Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 185 részre szakadása. Az 1440 körüli periódushatár kérdését úgy látja, hogy „a városi fejlődés, s egyben a királyi hatalom erősödésének tendenciája is a XIV. században már jelentkezik, bár gyöngén. A XV. század közepén a centralizációs törekvés erősödik, a városok fejlődése viszont megreked. Nemcsak a centralizáló törekvések erősödésében, hanem a városi fejlődés megrekedésében is lényeges szerepet játszhat a török veszély növekedése. Nem az okoz gondot a számomra — hangsúlyozza —, hogy a XV. század közepét periódushatárnak jelöltük meg, hanem az, ha e periódus-határ olyan hangsúlyt kap, mintha korszakhatárnak tekintenénk. Az ország három részre szakadása — nem gazdaságtörténeti esemény, de mégis olyan tényező, amely sokkal inkább korszakhatárt alkot, mint a XV. század közepén tapasztalható stagnáló periódusa a városiasodásnak. . . Úgy érzem, hogy a nemzeti történetünknek az összeurópai történetbe való beágyazása jegyében a XV. század közepe olyan periodizációs hangsúlyt kaphat, ami az ország általános történeti fejlődésének nem felel meg." Elekes Lajos nem látta számottevő változtatások szükségességét az érett feudalizmus időhatárait illetően. Szabad György az érett feudalizmus 1626-os korszakzáró dátuma mellett foglalt állást: „Az 1510-es, 1520-as években olyan gazdasági, társadalmi ill. politikai változások jelentkeznek, olyan folyamatok érnek véget, illetve bontakoznak ki, amelyek ennek megtartását indokolttá teszik". Utalt a jobbágy—földesúri viszonyban végbe menő változásokra, 1514 előzményeire és következményeire, a Tri parti tumra, a kiváltságos rendek egymáshoz való viszonyának alakulására és természetesen Mohács következményeire, a feudális állam három részre tagolására vezető tényezők megjelenésére is. Perényi József az érett feudalizmus periodizálásának problémakörében azt fejtegette, hogy más a „feudális anarchia" és más a „feudális széttagoltság". Magyarországon volt feudális anarchia, megvolt a széttagolódás tendenciája is, de nem voltak egymástól független feudális fejedelemségek. „Hogy mégis bekerült e fogalom munkáinkba, annakoka elsősorban a szomszéd államok történeténél mutatkozó jelenségek indokolatlan másolásában keresendő. Én tehát a XIII. század közepétől az 1320-ig tartó korszakot nem tartom, s nem nevezném a feutlális széttagoltság korának." A feudális széttagoltság bekövetkezése vagy fennmaradása az árutermelés megindulása után az európai történetben nem törvényszerű. — Nagyon későn kezdjük felfogása szerint a rendi állam korát. E kort más országok marxista történészei az első tartomány- illetve országgyűlések megjelenésével indítják. Nem ért egyet e korszak lezárására vonatkozó javaslattal: „Mátyás átmeneti centralizációs kísérlete nem vetett véget a rendi államnak, mert rendi állam van nálunk a Jagellók, sőt az első Habsburgok alatt is." Pach Zsigmond Pál a kései feudalizmus problémakörét felszólalásában két részre bontotta: a kései feudalizmus korszakának problémájára általában, az egyetemes történetben ; e korszak meghatározására a magyarországi feudalizmus történetében. A problematika általános részét illetően utalt arra, hogy a vitára bocsátott alaprefeiátum szerint a „feudális társadalmi-gazdasági formáció fejlődésének. . . négy fő szakatza van: a korai, az érett, a kései feudalizmus, végül a feudalizmus bomlása (másként: a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korszaka). Ámde ha. . . Nyugat-Európára pillantunk és a marxista egyetemes történetnek a klasszikus nyugat-európai fejlődésre vonatkozóan kidolgozott periodizációját vesszük szemügyre, — rögtön kiderül, hegy a marxista egyetemes történészek nem beszélnek a feudalizmus fejlődésének négy fő szakaszáról, hanem csak háromról: a korai, majd az érett (kifejlett, virágzó) feudalizmus után, tehát a XV. század vége után harmadikként — s egyben a feudális formáció utolsó fő szakaszaként — immár a feudalizmus bomlásában, a tőkés viszonyoknak a feudalizmus keretei között való kialakulásában jelölik meg e zárószakasz fő tartalmát. Kései feudalizmus, mint a feudalizmusnak a bomlási periódustól, a tőkés viszonyok kialakulása periódusától, a kapitalizmusba való átmenet periódusától elkülönülő, elhatá'olható szakasza — ilyen kései feudális korszak egyszerűen nincsen a klasszikus nyugat-európai fejlődésben, az erre vönatkozó történeti periodizálásban. — Még akkor sincs, ha a holland polgári forradalom XVI. század végi, illetve az angol polgári forradalom XVII. század közepi győzelme után. . . a nyugat-európai kontinens legfontosabb országában, Franciaországban is refeudalizációs jelenségek mutatkoznak a XVII. század közepétől. . . kezdve. . . Még ha „széleskörű" is volt ez a refeudalizáció — mint ahogy ezt a „francia gazdaságtörténeti iskola" számos képviselője és más történészek is megállapítják —, e refeudalizációs jelenségek — hogy Zimányi Vera referátumából Ruggiero Romano megállapítására utaljak — csak a „korakapitalista fejlődés megtorpanását eredményezték", e fejlődés meglassúdását, „depressziós fázisába" kerülését, — de nem olyan viszonyoknak a kialakulását, . . .amelyeket a kései feudalizmus összefoglaló nevezetével lehetne illetni. A refeudalizá-