Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Zimányi Vera kandidátusi disszertációjának vitájáról (Hegyi Klára) 1474

KROKIK A 1475 A jobbágyok adóterheiből az állami adó a háborús években jelentett nagy megterhelést. Az egyházi tizedet az uradalom bérelte és szedte be. A földesúri szolgáltatások közül a termónyadók az egyes falvakban meglehetősen állandók voltak, a faluesoportonként változó cenzushoz az l(i30-as években új, jelentős teherként járult a szárazkocsmapénz. A robot mennyiségét az uradalmakban nem napok számában, hanem megművelendő majorsági földekben mérve vetették ki a falvakra. A robotterhek fokozatosan növekedtek, és a XVII. század közepére a nyári hónapokban csaknem korlátlanná váltak. Közvetett, de igen súlyos terhet jelentett a földesúri elővásárlási jog gyakorlása. A szolgáltatások megnövekedése ellen a jobbágyok időnként megmozdulásokkal és a zsellórsors vállalásával próbáltak védekezni. A jobbágyság zömét a nagyjából önellátók alkották, mellettük fellelhető a szegények bérmunkát is vállaló rétege, a másik oldalon pedig egy jómódú, munkásokkal dolgoztató, kereskedést folytató réteg, amelyből a libertinusok nagy része kikerült. A falusi iparosok mesterségüket általában mezőgazdasági tevékenység mellett űzték. A falusi ipar nem mutat finomabb differenciálódást, valamelyes szervezeti fejlődését azonban a XVII. században alakult céhek sora jelzi. A források e paraszti rétegek életkörülményeire: lakására, berendezési tárgyaira, szerszámaira, ruházkodására ós élelmezésére is számos adatot szolgáltatnak. A disszertáció második része az urbáriumok ós egyéb források legfontosabb részeit tartalmazza összevont formában, a számszerűen összegezhető adatokat statisztikai táblázatokba csoportosítva. Sinkovies István opponensi véleményének bevezetőjében áttekintette az utóbbi évtizedek jelentősebb urbárium-kiadványait, s összevetette velük Zirnányi Vera forrásközlő és feldolgozó módszerét. Feldolgozása több, mint bevezetés az anyag felhasználásához: önmagában is megálló tanulmány rajzolja meg az uradalom történetét, melyben a szerző a lehető teljességre törekedve az urbáriumokon kívül az egész forrásanyag adatait értékesíti (talán csak az úriszéki jegyzőkönyveket ós az allodiumok számadásanyagát aknázta ki kevéssé), s megelőző ós későbbi forrásokkal, analógiás összevetésekkel egészíti ki ezeket. A szerző forrásközlő módszerére térve Sinkovies István megállapította, hogy Zimányi Vera a hatalmas, teljes szövegében kiadhatatlan forrásanyagból az összesítések, táblázatok segítségével sokat, jól használható formában tudott a további kutatás rendelkezésére bocsátani. Rámutatott azonban a módszer két gyengéjére. Egyrészt, hogy el kellett hagyni a jobbágynóvsorokat, s ezzel eltűntek a tényleges háztartások, másrészt, hogy összevont közlés esetén a számítások legkisebb pontatlansága a téveskövetkeztetések sorára vezethet, hiszen a számadatok gyakran többszörösen összefüggenek egymással. Mindezek a gyengék azonban nem a módszertani kezdeményezés létjogosultsága ellen szólnak. A továbbiakban az opponens kiemelte a disszertáció néhány jelentősebb eredményét. így a majorsági földek eredetére, a majorsági gazdaságok alakulásának szakaszaira, terméseredményük jelentőségére, a robot uralkodó és a bérmunka jelentéktelen felhasználására vonatkozó megállapításait. A további kutatások során is figyelembe kell venni azokat a módszertani megállapításokat, hogy a jobbágyság életszínvonalát nem lehet a jobbágyföld terjedelme és termelőereje alapján mechanikusan lemérni; a források nem egyforma szempontjai miatt csak több összeírás alapján lehet megbízható képet alkotni egy-egy helység vagy uradalom iparosodottságának fokáról; a XVI. század elején az adózási alapegység átértékelése az időbeli találkozás miatt feltehetően összefüggésben állhat a Dózsa-féle parasztfelkeléssel, a jobbágyság sorsának rosszabbodásával. A telekegységre vonatkozó megfigyelést csak sok más uradalom adatainak ismeretében szabad általánosítani. Sinkovies István végezetül kitért a disszertáció néhány vitatható pontjára. Rámutatott, hogy — a források megoszlása folytán — a XVII. századi rész jóval tartalmasabb, mint a XVI. századi, s hogy magára a termelésre viszonylag kevesebbet tud adni, mint a a társadalomra. Felvetette a téma időbeli kibővítését, hiszen a gazdasági-társadalmi rendszer a török kiűzése után is változatlanul fennállt, s az időbeli kiszélesítésnek az uradalom története sem mond ellent. Felvetette továbbá, hogy a nagyobb pontosság kedvéért a magyar, német és horvát lakosságú falvak csoportjai mellé vegye fel a szerző a vegyes lakosságú falvak csoportját is. Felhívta a figyelmet néhány, az irodalomból átvett pontatlanságra, a fogalmak tisztázására első előfordulásukkor, a középkor fogalmának következetlen alkalmazására. Végül vitába szállt a jelölt azon összegezésével, hogy „a Batthyány-uradalmak majorjai nem szolgálták elsődlegesen az árutermelés céljait, annak ellenére, hogy időnkónt jelentősebb eladásokra is sor került". A major eredeti formájában a község által osztott földön a földesúr ós családja szükségletére termelt. A XVI. században azonban a majorok megnövekedése az árutermelés talaján tör-