Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Zimányi Vera kandidátusi disszertációjának vitájáról (Hegyi Klára) 1474

"KRÓNIKA 1477 10—12%-a származik a majorsági termelésből. Ez a szám egyben azt is matatja, hogy a vizsgált két uradalomban kiterjedtebb volt a majorsági gazdálkodás, mint a többi Batthyány-uradalomban. A disszertációnak a gabonabevételre vonatkozó megállapításai annyiban szorulnak kiegészítésre, hogy a nem majorsági gabonabevételekben szét kell választani a dézsmából ós a jobbágyok természetbeni adójából származó bevételeket. Ez utóbbi az uradalom falvaiban eltérő nagyságú, de állandó mennyiség volt. Erősen vitatott és közel sem lezárt a majorsági fejlődés ütemének és az ezzel szorosan összefüggő földesúri ós jobbágyi árutermelésnek a kérdése. A források elégtelensége miatt mindkét kérdésre csak elszórt, sokszor közvetett adatok segítségével lehet választ adni. A fejlődés üteméről rajzolt képet a nem annyira az egyes adatok,mint inkább a forrásokból szerzett összbenyomása alapján a szerző fenntartotta. A piacra vitt áruk mennyiségót, az elfogyasztott terményekhez viszonyított arányát közvetlen adatokkal szintén nem lehet meghatározni, több szempont egybevetésével azonban a fő tendencia kitapintható. így a népesség a XVII. századra kb. 50%-kal növekedett, s jelentősen emelkedett az uradalomban eltartottak száma is. Ezzel szemben a megművelt területnek csak kismértékű kiterjedése áll, a terméseredmények pedig csökkentek. Mindebből logikusan következik, hogy a XVII. században kevesebb gabona maradt eladásra, mint a megelőzőben. Ez hasonló tendenciát mutat, mint az egyéb, országos adatokból levonható tanulságok: mind a földesúri, mind a paraszti piacratercmelés, a gabona vonatkozásában, megtorpant, a piac leszűkült. A második jobbágyságnak a XVI. század folyamán kialakult formája a századforduló körül megroppant, s egy naturalizálódott gazdasági forma vált uralkodóvá, amely a XVII. század közepére kifutotta összes lehetőségét. A gazdaság dezorganizálódott, a népesség stagnált, az állami adók hatalmasra növekedtek, a parasztság tömegei pedig egyre erősebben elszegényedtek. Zimányi Vera válasza után N. Kiss István hozzászólásában rámutatott arra, hogy kétféle allodium-típust lehet megkülönböztetni. Az első csoport, amelyikbe a Batthyányuradalmak is tartoztak, túlsúlyban robottal termelt, s az alacsony terményjövedelemből valóban csak egy korlátozott felesleget tudott piacra vinni. A másik csoport nagyobb arányban élt a bérmunka adta lehetőségekkel, jelentős készleteket halmozott fel, s ezáltal nemcsak termelési központok, hanem áruforgalmi központok is voltak. -— A porta fogalmának átértékelésére az ország más területeiről is sorolt fel adatokat. — Ajánlatosnak tartotta tüzetesebben megvizsgálni a szárazkocsma-váltság térhódításának okait, a hegyvám, bordézsma és allodiális bortermelés méreteit és egymáshoz való arányukat. Perjés Géza hozzászólásában rámutatott, hogy a Központi Statisztikai Hivatalban létesített történelmi statisztikai kutatócsoport felmérései számára nagy segítséget jelentenek a Zimányi Vera által publikált adatok. A határvédelem megszervezésének kérdéséhez jelentős segítséget adnak a szerzőnek a hajdúkról és a hajdútelepítésről tett közlései, a Batthyány-uradalmak katonai kiadásainak elemzése, a nyugat-magyarországi uradalmak marhakereskedelemből származó bevételeinek felmérése. A dolgozat történelemstatisztikai vonatkozásait vizsgálva, mind a közölt anyagot, mind a közlés módszerét igen értékesnek ítélte. A szerző népesedési adatai szinte egyedülállóak ebből a korszakból. A disszertáció adatait a telekváltozásról, a paraszti és allodiális földek arányáról saját számításainak eredményeivel egészítette ki. H. Veress Eva a telekproblémát érintve elmondta, hogy Zemplén megyében is egész telekké értékelték a korábbi résztelkeket, csak a cenzusfizetésben tettek köztük különbséget. A kérdés megoldását nehezíti, hogy a cenzus-nyilvántartások rendkívül komplikáltak, s a telekhez járó vetésterületet nem határolták el pontosan. A disszertáció megítélésénél kiemelendőnek tartotta, hogy a gazdaságtörténeti kutatásnak a dolgozat megírása és megvitatása közti gyors fejlődése felvet bizonyos tudománytörténeti problémákat. Az efajta kritikai szempontnak azonban a szerző dicséretével kell végződnie, mert stabil eredményei olyan fokúak, hogy valóban méltó csatlakozást jelentenek a műfaj korábbi nagy munkáihoz. Pach Zsigmond Pál, a bíráló bizottság elnöke a majorsági gazdálkodás méreteinek, keretének kérdését vizsgálta. Rámutatott, hogy az allodiális gazdálkodás „uralkodóvá válása", vagy e jelenség tagadása sokféleképpen értelmezhető. Vonatkozhat az allodiális jövedelmek arányára az uradalom jövedelmein belül, a gabonabevételek megoszlására, ismét mások úgy értelmezik, hogy a majorsági szántó területe nagyobb vagy kisebb a jobbágykezelésben levő szántókónál. Zimányi Vera — a korábbi 4—5%-os maximum-arányt elvetve — a majorsági szántók 13% körüli arányára következtetett. Ebben a korszakban azonban a szántóterületek megoszlását tekintve még Észtországban és Mecklenburgban — az allodiális gazdálkodás „klasszikus hazáiban" — sem beszélhetünk ennek „uralkodóvá válásáról". Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az adott időszakra a majorsági gazdálkodás ne