Századok – 1967

Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3

8 T. M. ISZLAMOV nyújtsanak, nem is szólva a függetlenségről és önrendelkezésről. Ugyanakkor a trónörökös nem vetette el a magyar kérdés katonai megoldását sem, és szenvedélyesen várta annak a pillanatnak bekövetkeztét,,,midőn beáll a legnagyobb mértékben elkerülhetetlen csőd", vagyis egy olyan válság Magyarországon, amely ürügyet szolgáltatna az ország fegyveres erővel való lecsendesítéséhez.2

1 Azok a politikai célok, amelyeket a főherceg és „pártja" maguk elé tűztek, a század-elői fejlődés objektív tendenciájával annyira élesen szemben álltak, és ma, fél évszázad múltán olyannyira anakronisztikusaknak tűnnek, hogy sok mondanivalónk nem is lehetne felőle. Mégis röviden szeretnénk kitérni e tervek tárgyalására, mert egyes elemeik továbbéltek a Monarchia felbomlása után is, másrészt pedig a Ferenc Ferdinánd köré tömörülő erők több vonatkozásban meghatározói voltak a Monarchia politikájának. A Habsburgok trónján várt személyi változásnak az országban a „nyugalom" kialakításához kellett volna vezetnie, s arra, hogy szabaddá tegye a Monarchia kezét abban a nagyhatalmak által folytatott nagyszabású játszmában, amely a balkáni hegemóniáért folyt. Még ennek a pillanatnak a bekövetkezte előtt a főherceg arra törekedett, hogy megerősítse a maga hadállásait és kiterjessze a befolyását nemcsak a hadseregben, hanem a polgári közigazgatásban is. 1906 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia egyes igen fontos intézményei élére olyan emberek kerültek, akik kinevezésüket kisebb-nagyobb mértékben Ferenc Ferdinánd pártfogásának köszönhették. Ugyanígy azok, akiket leváltottak, bukásukat a trónörökösnek köszönhették. Pitreich hadügyminiszter a gyanakvó trónörökös számára a magyar kívánságokkal szemben túlságosan engedékenynek tűnt, s kénytelen volt a főherceg közvetlen nyomására beadni lemondását. Hadügyminiszterré „a főherceg kívánságára"22 Schönaich tábornokot nevezték ki, aki addig osztrák honvédelmi miniszter volt. A volt ezredparancsnok Conrad von Hötzendorf tábornokot hirtelen „felfedezték", és a vezérkar főnökévé nevezték ki, kizárólag ugyancsak Ferenc Ferdinánd fáradozásai következtében. A külügyek vezetése a lengyel arisztokrata Goluchowski helyett a pétervári udvarnál akkreditált osztrák-magyar nagykövet, báró Aehrenthal kezébe került, akinek a nézetei ekkor megfeleltek a trónörökös céljainak és aki helyeselte azokat. A változásokat Ferenc Ferdinánd október 26-án, két nappal Aehrenthal és Schönaich kinevezése után (Conradot november 24-én nevezték ki), Beckhez küldött levelében örömmel nyugtázta: „Hála Istennek, hogy Golu(chowski) és ez a szörnyű Pitreich eltávoztak. Utódaik teljes egészében az én embereim. Ilyen hármasfogattal, mint Beck, Aehrenthal, Schönaich nagyszerű munkát lehet végezni."23

Ha meggondoljuk, hogy e „hármasfogat"-on túl Ferenc Ferdinándnak igen szoros kapcsolatai voltak az egyik legnagyobb tömegbefolyással rendelkező osztrák polgári párt, a keresztény nemzeti párt vezetőségével, s hogy több újság állott befolyása alatt (Rcichspost, Armeezeitung, österreichische Rundschau), ezenkívül környezetéhez több később miniszterségre kerülő politikus (A. Spitzmüller, 0. Czernin, H. Clam-Martinic) és a magyarországi nemzetiségi pártok vezérei (a német T. Steinacker, R. Brandsch, aromán A. Vajda-Voevod, Maniu, Popovici, M. Cristea, a horvát Rauch báró és J. Frank, a szlovák K. Stodola és M. Hodza) 21

G. Erényi: Graf Stefan Tisza. Wien. 1935. 96. 1. 22

G. Franz: i. m. 31. 1. 23

fi. Kiszling: i. m. 94. 1.