Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 163 gazdák, vagy falvak közösségei is. Az 1630-as évektől a XVII. század végéig tartó időszak több stílusperiódusra oszlik: a század végéig az érett reneszánsz az uralkodó. A 70—80-as évektől a késő-reneszánsz szigorú formanyelve uralkodik, a XVII. század pedig a monumentális építkezések ideje, a hazai későreneszánsz virágkora. A kötet utolsó három fejezete a barokk korszakát tárgyalja. A barokk művészet kialakulása és elterjedése (1604—1711) a szatmári békéig húzódó kettős harc eredménye, melyet egyrészt a nagybirtokos nemesség a feudalizmus meglevő formáinak fenntartásáért a megerősödő központi hatalommal, másrészt a magyar abszolút monarchia megteremtésére törekvő nemzeti tábor a Habsburg-gyarmatosítással folytat. E harc részeként rendkívül kiélesedik az ideológiai küzdelem, mely jelentős mértékben vallási téren zajlott. A barokk művészet elterjedése a küzdelem állásától, uralomra jutása kimenetelétől függött. A barokk első meghonosítói, a jezsuiták, az egyházi építészetben, az udvar pedig a pozsonyi várpalota és a nyugat-magyarországi várkastélyok újjáépítésében vették ki részüket. A szatmári béke után a művészi élet irányítását az udvar ragadta magához. A barokk korlátlanul uralomra jutott, már nemcsak az egyházi, de a világi nemesi s városi művészetben is. A század második felére eljut a falusi plébániatemplomokig, a kastély építészet ben Versailles a példakép. Ez a virágzás azonban egyben fejlődésének utolsó állomása. A felvilágosodás új törekvéseinek megfelelő szigorú és világos formaadás ellentétbe kerül a barokk mondanivalójával. Az uralkodó és a nemesség szövetségének meglazulása, a katolikus egyház hatalmának megrendülése csak siettette az új kifejezésfoima, a klasszicizmus meghonosodását. Első termékei a 60—70-esévekben jelennek megMagyarországon. Péter Katalin, a Történettudományi Intézet munkatársa ,,Feudáliakori irodalmunk periodizációja az új magyar irodalomtörténetben" címmel készített tájékoztató feljegyzést. A felszabadulás utáni első marxista irodalomtörténeti összefoglalás (1957) az irodalom korszakolását a történetírás politikai történeti beosztásához kötötte. A legújabb irodalomtörténeti összefoglalás az irodalom tagolásánál a politikai történet helyett a gazdaság- és társadalomtörténet korszakhatárait veszi alapul, s „ölelkező" periódushatárokat alkalmaz. Az új összefoglalás feudáliskori irodalmunk fejlődésében két alapvető szakaszt különböztet meg, fordulójukat a felvilágosodás jelzi; irodalmunk első nagy korát — a régi magyar irodalom szakasza a XVIII. század haimadik harmadáig — négy periódusra bontja: az ősköltészet kora (1200-ig), középkor (1000 —1630-ig), reneszánsz (1450-1640-ig), barokk (1600 — 1772-ig). Művelődési, ideológiai tényezők, a művészet és az irodalom tartalmi és formai jelenségei biztosítják e korszakok művelődéstörténeti egységét. E korszakokat belső fejlődési momentumok tagolják alkorszakokra. A feudális osztálytársadalom kialakulásáig terjed az ősköltészet kora. A XIII. század elejére a nomád társadalomra jellemző ősi kultúra és ősköltészet hasznosítható elemeit magábaszívta a XI. századtól kibontakozó középkori kultúra. A középkori irodalom fejlődése három ütemű. Európában az egyházi, lovagi és városi kultúra egymást váltó virágzása jellemző erre az időszakra. Magyarországon csak az első tudott gazdagon kifejlődni, a másik úgyszólván a királyi udvarra korlátozódott, a haimadik csak a középkor végén fejlődhetett számottevővé. Így szinte csak az egyházi irodalom fejlődésének menete tagolja irodalmunk középkori szakaszát: 1000 és 1200 között alakul ki a keresztény-feudális irodalom, 1200 és 1450 között, a középkori irodalcm virágkorában az udvarilovagi kultúra is fontos szerepet játszik, az 1460 és 1630 közötti időszak a kolostori irodalom alkonyának, a nemesi-világi irodalom megjelenésének az ideje. A reneszánsz kultúra korszakát nálunk elsősorban a feudális uralkodó osztály helyzetének alakulása szabta meg. A köznemesség az osztálybázisa a reneszánsz első korszakának (1450 —1530), a latin nyelvű humanista irodalomnak. A Mohács után kialakuló új arisztokráciához kapcsolódik a következó szakaszban (1630—1670) anyanyelvűvé váló humanista irodalom és túlsúlyra került a mezővárosokban gyökeret eresztő reformáció irodalma. A XVI. század utolsó harmadában virágzik a megerősödött új arisztokrácia főúri reneszánsz kultúrája ós irodalma. A reneszánsz elhalásának idejére (1600—1640), a manierizmus korában az új arisztokrácia a barokk szellemiség és kultúra irányába fordult. A Habsburg-hatalom és az uralkodó osztály szövetségében bekövetkező erőeltolódások fázisait jelzik az irodalom fejlődésének fordulói a barokk korában. Kezdeti periódusában (1600 —1640) a rendek, ezeken belül az arisztokrácia hatalmának túlsúlya jellemző. Ez az időszak az uralkodó osztály és a barokk kultúra egymásratalálásának periódusa. A barokk irodalom „hőskorá"-nak (1640—1690) jellegzetességét a szerzők a rendek ós a Habsburg-ház hatalmi vetélkedésében, a nemességnek politikai és irodalmi téren való önálló színrelépésében látják és abban, hogy a polgári erők ekkor tesznek utolsó kísérletet a .fejlődés új utakra terelésére. A török ld verése, az önálló Erdély megszűnése a ball*