Századok – 1967
Tanulmányok - Galántai József: Osztrák–magyar egyezkedés 1865–67 1265
1286 GALÄNTAIJÓZSEF tartozkodó lojalitás mutatkozik, amit jellemzően mutat az új főispánok beiktätäScl. Fejér megye új főispánja megelégedéssel jelenthette, hogy ,,a megye minden színezetű előkelő tagjai" körében ,,a kormány üdvös szándokai iránti teljes bizalom tanúsíttatott". Voltak „megelőzőleg . . . némely megyei tagok által magánértekezletek, hol óvások, ellentmondások s más efélék hozattak indítványba", ezek azonban a befolyásos arisztokraták tevékeny „közmunkálása folytán elmaradtak".82 Árva megye új főispánja „az összes értelmiségnek mostani józan hangulatáról" tudósít.8 3 Mind Bécs magyar politikájának bizonytalanságai, mind a magyar politika különböző irányzatainak kiforratlansága az osztrák—magyar viszony alakulásának újabb irányával kapcsolatban szorosan összefüggtek azzal is, hogy a külpolitikai helyzet —- ezen belül elsősorban a német kérdés — alakulása illetve további mozgásának iránya rendkívül zavarossá vált. Hogy a kormány változás nem jelent külpolitikai irányváltást Bécsnek a német államok felett hegemóniára igényt tartó politikájában, azt szemléletesen mutatta az, hogy a Schmerling-kormány külügyminisztere, Mensdorff gróf a helyén maradt. Ez is kifejezte, hogy a kormányváltozás belpolitikai változást jelent, s éppen az addigi külpolitika továbbfolytatása érdekében. De 1865 őszén még nem formálódott ki a porosz—olasz szövetség, és Franciaország politikája is bizonytalan pont volt. Mindezek következtében — bár az osztrák és porosz összecsapás már elkerülhetetlennek tűnt84 — annak közelebbi avagy távolabbi időpontban való bekövetkezése, valamint a győzelemre esélyes fél megítélése nyitott kérdések voltak. Ez pedig az osztrák—magyar viszony rendezésére új alapokon megkezdődött politika körén belül mind osztrák, mind magyar részen alapvető probléma volt. A kiegyezkedés felé mutató hazai hangulat a Magyarország teljes függetlenségét képviselő — immár erősen megfogyatkozott — magyar emigrációt cselekvésre sürgette. Az összecsapáshoz közeledő külpolitikai ellentétek újabb akciók kilátásával kecsegtettek, habár korántsem oly mértékben mint 1859-ben. Kossuth naplófeljegyzésében írja: „Ausztria s a szövetséges olasz—porosz hatalmasságok között immár elkerülhetetlen háborúnak kilátása, az ebből eredő Magyarországra nézve kedvezővé válható helyzet, a némileg biztató hírek, melyek Berlinből már pár hét óta hozzám érkeztek s mindenek felett a kötelességérzettől eredő eltökélt szándék elkövetni mindent mi a jelen kedvező helyzetnek Magyarország megmentésére felhasználását előmozdíthatja, kívánságot ébresztett bennem megújítani az olasz kormánnyal az összeköttetéseket . . ,"85 A Firenzében élő Pulszky, akinek bensőséges viszonya Kossuthtal 1861 óta megszakadt, s 1865-ben már a hazatérés módját kereste, de aki a magyar emigráció tevékenységéről változatlanul jól volt informálva, írja emlékiratában, hogv 1865 őszén és azt követően, amikor folytak a tárgyalások az Ausztria elleni porosz—olasz szövetség érdekében. Bismarck Klapkával, Komáromyval, Csákyval kereste a kapcsolatot, de Kossuthtal nem, sőt küldötteit nem fogadta. Pulszky ezt azzal magyarázza, hogy Bismarck „igen 82 D—186 1053/1865. es D—185 1091/1865. 84 1865 novemberében Ausztria elutasította a poroszok utolsó egyezkedő kísérletét, azt az ajánlatát, hogy Holsteint pénzkárpótlás ellenében önként engedje át. Hasonlóan elutasították azt az olasz ajánlatot, hogy hasonló alapon engedjék át Victor Emanuelnak Velencét. 85 Kossuth Lajos iratai. VII. köt. Bpest. 1900. 187. 1.
