Századok – 1967
Tanulmányok - Galántai József: Osztrák–magyar egyezkedés 1865–67 1265
OSZTEÄK-MAGYAR EGYEZKEDÉS 1865 - 67 1285 emelhette pohtikai fontosságukat Bécs szemében. A mérsékelt liberálisok egyes vezérei, különösen Eötvös és Trefort, nem alaptalanul aggódtak amiatt, hogy a konzervatívok húznak majd hasznot a felemás helyzetből, mások — így pl. a Deákhoz legközelebb álló Kemény Zsigmond —remélték, hogy a konzervatívok önként átadják majd nekik adott pillanatban a vezető szerepet.7 7 Az 186 l-es határozatiak vezéreinek tartózkodása ezen csoport pohtikai funkciójából szervesen következett. Ők nem akarták akadályozni a kiegyezést, 1861-ben maguk is elősegítették a felirat győzelmét, mert saját győzelmük azonnal elvágta volna a további tárgyalások lehetőségét. Még kevésbé akarták megakadályozni az egyezkedést 1865-ben, amikor erre a kilátás reálisabbá vált, de ők ugyanakkor ezen egyezkedés bírálóivá kívántak válni a lojális ellenzék szerepében.7 8 Lojalitásukat a kompromisszum iránt egyébként még Pálffy helytartó is nyugtázta 1865. július 5-i jelentésében, melyben Jókai lapjáról a ,,Hon"-ról a következőket írta: ,,. . . ezen lap a sajtó szabadabb mozgása óta is mérsékelt irányt látszik követni, és az annyira óhajtandó békés kiegyenlítés művét eddigelé kellő higgadtságot tanúsított czikke által komolyan előmozdítani törekszik".7 9 Lojális magatartásukra utal az is, hogy Ghyczy, aki Deák májusi programjával, azt túl messzemenőnek tartva, elégedetlen volt, októberben egységre jutott vele. Ghyczy a Deákkal folytatott beszélgetéseiről beszámolt Tisza Kálmánnak: „én amikor szűkmarkú akartam és véltem lenni, magányos okoskodásaimban mégis sokban tovább mentem, mint ő menni akar".8 0 1865 őszén a határozatiak vezérei maguk sem tudták, hogy táboruk mekkora és milyen konkrét állásponttal tudják politikai funkciójukat betölteni, hogy milyen programmal tudják a kiegyezést elősegíteni, de úgy, hogy ugyanakkor annak bírálóivá is váljanak. Ezek a körülmények magyarázzák, hogy a magyar sajtó valamennyi irányzatában kerülik az élesebb vitát, és Deák májusi programját általában inkább csak árnyalatnyi eltérésekkel méltatják és fejtegetik. Szász Károly jegyzi fel az országgyűlés megnyitása előtti és a megnyitást közvetlen követő hetekről: „Most az egész ország s minden képviselő (programmozó képviselőjelölt még imént) Deák nézetei s politikája hívének vallja magát . . . Láttunk embereket, jobbról és balról, kik még csak az alig múltban is Deák ellen küzdöttek, most egyszerre nagy neve tekintélye alá búni." Az országgyűlés megnyitását közvetlen megelőző napokról írja: „Pártok vannak e perczben is — bár kissé most visszavonulva, s mintegy lesben."81 Az egy esztendővel későbbi, a kiegvezkedés módja körüli éles és szenvedélyes vitákhoz hasonlónak ekkor nvoma sincs. A kormánnyal, illetve helyi exponenseivel szemben is általában 77 Lásd Beksics: i. m. 288. 1. 78 A határozati párt, illetve az abból kinövő balközép taktikáját -— ami ezen irányzat egész politikai helyzet-rendszeréből következett — jól jellemzi Gratz Gusztáv: „A balközép rendszerint megvárta, amíg a Deák-párt a maga álláspontját kinyilvánította, azután egy jól kimért lépéssel — de semmi esetre sem többel, — tovább ment a Deákpártnál, ami olyan benyomást keltett, mintha a párt nem annyira a maga programjának megvalósítása érdekében fejtene ki oppozíciót, mint inkább az opponálhatás kedvéért alakítaná ki a maga programját." (Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Bpest. 1934. I. köt. 27. 1.). 79 D—186 726/1866. S0 Kónyi: i. m. 465. 1. 81 Egy képviselő naplójegyzetei. Pest. 1866. 3., 6. 1. (Szerző megjelölése nélkül jelent meg. A szerző személyiségének azonosítására ld. Szinnyei: Magyar írók élete és munkái. 13. köt. 431. 1.)
