Századok – 1967
Tanulmányok - Galántai József: Osztrák–magyar egyezkedés 1865–67 1265
1306 GALÁNTAI JÓZSEF A tárgyalások folyamán —írjaE. Zöllner—„Beust és Andrássy, kik jól megértették egymást, sürgető csoportot képeztek, míg az óvatos Deák és Ferenc József inkább fékezőleg hatottak."171 Andrássy is megjegyezte később Beust emlékirata megjelenésekor: „A milyen helytelen volt Beust fölfogása a követendő külügyi politikáról, épp olyan találó és helyes volt ítélete a monarchia belső helyzetéről."17 2 December végén — január elején megtörténtek a megállapodások egyrészről a bécsi kormány, másrészről Andrássy, Lónyai, Eötvös között a 15-ös albizottság munkálatának egyes módosításairól, és a 6 7-es bizottság 1867. január 28. és február 6. között, ezek figyelembevételével kidolgozta a maga javaslatát. Most már semmi akadálya sem volt az országgyűlésnek felelős kormány kinevezésének, ami Belcredi időközben bekövetkezett bukása után173 február 17-én meg is történt.17 4 Az Andrássy-kormány hivatalbalépésével a kiegyezkedés deáki programjának minden e/őfeltétele megvalósult. A képviselőház március 7-i és 8-i ülésén a kiegyezkedés ellenpólusát képező nemzetiségi probléma ismét előkerült. Miletic megint rámutatott arra, liogy az országgyűlés magyar többsége és az ezt képviselő kormány azzal a szándékkal húzza-halasztja a nemzetiségi kérdés napirendre tűzését, hogy „az ügy addig halasztassék, míg a hatalom egészen meg nem szilárdul, s az erőhatalom, s sajtótörvény és a többi a magáét meg nem teszik". Ilyen előzmények után került az országgyűlés elé március végén a 6 7-es bizottság által elkészített közösügyi javaslat. Ennek vitájában határozottan kirajzolódott a kiegyezkedésnek szövetségkötési felfogása, mégpedig olymódon, hogy erre a szövetségre egyrészt a közös külpolitikai veszélyekkel szemben (a nagy expanzív erőt képviselő cári Oroszországgal és a porosz vezetésű Németországgal szemben), másrészt a magyar és az osztrák vezető osztályok hegemóniáját egyaránt fenyegető szláv nemzetiségi törekvésekkel szemben van szükség. A kiegyezés ilyen felfogását talán a legvilágosabban Szász Károly fejtette ki: „Most éjszakon egy óriás rémként ólálkodik, s talán ha Halicsra sikerül rávetnie medvetalpát, közvetlen kedves szomszédunk leend egyik felől; a másik oldalon egy nagy Németország tömörül szemeink előtt; a harmadikon a délszláv birodalom fenyegető árnyrajzai emelkednek ki a düledező Porta málló romjainak porfüstjéből: s mi e három egymással ellentétes hatalom közé geographiai helyzetünknél fogva oly formán vagyunk beszorulva, mint a dió a diótörőnek két oldala és srófja közé."175 Nyilvánvaló, hogy a felszólaló két, jellegében teljesen különböző dolgot egy kalap alá vett. Az egyik veszély, amellyel szemben a délkelet-európai kisebb népek szövetkezése valóban indokolt, külpolitikai jellegű: az erősebb cári orosz és német terjeszkedés. A másik veszély egészen más jellegű: az osztráknak és magyarnak alárendelt helyzetű nemze-171 Erich Zöllner : Geschichte Österreichs. München. 1961. 411. 1. 172 Kónyi : i. m. IV. köt. 72. 1. 173 Belcredi helyét egyelőre Beust foglalta el. Márti. 7-én belépett a kormányba Taaffe gróf, aki júniusban miniszterelnök lett. Beust pedig mint Reichskanzler a külpolitikát irányította. 174 A kormány tagjai: miniszterelnök és honvédelmi miniszter gróf Andrássy Gyula; vallás- és közoktatásügyi miniszter báró Eötvös József, pénzügyminiszter Lónyai Menyhért; igazságügyi miniszter Horváth Boldizsár; belügyminiszter báró Wenkheim Béla; kereskedelmi Gorove István; közlekedési Mikó Imre; a felség személye körüli miniszter gróf Festetich György. — Egy uralkodói rendelet rögtön rendezte a miniszterek „címét" is: hivataloskodásuk alatt „nagyméltóságú" urak voltak (D—186. 235/1867). 176 Képviselőházi Napló. IV. köt. 40. 1. 1867. márc. 23.
