Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

156 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 156 és mint a magyar historiográfiában eddig példa nélkül álló reprezentatív tudományos összefoglalás periodizációja további évtizedekre meghatározná a magyar történettudomány kutatási és oktatási feladatainak rendszerezését. A munka periodizációjának kérdését ebben az összefüggésben kell felvetnünk." Az 1951—62-ben készült periodizációnak a társadalmi formációk fejlődésén és egymásutánján alapuló elvi-szerkezeti felépítése kiállta az idő próbáját: az egyetemi tankönyvek és számos monográfia szerzőinek egységes szemléletű vezérfonalat nyújtott, s a rokontudományok első marxista szintéziseinek kidolgozását is előmozdította. Történettudományunk az elmúlt másfél évtizedben számos értékes monográfiát és szintézist alkotott, s elvi vitákban tisztázott, vagy legalábbis több oldalról megvilágított lényeges kérdéseket. A periodizáció részleteinek kidolgozásához annak idején csak a polgári tudomány által egyoldalúan feltárt, döntően politikatörténeti tényanyag állt rendelkezésre. Ma viszont hatalmas új gazdaság- és társadalomtörténeti forrásanyagot feltáró kutatómunkára építhetünk. Továbbá annak idején a kultúrtörténeti rokontudományok nem voltak még abban a helyzetben, hogy saját periodizációik kidolgozásával segítsék a történészek munkáját. Ma rendelkezésünkre áll a magyar irodalomtörténet hat kötetes kézikönyvének periodizációja ós a régi magyar művészet periodizációs vitájának (1964 október) anyaga. E körülmények indokolják a régi periodizáció felülvizsgálását. * „A történeti periodizáció részleteiben akkor megnyugtató, ha korszakai egységbe tudják fogni az alap és a felépítmény, a gazdaság- és társadalomfejlődés, a politikai élet és a kultúra jelenségeit. E feladat megoldását rendkívül megnehezíti, hogy a történelem nemcsak folyamatokból, hanem események egymásutánjából is áll; ezért nem élhet az iro- 1 dalom- és művészettörténet periodizációjánál legújabban alkalmazott és jól bevált ölelkező korszakhatárok rendszerével, s míg a gazdaság- és társadalomtörténeti folyamatok, vagy , a kulturális élet korszakváltásai általában nem köthetők egy évhez, a politikai történet megkívánja az egyes periódusok, sőt alperiódusok határainak konkrét évszámokkal való megjelölését." A 10 kötetes kézikönyv kötet- és fejezetbeosztását az alapul vett periodizáció határozza meg, de egy főkorszak nem szükségszerűen azonos egy kötettel, s egy alkorszak , nem kell, hogy azonos legyen egy fejezettel. Szélesebb kollektíva feladata a kézikönyv részletes tervének, periodizációjának és fejezetbeosztásának kidolgozása. "Az ón feladatom. . . — szögezi le a referátum kó- j szítője — csak annyi, hogy összegyűjtsem és csoportosítsam a régi periodizáció korszakhatáraival kapcsolatban felmerült problémákat, az ellenük felhozható érveket és szempontokat. Ezzel azonban önkéntelenül kirajzolódnak egy új, módosított periodizáció körvonalai." Az egyetemi tankönyv három megjelent kötete 1526-tal, 1790-nel, illetve 1849-cel zárul. Az 1526-os periodushatárt az indokolta, hogy ekkor veszett el a középkori Magyarország függetlensége, s idáig nyúlik vissza az ország három részre szakadásának folyamata. E politikai történeti jellegű elhatárolással szemben már annak idején felmerült, hogy 1626 csak közbülső állomás Mátyás centralizációs kísérletének bukása és a három részre szakadást megpecsételő Buda eleste között. A gazdaság- és társadalomtörténetben az 1526 körüli idő nem korszakhatár. Nem az a kultúrtörténetben sem: az irodalomtörténeti periodizáció ugyan 1630 körül zárja le a középkort, de a következő korszakot, a reneszánszt — az ölelkező periodizáció alkalmazásával — már 1460 táján kezdi. A művészettörténetben pedig reneszánsz 1526 előtt is volt, s a gótika elhalása 1526 után sem fejeződött be. És ha a kortársak ítélete nem is mindig mérvadó, teljesen elmellőzni sem helyes; ezért el kell gondolkoznunk azon, hogy a Mohács utáni évek politikusai és humanistái nem vették észre, hogy 1526 őszén valami új kezdődött. „Mohács fogalma úgy, amint a magyarság tudatában széltében meggyökerezett, a XIX. század elején, a politikai és irodalmi reformkor beköszöntésével alakul ki" — állapította meg Mohács utóéletét vizsgálván Rédey Tivadar (Mohácsi Emlékkönyv.Budapest, 1926. 319. 1.). „A történeti irodalomban 1526 már korábban is korszakhatár. A magyar történetet a királyok uralkodása szerint periodizáló Pray azért tulajdonított különös fontosságot Mohácsnak, mert a király döntő csatában vesztette életét. Katona emellett azért is kiemeli az 1526-os korszakhatárt, mert ez a Habsburg-dinasztia magyarországi uralmának kezdete. Az uralkodóház iránti lojalitás ós a romantikus nacionalista múltszemlélet ötvözeteként Szalay László, Horváth Mihály, a Millenáris Történet és Szekfű nyomán az 1526-os korszakhatár immár dogmává merevedett, s a marxistáT'történetírás. . . 1626-ot, mint korszakokat elválasztó határvo-