Századok – 1967

Történeti irodalom - Amerikai történészek az Osztrák-Magyar Monarchiáról (Deák István) 1402

TÖRTÉNETI IRODALOM 1407 magyar úri társadalom nem érdeklődött az üzleti élet iránt, másrészt a magyar kormányzatnak szüksége volt a zsidók támogatására a nemzetiségekkel telített országban. Végső elemzésben, a monarchiabeli antiszemitizmusnak egyik oka a liberalizmus volt, illetve annak túl gyors sikere, még gyorsabb hanyatlása ós az ezzel járó kispolgári elégedetlenség, a másik oka pedig a zsidó burzsoáziának az uralkodó nemzetekkel kötött szövetsége. Pulzer könyvében hangsúlyozza az antiszemitizmus politikai és gazdasági eredetét. Kérdés, nem becsüli-e le a kulturális antiszemitizmust? A zsidóellenesség melegágyai Ausztriában az egyházak, az iskolák, a kulturális intézmények voltak. Amikor a politikai antiszemitizmus az 1900-as évek elején az egész Monarchia területén lehanyatlott, ezek az intézmények voltak azok, amelyek a zsidógyűlöletet „átmentették" egy későbbi időpontra. A társadalmi ós „szellemi" antiszemitizmus 1918-ban sikerrel ébresztette életre a tetszhalottat: a politikai antiszemitizmust. A német nemzeti szocializmus közép-európai eredetét kutató tanulmányok közül kiemelkedik A. G. Whiteside, a Queens College (New York) tanárának könyve a „békeidőben" létrejött osztrák-német nemzeti szocialista mozgalomról.12

Ez a Csehországban alapított német soviniszta és antiszemita párt sohasem tett szert nagy jelentőségre, más osztrák-német nacionalista pártoktól sem különbözött túlságosan, mégis az ideológiájának elemeivel a Hitler-féle nemzeti szocializmusnak vetette előre árnyékát. A Deutsche Arbeiterpartei (Német Munkáspárt) 1904-ben alakult a csehországi Trautenauban. Születése szorosan egybekapcsolódott a csehországi németek és csehek összecsapásaival és a csehországi német munkásság kiváltságos helyzetének cseh munkások által való veszélyeztetésével. Az új „Német Munkáspárt" ott szerzett híveket, ahol az igénytelenebb és nagyrészt tanulatlan cseh munkások beözönlése fenyegetni látszott a tanult német munkások helyzetét. A csehországi német munkásság jelentős része — talán éppen kiváltságos helyzete miatt — sem a szabad verseny ideológiáját, sem a szociáldemokrácia eszméit nem tette magáévá, hanem valamiféle cóhrendszerhez ragaszkodott, és ezért mozgás- és versenyképtelennek bizonyult. A Deutsche Arbeiterpartei első követői: német nyomdászok, szövőmunkások, szénbányászok stb. lelkesedéssel hallgatták a pártalapító demagógokat, akik a cseh munkások visszaszorítását ós a német munkások által élvezett aránylag magas bérek védelmét ígérték. A Deutsche Arbeiterpartei alapítói tetézték sikerüket azzal, hogy nem egyedül a munkásokhoz szóltak, hanem a német alsó osztályok minden rétiéhez, amikor meghirdették a forradalmi Volksgemeinschaft (népközösség) születését. így a magát fenyegetve érzett csehországi német kisebbségnek mind gazdasági, mind nemzeti igényeit kielégítették. Az 1907-es első általános és titkos választás alkalmával a Deutsche Arbeiterpartei egy vasúti munkást bejuttatott a birodalmi gyűlésbe. Az új honatya egymagában alakított politikai klubot, ezzel is mutatva, hogy sem a nemzetközi szociáldemokráciához, sem a nagynémet vagy keresztényszocialista polgári pártokhoz nem tartozik. A párt hamarosan huszonöt időszaki folyóirattal rendelkezett, és meglehetős zajt csapott, legalábbis a csehországi politikában. Ugyanakkor fokozatosan veszített szociálforradalmár jellegéből, és, amint ez már ilyesfajta mozgalmaknál szokásos, mindinkább a kényelmesebb antiszemitizmusra korlátozta tevékenységét. A párt első „ideológusa", Walter Riehl, egy állami tisztviselő, ugyan sokat szónokolt a kapitalizmus bűneiről és a nagyipar meg a nagybankok államosításának szükségességéről, de szociális programját felvizezte a népközösség, a társadalmi osztályok határait túllépő német népi egység hirdetésével. Az 1911-es választásokon a párt már 26 000 szavazatot kapott, és három jelöltet juttatott a birodalmi gyűlésbe, de a két évvel később Iglauban megrendezett pártkongresszus már vüágosan mutatta, hogy ezt a viszonylagos népszerűséget Riehl ós hívei csak a legvadabb uszítással ós a német kispolgárság „megdolgozásával" érhették el. Az iglaui kongresszus, Riehl befolyására nemcsak Marxot és a „zsidó kézben levő szociáldemokráciát' ' ítélte el, hanem a papok „fekete internacionáléját" is. A párt másik ideológusa, Rudolf Jung, az alsóbb néposztályok nyomoráért a zsidókat ós a „külföldieket" tette felelőssé; a „romboló finánctőkével" szembe helyezte az „alkotó nemzeti", vagyis ipari tőkét, és a német nép boldogulását a Lebensraum megteremtésétől és a csehek kiűzetésétől tette függővé. A kongresszus egyhangúan meghirdette a nagynémet birodalomban egyesült dolgozók jövő munkaközösségét. Ezekután nem csoda, hogy a párt — amely a világháború alatt meglehetősen csendben volt — 1918 kezdetén nevét Deutsche Nationalsozialistische Arbeiterpartei-ra (DNSAP) változtatta, és hogy Riehl maga 1919-ben a Münchenben alakult német nemzeti szocialista párt osztrák, csehszlovák és lengyel csoportjainak vezetője lett. 12 Andrew G. Whiteside: Austrian National Socialism Before 1918. Hága. 1Ô62.