Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Molnár János kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 1478

1480 KRÓNIKA számuk 25-e után megszaporodott a börtönből kiszabadultakkal. Szervezettségük azzal függött össze, hogy katonai és politikai vezetőik túlnyomó többsége Horthy-tisztekből, ill. politikusokból, kisebb részben nyugatról beküldött kémekből került ki. A fegyveres csoportok egyre inkább a szélsőjobboldali erők hadseregének szerepét kezdték betölteni. A hadsereggé szervezés azért indulhatott meg, mert Maiéter és társai egyezségre jutottak velük. Az október 31-én a Kilián-laktanyában tartott értekezlet publikálta a fegyveres csoportok nemzetőrséggé, hadsereggé szervezését. Az új ellenforradalmi hadsereg — bár még a Nagy Imre kormány hívének vallotta magát — a gyakorlatban jobboldali, fasiszta vezetés alá került és uralkodóvá vált benne a lumpen elemek túlsúlya (kb. 70%). Maiéter, Dudás ós Király Béla voltak vezető alakjai az új fegyveres erőknek. Az ellenforradalom jobbratolódása nyilvánvaló tény, e fölött a polgári irodalom sem huny szemet. Egyfelől ezt véletlennek tekinti, másfelől nem beszél azokról a szervezett erőkről, amelyek megtestesítették. Csaknem kizárólag a koalíciós pártok tevékenységével foglalkoznak, programjukat azonban nem elemezték. Mentegetik Mindszenty beszédét, és lebecsülik az ellenforradalmi veszélyt. A megdöntött burzsoázia ereje gyorsan regenerálódott. Újjá alakultak a régi pártok (SzDP, EkgP, NPP stb.) jobboldali vezetés alatt. Jellemző, hogy elszaporodtak a klerikális pártok, ós ezek azonnal a nyílt politizálás útjára tértek. Programjuk kurzusos vonásokat tartalmazott. Valamennyi párt a magántulajdon mellett állt ki. Emellett gyorsan létrejöttek a nyílt fasiszta pártok is. A jobbratolódás és az ellenforradalmi rendszer megszerveződésének kezdeti jeleként valamennyi hatalmi, társadalmi, politikai szerv vezetésében történtek változások. A nemzeti egység különböző szakaszokon ment keresztül, 29. után előbb Győrött egy a Nagy Imrééktől jobbra álló csoportosulás jött létre, majd ez egy antikommunista, szovjetellenes, de a revizionistákat is magában foglaló egységgé alakult. Ennek a nemzeti egységnek is voltak ellenfelei jobbról is, balról is. November 3-a után Nagy Imre szövetséget keresett jobboldali elemekből. A jobbratolódás másik jele a fehérterror kialakulása. A felkelő csoportoknak külön terrorista egységeik voltak. Ezek letartóztatásokat foganatosítottak, megkezdődött a szocialista rendszer tisztségviselőinek üldözése. Minden ember tevékenységét felül akarták vizsgálni. Néhány munkástanács, amely kapcsolatban állt a tömegekkel, felismerte a jobbratolódást, a munkásosztály eszmeileg azonban teljesen megzavarodott állapotban volt. A pártszervezetek megbénultak. Megnehezítette a tisztánlátást az a bonyolult helyzet, amelybe a Szovjetunió kormánya került. A bonyolult viszonyok, a súlyos helyzet ellenére a forradalmi erők szervezkedni kezdtek. A kerületi pártbizottságok, üzemi pártszervek irányításával üzemekben, s főleg a vidéki ipari centrumokban régi szervezett munkásokból fegyveres csoportok alakultak. Ezzel egyidőben november 1-ón megkezdődött a Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány megalakítóinak forradalmi tevékenysége. A disszertáció befejezésül az ellenforradalom néhány tanulságáról beszél. A nyugati irodalom szintén eljut néhány következtetéshez. így többek között az ellenforradalom sikereinek egyik döntő okaként a párt vezető testületeiben beállt szakadást jelölik meg. Hangsúlyozzák a nacionalizmus, a polgári és polgári demokratikus eszmék szerepét a népi rendszer elleni harcban. Az 1956-os ellenforradalom a két világrendszer közötti harc egyik epizódja, amelyet szervezetileg és főként eszmeileg az imperializmus támogatott. E támogatás eszmei jellege volt az oka annak, hogy a tömegek nem ismerték fel a támadás eredetét és céljait. A hirdetett jelszavak és a valóságos célkitűzések között űr tátongott. Az ellenforradalom sajátos vonása, hogy a magyar burzsoázia nem a katonai diktatúrához, és nem az ún. tanács-rendszerhez nyúlt, hanem a többpárt-rendszerhez és a fehérterrorhoz. További sajátosság, hogy a későbbi szektás hibák ós politikai gyakorlat különösen nagy súllyal estek latba és később is hatottak. Ezért fonódhattak össze a jelszavak, érthetett mindenki mást alattuk, ezért tévedt meg a tömeg és keveredett össze a vezetés is. Molnár Erik opponensi véleményében egyetértett a jelölt által az 1956-os eseményekről adott általános értékeléssel. Egyetértett azokkal a speciális vonásokkal is, amelyeket Molnár János az általános értékelés alapján az ellenforradalomról feltárt. Felvetette, hogy néhány részletkérdésben vitatkozni lehetne a szerzővel. így pl. abban, hogy mikor történt a szovjet csapatok segítségül hívása; volt-e eltérés Nagy Imre és híveinek taktikai magatartásában október 23. ós 26. között; kielégítően magyarázza-e a szerző a Központi Vezetőség álláspontjának megváltozását az október 28-i ülésen? Molnár Erik helytállónak tartotta a disszertációban a revizionizmusról, Nagy Imre nézeteinek jellegéről mondottakat, de hozzáfűzte, hogy ennél tovább kell menni. Kijelentette: „Nagy Imre nézeteit elemezni kell és konkrétan ki kell mutatni ezek revizionista-burzsoá tartalmát, amelyek Nagy Imre magatartását meghatározták. Csak ennek