Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

162 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 162 4. Az 1711-es korszakhatár tekintetében Heckenast Gusztáv indítványa megfontolást kíván, a mellette és ellene szóló érvek alapos mérlegelését. Az 171 l-t s korszakhatár abból a felfogásból következett, amely a Boeskaytól Rákócziig ívelő Habsburgellenes függetlenségi harcokat a korabeli magyar történelem „fővonala "-ként értelmezte. Ebben a periodizáíásban tehát a külső tényezők viszonylatában a Habsbuig-kérdtsen s nem Magyarország török megszállásán volt a hangsúly. 1711 mellett lehetne említeni a háborús és békés viszonyok el nem hanyagolható szempontját, mint amelyet történetírásunk eddig nem méltatott kellő figyelemre. A gazdasági-társadalmi fejlődést ugyanis súlyosan hátráltatta a háborús viszonyok 1526 — 1711-ig tartó állandósága, mint ahogy az 1711-gyei kezdődő békekorszak is igen jelentős tényezője volt a XVIII. században kibontakozófejlődésnek. — Mégis súlyosabbak azok az érvek, amelyek az 1683—1686 —1690 iáján felveendő korszakhatár mellett szólnak. A török vonatkozásokon kívül kettőt említ. A török ittléte a XVII. században, illetve a török uralom megszűnése a század végén, a Habsburg-ellenes mozgalmak jellegét is befolyásolta. „Üjabb szempontok kétségtelenül relativizálták azt a felfogást, amely a Bocskay—Кákóczi-korszakot a f üggetlenségi eszme jegyében korábban egységesnek tekintette. Megalapozottnak látszik tehát egy olyan korszakbeosztás, amely a Rákóczi-szabadságharcot már a török kiűzésével kezdődő új korszakban" tárgyalja. Az 1680-as évek mellett szól az önálló erdélyi fejedelemség, mint a nemzeti centralizációs törekvések lehetséges bázisának megszűnése. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az ország XVIII. századi történetének alapvető politikai keretei már az 1680 — 1690-es években kiépültek. E kereteken belül történtek azután változások a rendek és az udvar 171 l-es kompromisszuma következtében. Tehát „а XVI. század elejétől 1790-ig terjedő késői feudális korszakot indokolatlannak látszik éppen 1711-nél metszeni. Ha a korszak nagy összefüggéseiből indulunk ki, pusztán a külső tényezők mérlegelése is a török kiűzésének kox-szakos jelentőségét húzza alá". Hegyi Klára, a Történettudományi Intézet segédmunkatársa ,,A feudáliskori magyarországi művészet történetének periodizálásáról" e. tájékoztatójában a művészettörténeti periodizáció mai állását a kétkötetes művészettörténeti kézikönyv és az 1964 októberében tartott periodizációs vita anyagán szemléltette. A kötetek és a vita anyagát összevetve, a jelenleg használatos művészettörténeti periodizációt a következőkben foglalta össze. Az első kötet a korai művészet négy stílusának történetét tárgyalja, s a vizsgálódást a honfoglalás ós államalapítás korával kezdi. A vitán a honfoglalás előtti művészet periodizálására tett javaslat az első szakaszt kb. az időszámítás kezdetétől az V. század elejéig terjedő időszakban jelölte meg, melyben együtt lehetne tárgyalni a római provinciális és az alföldi nomád művészetet. A következő periódus a IX. század közepéig tart, amikor a szlávság és a bulgárok uralma alatt új művészet alakul ki, mely e népek kereszténnyé válásával meghozza a monumentális építészetet. A honfoglalás és államalapítás korának művészete és a román stílus korszakának első alperiódusa a honfoglalás ós államalapítás kora, mely a XI. század másoelik harmadával zárul. A korszakot lezáró cezúra az új rend és a külső kapcsolatok megerősödését s ezzel egységesebb ízlés kialakulását, egy új stílus elterjedését vezeti be. Ez a periódus a XII. század utolsó évtizedével zárul, a magyarországi művészet első szélesen kibontakozó korszakának, a román stílusú művészet fénykorának indításával. Virágzásának a tatárjárás vet véget. A tatárpusztítást mind a „Művészéttörténet", mind a periodizációs vita korszakhatárnak tekinti: a pusztulást követő nagyarányú építkezések az új stílus térhódításának tág teret biztosítottak. A kötet második része a gótikát tárgyalja a XIII. század derekától a XVI. század elejéig. A kora-gótika alkorszaka a XIV. század elejéig tart. Ekkor a fejlődés megtorpan, hogy azután a harmincas évekkel új lendületre kapjon. Az érett gótika szakasza a XlV. század végével zárul le. Ekkorra a pénzgazdálkodás, kereskedelem és kézműves ipar magasabb színtje, a céhek és városi művészet megerősödése, a külföldi kapcsolatok megélénkülése talajt teremtenek a reneszánsz-csirák megjelenésének. A tovább virágzó gótika és a proto-reneszánsz e kettős korszaka a XV. század derekán zárul. A reneszánsz királyi udvar mellett azonban a városokban, főleg Felvidéken és Erdélyben tovább él a gótika, felbomlása lassú folyamat. A késő-gótika с korszaka а XVI. század elejére nyúlik. A reneszánsz korszak kora- és késő reneszánszra tagolódik. Első szakasza а XV. század második felétől Buda elestéig tart, ezen belül Mátyás kora a kora-reneszánsz első, a Jagello-kor a második szakasza és az érett reneszánsz első ideje. Mátyás uralkodása alatt az új kultúra elsősorban a humanista főpapok székhelyein és az udvarral kapcsolatban álló főnemesség körében terjedt el, a Jagello-korban központjai Budáról a vidékre helyeződnek, s művelésébe a vidéki nemesség és városi polgárság is bekapcsolódik. 1526 után három művészeti provincia alakult ki: a Dunántúl, Felvidék és Erdély. A művészet központjai a főnemesi udvarok, de a donátorok sorában sokszor szerepelnek jobbágy-