Századok – 1967

Történeti irodalom - Amerikai történészek az Osztrák-Magyar Monarchiáról (Deák István) 1402

1406 TÖBTÉNETI IRODALOM nálva a mások által elhanyagolt lehetőségeket — maga vitte előre az ipari forradalmat, és maga teremtette meg az ipari kultúrát. A Monarchiában nem alakult ki egy osztályöntudatos zsidó proletariátus, mint pl. a cári Lengyelországban vagy az Egyesült Államok egyes városaiban. Az osztrák-magyar zsidóság tetterős része a burzsoázia soraiba emelkedett, a többi jórészt a vagyonosabb elemek életmódját igyekezett utánozmi. A polgárosodó zsidóság szerencséjére, vagy szerencsétlenségére, a múlt század ötvenes éveiben kibontakozó osztrák liberalizmus ugyanazokat a célokat követte, amelyeket a frissen emancipált zsidóság is kívánt: így az arisztokratikus kiváltságok megszüntetését, a szabad kereskedelmet korlátozó helyi, paternalista intézkedések eltörlését, egyesített jogrendszer létrehozását stb. Ennek következtében elkerülhetetlenné vált a zsidó burzsoázia ós az osztrák liberalizmus szövetsége. Az osztrák liberalizmus rövid uralma idején a zsidó polgárság rendkívüli eredményeket ért el. Bár a monarchiabeli zsidóság arányszáma nem változott, a nagy városokban ugrásszerűen emelkedett a zsidók száma, és ez a város" zsidó polgárság teljesen átalakította az ország gazdasági és kulturális arculatát. Igaz. hogy a gazdag zsidók az összzsidóságnak csak egy töredékét alkották, és a zsidó térhódítás idején évenként átlag 5—6000 galíciai és bukovinai zsidó halt éhen, de ezek a tények sem a zsidó burzsoáziát, sem a növekvő számú antiszemitákat nem érdekelték. A zsidó burzsoázia tragédiája, írja Pulzer, hogy a szabad piaci gazdálkodás napja olyan hamar leáldozott. Már az 1880-as években kísérlet törtónt a kötött gazdálkodáshoz való visszatérésre. így pl. 1883-ban a testületekbe tömörült osztrák keresztény kisiparosok kivívták a kisipari szabadverseny törvényileg elrendelt korlátozását. Ami még jelentősebb: már az 1880-as években kialakult az osztrák konzervatív körök szövetsége a kispolgári tömegekkel (tisztviselőkkel, kiskereskedőkkel, kisiparosokkal) a Pénz hatalmának megtörésére. A kapitalista fejlődés elleni lázadás ugyan nem járt sikerrel, de magukat a kapitalistákat, helyesebben a kapitalizmussal azonosított zsidókat kiszolgáltatta a tömegek gyűlöletének. A konzervatív lázadás fűtőanyaga az antiszemitizmus volt, de az antiszemita szólamok szorosan egybekapcsolódtak a szabad verseny ós a liberalizmus elleni jelszavakkal. Az antiszemiták nemcsak a zsidókat szidták, hanem a parlamentáris rendszert is, a jogállamot, a sajtószabadságot (amelyből maguk húzták a legtöbb hasznot) ós általában a felvilágosodás minden vívmányát. Pulzer szerint a századvégi osztrák és német antiszemita mozgalmat „romantikus középkoriság" jellemezte, amelynek lényege a racionalizmus elvetése és a keresztény erkölcs, a természetjog ós a paraszti élet gyönyöreinek hirdetése. Igaz, mindez egy „osztályon felüli" szocializmus hirdetésével párosult, de ez csak azt bizonyította, hogy a század végén már csak valamiféle szociális igazság ígéretével lehetett a tömegekre hatni. Az antiszemitáknak eszük ágában sem volt a szocializmust megvalósítani, és ezért gondosan különbséget tettek a „schaffendes" (alkotó) ós a „raffendes" (rabló) tőke között, ós amíg az elsőt a keresztény kézben levő nagyiparral azonosították, az 4itóbbit a zsidó finánctőkében vélték felfedezni. A monarchiabeli zsidóság helyzetét erősen bonyolította a nemzetiségi kórdós, ü'ja Pulzer. A zsidó polgárság és a liberális párt szövetsége nem jelentette azt, hogy a zsidóság mindenütt azonosította magát a liberális párt német nacionalista törekvéseivel. A zsidó burzsoázia nem a németségbe való beolvadást kereste, hanem — lakhelyének megfelelően — a „történelmi" nemzetbe való beolvadást, legyen az német, magyar vagy lengyel. így pl. Galíciában a magukat németnek valló lakosok arányszáma 1880 ós 1910 között 5.4 százalékról 1.1 százalékra csökkent, a lengyelek száma pedig ennek megfelelően emelkedett. Minthogy Galíciában a keresztény nérnstek arányszáma a fél százalékot sem érte el, ez a nemzetiségi eltolódás világosan mutatta a galíciai zsidóság fokozatos ellengyelesedósót. Budapesten, hogy egy másik, Pulzer által felsorolt példát említsünk, a magukat magyarnak valló'zsidók arányszáma 1880 ós 1905 között 59.1 százalékról 90.3 százalókra emelkedett, a magukat németnek valló zsidóké pedig 35.4 százalókról 8.2 százalókra csökkent. A zsidóság tehát mindenütt egyesült az uralkodó nemzettel, és elkülönült a Monarchia „nem-történelmi" nemzetiségeitől, vagyis a nem-lengyel szlávoktól ós a románoktól. Igaz, akadt a század végén néhány cseh-zsidó politikus, a csehországi zsidóság nagy része azonban nemcsak hogy nem támogatta a cseh nemzeti mozgalmat, hanem azt, az erősödő antiszemitizmustól való féltében, erősen támadta. Nem csoda, hogy a szláv nemzeti középosztályokban erősödött az antiszemitizmus, ós előállott az a különös helyzet, hogy amíg az ún történelmi nemzetek körében a zsidókat azért támadták, mert ők hozták a szabad versenyt, a szabadgondolkodást ós a nemzetköziséget, a „nem-történelmi" nemzetek nacionalista vezetői a zsidókat nemcsak az átkos kapitalizmusért tették felelőssé, hanem a nemzetiségi elnyomásért is és a szláv tömegek kizsákmányolásáért. így — a magyarokat leszámítva — a Monarchiának minden népe osztozott a zsidó-ellenességnek valamilyen fajtájában. A magyar antiszemitizmus elmaradását, illetve viszonylagos lanyhaságát Pulzer helyesen azzal magyarázza, hogy egyrészt a