Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Zimányi Vera kandidátusi disszertációjának vitájáról (Hegyi Klára) 1474

1474 KRÓNIKA mint azt az utóbbi években is többen s több alkalommal leszögeztük — a tudomány olyan ágazata, ahol az érdekelt két szakma, a jogászok és történészek szoros együttműködése nélkülözhetetlen. Ez annyira magától értetődő, hogy bizonyítása már feleslegesnek látszik. Ennek ellenére az együttműködés terén a szükséges előhaladás még várat magára. Kívánatos volna, hogy e tárgyban mindkét fél lényegesen előbbre lépjen, s a két tudományszak munkásai között az eddiginél szervezettebb formájú és állandó jellegű kapcsolatok jöjjenek létre. Ezt, folyóiratunk profiljának megfelelően, ezúttal ismét a történészek felé kellett megjegyeznünk. Varga Endre BESZÁMOLÓK ZIMÁNYI VERA ÉS MOLNÁR JÁNOS KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL Zimányi Vera: ,,A rohonc-szalonaki uradalom ós jobbágysága a XVI—XVII. században" című kandidátusi disszertációja, amelynek nyilvános vitájára 1966. április 5-ón került sor, egy nagyobb feldolgozás részlete, amely a Vas megye nyugati részén fekvő két nagy Batthyány-uradalom XVI—XVII. századi életét mutatja be. A disszertáció első fejezete a rohonc-szalonaki uradalom kialakulásával ós birtok -lástörtónetével foglalkozik. A vizsgált két évszázadból részletesen tárgyalja az 1532-es török pusztítás, a Bocskai ós Bethlen Gábor vezette hadjáratok következményeit, majd az utánuk következő békésebb évtizedek után a felszabadító háborúk megpróbáltatásait, az uradalmaknak birtoklástörténetileg a XVII. század közepén két, a század végén három részre szakadását. A második fejezet a „nagybirtoküzem" életét mutatja be. A földesúr saját kezelésében levő majorsági birtokok eredete ezekben az uradalmakban is a középkorba nyúlik vissza. A család már az uradalmak birtokbavételekor viszonylag kiterjedt majorsági földeket nyert, amelyek a XVI. század közepén tovább növekedtek. A századforduló táján feltételezhető, de a források hiánya miatt pontosan nem körvonalazható megtorpanás után a XVII. század folyamán az allodiális szántók ós szőlők mennyisége lassan ugyan, de növekedett. Az uradalmakban jelentős nagyságú allodiális üzemek alakultak ki, a majorsági gazdálkodás azonban lassú, ellentétes tendenciák által megszakított fejlődése ellenére sem vált uralkodóvá a XVII. század végéig. E háborús károktól többször sújtott területen a földesúrnak nem a jobbágyok földtől való megfosztása, hanem a puszta telkek benépesítése, a jobbágyi munkaerő biztosítása volt a fő törekvése. A XVII. században az uradalmakban a bérmunkának legfeljebb nyomai mutathatók ki. Az uradalmak személyzete csak az állatállomány ellátására volt elegendő, a szántók, szőlők, kaszálók megművelése a jobbágyok robotmunkájával törtónt. A robot mennyisége egyre fokozottabban sújtotta a zálogba adott falvak szaporodása miatt csökkenő számú jobbágyságot. Az uradalmak gabonabevételeiknek kb. 60, borjövedelmüknek kb. 22%-át nyerték a majorsági földekről. A hármas bevételi forrásból származó (allodiális földek terményei, jobbágyok földesúri adója, az egyháztól bórbevett tizedjövedelmek) hatalmas terménymennyiséget döntően a földesúri háztartás fogyasztotta el, a majorsági alkalmazottak fizetésére vagy piacra csak kis hányad jutott. Á pénzjövedelmeknek csak mintegy 10%-a származott gabonaeladásból, a többi a földesúri borkimérésből, ill. a jobbágyok pónzadójából. — A majorsági gazdálkodás felvázolt rendszerében a XVII. század végéig nem következett be lényeges változás: sem a majorsági földek döntő megnövekedésére, sem az árutermelés fokozottabb előtérbe nyomulására, sem pedig a jobbágyok robotmunkájának bérmunkával való helyettesítésére nem került sor. A harmadik fejezet a jobbágylakossággal foglalkozik. A jobbágyok lélekszáma az 1570-es évekig stagnált, ettől kezdve egyenletesen, majd a XVII. század közepéig hirtelen megnőtt, végül a század utolsó harmadában ismét stagnált. Az egy jobbágyháztartásra jutó telekhányad folyamatosan csökkent, a puszta telkek aránya a háborús pusztítások idején nőtt. A XIV—XV. századi adatokkal összevetve a községek egész telekben kifejezhető telekállománya két-, ill. négyszeres növekedést mutat. E jelenség oka abban kereshető, hogy a XVI. századig számolási egységgé vált fél ill. negyed telket a XVI. század elejétől új alapegységként, egész telekként fogták fel. Az összes jobbágyháztartáson belül az igaerővel rendelkezők arányszáma a XVII. század folyamán mintegy 20%-os csökkenést mutat.