Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 164 rokk következő szakaszában (1690 —1740) új helyzetet teremtett. Erre az időszakra a Habsburg-abszolutizmus erőfölénye jellemző. A művelődés és az irodalom aulikus-klerikális színezetűvé vált. Ennek a szakasznak az irodalmát „a barokk rendiség válságának és újraerősödésének irodalma"-ként tárgyalják. A rokokó-szakaszban (1740—1770) mind az abszolutizmus, mind a magyar uralkodó osztály erőin belül érlelődnek a törekvések a másfélszázados kompromisszum felülvizsgálatára. A felvilágosodással kezdődő és a népiességgel, 1849-cel záródó második nagy főkorszakban a politikának és az irodalomnak egyedülállóan szoros összefonódottsága miatt a politikai, a nemzeti önállóságért folytatott harcok eseményei uralkodó szerepet kapnak az irodalom anyagának tagolásában. Ez az irodalom polgárosulását és a polgárosuláson túllépő plebejus törekvések megjelenését tükröző nagy kor az irodalom társadalmi szerepe és a társadalmi harcok alakulása szerint két szakaszra bomlik: a felvilágosodás (1772 — 1820-as évek) és a reformkor (1820-as évek — 1849) irodalmának periódusára. Az elsőben az irodalom és a nyelvművelés szinte a politikai életet helyettesítette. Ez a periódus a nemesség politikai célkitűzései és politikai helyzetének alakulása szerint 1795-tel bomlik két alperiódusra. Az 1820-as évektől az irodalom már nem egyedüli hordozója a haladásnak. A kor társadalmának forradalmasodását, a nemesség politikai elképzeléseinek változását tükrözi az irodalom fejlődésének a múltbanéző romantikától a kritikai realizmuson át a népiességig húzódó menete. A köznemesség radikális programjának kialakítása 1841-hez köthető, Kossuth kiszabadulásával tagolódik ez az utolsó korszak két alperiódusra. Zimányi Vera kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa ,,A francia gazdaságtörténeti iskola világtörténeti periodizációjának alapelvei" címmel tartott referátumot. Marc Bloch és az Annales c. folyóirat köré csoportosult munkatársai a húszas évek végétől kezdve tudatosan szembefordulva a német szellemtörténeti irányzattal, de elkülönülve a francia politikai történetíróktól is, a társadalmak életének anyagi feltételeit, a gazdaság és társadalom összefüggéseit, sokoldalú kölcsönhatását vizsgálták. E csoportosulás különféle irányzatokat képvisel. Vannak, akik marxistáknak, sőt kommunistáknak vallják magukat, mások a marxizmussal szimpatizálók, ismét mások úgy vélik, hogy túlhaladtak a marxizmuson. E gazdaságtörténeti érdeklődésű csoporttal olasz, holland, spanyol, dél-amerikai, japán kutatók is együttműködnek. Igen komolyan vették a társadalomfejlődésben a termelőerők alapvető szerepét. Részlettanulmányok után az utolsó 10—15 évben kialakult a társadalmak konjunkturális fellendüléseiről és általános kríziseiről szóló elméletük. Koncepciójuk egyik alapvető hiányossága, hogy következtetéseiket döntően Nyugat-Európa és a Mediterráneum, kisebb részben Észak-Európa és Németország egyes nyugati, észak-nyugati tartományainak, államainak az alapján vonták le. Közép-, különösen pedig Kelet-Európa majdnem teljesen fehér folt. Ez alól csak Lengyelország kivétel (lengyel kutatók széles köre igyekszik felderíteni: milyen helyet foglal el Lengyelország az európai társadalmak egyes fejlődési fázisaiban). A francia gazdaságtörténeti iskola által létrehozott munkák látásmódjának, kérdésfeltevéseinek az ismertetését nyújtotta a referátum. — Minél alacsonyabb egy adott társadalom technikai színvonala, a termelőerők fejlettsége, tagjai annál inkább ki vannak szolgáltatva a természet erőinek. Alacsony technikai színvonal mellett meglehetősen determinált, hogy egy adott termékenységű és meghatározott nagyságú földterület mennyi ember megélhetését tudja biztosítani. Az európai földművelő társadalmak már igen korán rájöttek, hogy a föld termékenységét az állati eredetű trágyázással fokozni lehet, s így földművelő-állattenyésztő rendszerek alakultak ki. Az állatállományt, s ezáltal a trágyázást azonban nem lehetett tetszőlegesen növelni, mert a legelők nagyarányú kiterjesztése csak a gabonatermelésre alkalmas szántóföld rovására történhetett. így nagyon szoros összefüggés alakult ki a művelt föld nagysága, valamint a népsűrűség és az ott tenyésztett állatok mennyisége között. Alacsony népsűrűség esetén csak a legtermékenyebb földeket vették művelés alá: a termelékenység viszonylag magas volt. Ez a népesség növekedését vonta maga után. A társadalom egész fejlődésének felfelé ívelő tendenciája figyelhető meg, a termelési ágak differenciálódnak. Ez a fejlődés azonban — a termelőerők alacsony színvonala mellett — perspektíváiban igen korlátozott, mert a növekvő népesség eltartására szükséges, hogy újabb, immár kevésbé termékeny földeket törjenek fel és vegyenek művelés alá. A változatlan technikai módszerek mellett ez a termelékenység csökkenéséhez vezet. Ha az emberek száma elér egy kritikus szintet, hosszú, évtizedes alultápláltság következik be. Néhány rossz termés katasztrofális éhínséget von maga után, атз1у nigy járványok kitörésével párosul. A lakosság erősen megfogyatkozik, elhagyott, műveletlen földeket találunk Európa-szerte, ismét csak a legtermékenyebb szántóföldeket művelik, aminek következtében nő a termelékenység, ami a társadalom lassú regenerálódását teszi lehetővé stb., amíg újabb krizis nem