Mária Terézia, majd főleg II. József uralmának eddigi értékelését az utóbbi évek kutatásai erősen megkérdőjelezték. „George Lefèbvre, Reinhard Wittram, Friedrich Walter és legújabban Ernst Wangermann kutatásai általában és közelebbről a Habsburg-monarchia vonatkozásában azt bizonyítják, hogy a történelmi abszolutizmus és annak felvilágosult változata közt lényegi különbség nem volt. . . Walter Markov meghatározása szerint: a felvilágosodott abszolutizmus, elsősorban a jozefinizmus, a Habsburg-áll am vezetés ama régi törekvésének volt részben modernizált változata, amellyel az uralma alá tartozó, egymástól gazdasági, társadalmi, etnikai és kulturális tekintetben eltérő országokat nyugati mintára egységes államba igyekezett összeolvasztani. Távol áll tőlem — hangsúlyozta Benda Kálmán —, hogy Mária Terézia vagy József intézkedéseinek nem egy vonatkozásban előremutató jellegét tagadjam, de azt hiszem, arról nem beszélhetünk, hogy az 1760-as évektől vagy akár 1780-tól kezdve az állam vezetésben, a kormányzatban a korábbival szembenálló, gyökeresen új eszmék érvényesültek volna, amelyeknek jelentkezése indokolná, hogy két külön korszakról beszéljünk." 13 Századok 1967/1—2