Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Zimányi Vera kandidátusi disszertációjának vitájáról (Hegyi Klára) 1474

1476 KRÓNIKA tént, és azon földesúri törekvések része volt, hogy a piac kínálta lehetőségeket a parasztok kizárásával is kihasználja. A közvetítő kereskedelmet is beszámítva, többről volt tehát szó, mint a megmaradt termékmennyiség esetleges értékesítéséről. Zimányi Vera egész eddigi munkájának értékelésével Sinkovics István javasolta a disszertáció elfogadását. Szendrey István opponens kiemelte, hogy az értekezés olyan korszakot választott tárgyául, amikor Magyarországon mélyreható gazdasági és társadalmi változás megy végbe, így eredményei sokszorosan fontosak a fejlődés folyamatának, a vitatott kérdések tisztázásának szempontjából. A történeti irodalomban eléggé tisztázottak már a majorsági fejlődés nagy periódusai, s mind jobban körvonalazódik, hogy a XVI—XVII. század fordulóján bizonyos „megtorpanás" állott be, amiről a disszertáció is szól. Az opponens felvetette azt a kérdést, hogy a jelen uradalom esetében „megtorpanás" helyett nem arról van-e szó, hogy a XVII. század első felében a kicsi, szétszórt majorságok helyett — sokszor azok felszámolásával — kevesebb helyen, de lényegesen nagyobb kiterjedésű allodiumokat igyekeznek teremteni a birtokosok. Ezt a jelenséget egyébként a disszertáció is elemzi. Ugyancsak sokat vitatott kérdés, hogy volt-e, és ha igen, milyen mértékű volt az erőszakos, közvetlen földfosztás Magyarországon. A disszertáció bebizonyította, hogy a vizsgált uradalmakban is elsősorban a pusztatelkeket, addig közösen használt területeket, irtást vett a földbirtokos saját kezelésbe, az erőszakos foglalás mindkét században csekély földterületre korlátozódott. Az értekezés a kor egyik legfontosabb problémájának tisztázásához segít hozzá a bérmunka—robotmunka arányainak felmérésével. Kérdéses azonban, vajon Jobbágy Dániel tervezete a bérmunka súlyának emelésére a jobbágyság ellenállásán túl realizálható lett volna-e abban az időszakban, amikor Magyarországon általánosan éppen az ellenkező tendencia érvényesült. A majorsági gazdálkodás vizsgálatakor központi kérdés az, hogy a földesúri jövedelem egy-egy birtokon döntően majorsági termelésből, vagy a jobbágyok úrbéres terményszolgáltatásaiból adódik-e. Ebben a kérdésben az egyik legutóbbi szakmai vita olyan eredményt hozott, hogy a mezőgazdasági termelésnek csak б—8%-át adták a majorsági üzemek, a többi a paraszti gazdálkodásból származott. Ezzel szemben túlzónak látszik Zimányi Vera megállapítása, miszerint a majorsági eredetű gabona az uradalmak összes gabonajövedelmének több mint 60%-át adta. Ez a magas arány a szerzőnek azzal a megállapításával is szemben áll, hogy a majorsági gazdálkodás а XVII. század végéig sem vált uralkodóvá. E kérdés tisztázását elősegítené a pénz-, termény- és robotszolgáltatások polarizáltabb vizsgálata. A jobbágylakosság helyzetét vizsgáló fejezetből az opponens kiemelte az adatgazdag, újszerű szempontokat felvető vizsgálatot, a telekhányad és paraszti differenciálódás közti összefüggés eltérő tartalmának felfedezését а XIV—XV., ill. XVI—XVII. századok között. A szerző számításai a telekátlag változására megerősítik az általánosan elfogadott adatokat. Befejezésül Szendrey István néhány kisebb észrevételt tett. Javasolta a többi nyugat-magyarországi uradalom jórészt már feldolgozott adatainak felhasználását is, valamint a földesúri joghatóság vizsgálatát az uradalom népei fölött. Ismét kiemelve a munka érdemeit, javasolta a disszertáció elfogadását. Zimányi Vera válaszában vázolta a munka keletkezésének körülményeit, a felmerült nehézségeket, különösen a kiadótól kapott kis ívterjedelmet, ami miatt az anyag jelentős részét a feldolgozás során mellőznie kellett. A munka megírása és megvitatása között eltelt öt óv újabb eredményeit a nyomtatásra kerülő változatban felhasználja. A munka egyenetlenségei a források megoszlásából adódnak, amelyek a XVI. században sokkal szűkszavúbbak, mint a XVII. században. Teljesértékű, sokoldalú képet csak az 1633—1658 közötti évekről lehetett rajzolni, mégis helyesebbnek bizonyult, minél hosszabb időszak fejlődési tendenciáit vizsgálni. Ugyanakkor a publikálási nehézségek nem tették lehetővé, hogy a XVIII. század hatalmas anyagát is feldolgozva, a tárgyalást a jobbágyfelszabadításig, vagy akár csak az úrbérrendezésig kiterjessze. Egy ilyen „óriásmonográfia" nehezen megoldható elvi-módszertani kérdéseket is felvetne. Négy évszázad forrásanyagát olyan sűrítésben kellene közzétenni, amely már nem tudná mentesíteni a kutatókat az eredeti kézbevételétől. Ilyen hosszú korszakon át inkább csak egy-egy részletkérdés vizsgálatát lehet végigvinni. Az opponensek több kisebb észrevételét elfogadva, Zimányi Vera kót, leginkább vitatott kérdéssel foglalkozott részletesen. A Szendrey István által túlzottnak érzett, átlagosan 60%-os majorsági gabonabevétel nem a majorsági és paraszti egész gabonatermelés, hanem a majorsági és tizedgabona arányát jelzi. Ebből csak a megfelelő számítások elvégzése után kapjuk meg az egész gabonatermés megoszlását, melynek mintegy