Századok – 1967

Tanulmányok - Galántai József: Osztrák–magyar egyezkedés 1865–67 1265

OSZTEÄK-MAGYAR EGYEZKEDÉS 1865 - 67 1283 azonban a még össze sem hívott országgyűlésre vár. Éppen ez a sajátos helyzet fékezője is a politikai plattformok kikristályosodásának. A frontok tisztázódása ugyanis SchmerHng bukása után sem következett be. Ennek egyik oka a bécsi politika akkori homályossága volt, ami bizonyára abból következett, hogy magyar politikájának konkrét céljait maga sem tisztázta. A Belcredi-kormány a Pragmatica Sanctio alapján — a magyar korona tartományainak integritásával és ezen belül a magyar hegemónia elismerésével •— kompromisszumot keres a februári centralista alkotmány teljességének merev elfogadásához ragaszkodó és a divide et impera elve alapján dolgozó Schmer -ling-kormányzattal szemben, az nyilvánvaló volt. De hogy milyen mértékig fog eltérni a februári alkotmány centralizmusától és mennyiben fog ragaszkodni az októberi diploma elveihez, az egyelőre homályban maradt. Beksics szerint „Belcredi, az osztrák miniszterelnök föderalista volt. Eszterházy, aki a fejedelem bizalmát nagy mértékben bírta, az októberi diploma alapján állott és a dualizmust nem tartotta helyes megoldási módnak."72

Eötvös, aki az osztrák liberális körökkel szorosabb kapcsolatban állott, a kormánypolitika egyes vonásait hamar felismerte. 1865. augusztus 10-i, Andrássy Gyulához írott levelében arról tudósít, hogy Belcredi a kancelláriák, helytartóságok és megyék szerkezetével kívánja az állami adminisztrációt átépíteni a birodalomban, a centralizmus helyébe nem dualizmust tervez, hanem „ha lehet még több egymástól független, sőt ellenséges részekre osztanák fel a birodalmat".73 A magyar kormányszékek új embereinek kiválasztása sem adott elég támpontot a kormány szándékainak teljes megítéléséhez. A liberálisoktól Apponyinál és Sennyeinél valamelyest távolabb álló Majláth kancellári, s ugyanakkor a korábban liberális és velük változatlanul kapcsolatban álló Bartal helytartótanács-alelnöki kinevezése a kormány kiegyezkedési programjának tartalmára ugyanis nem adtak támpontot, mint ahogy a tartománygyűlések novemberre való összehívása és az 1861 februári birodalmi képviseletről szóló törvény szeptember 20-i felfüggesztése is csak a kompromisszumos egyezkedési készséget mutatták, azt, hogy a bécsi kormány most eltér az eddigi, a februári rendszerhez mereven ragaszkodó iránytól, de nem mutatták az i új irány tartalmi programját. Az erdélyi és horvátországi tartománygyűlésekkel kapcsolatos eljárásból annyi nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány a magyar korona egységét elismerte, s a decemberre összehívott magyar országgyűléssel mint Erdélyt és Horvátországot is képviselő testülettel kíván tárgyalni. Ezzel a deáki program szerinti egyik előfeltétel a kiegyezkedési tárgyalások megindulásához — a magyar korona egységének elismerése — megvalósult. A másik előfeltételről — ui. az országgyűlésnek felelős magyar kormány kinevezéséről — azonban Bécs nem nyilatkozott. A magyar politika frontjainak tisztázatlansága 1865 második felében nemcsak abból következett, hogy a bécsi kormány a maga terveit homályba burkolta és majd csak az országgyűlés megnyitásakor tárta fel többé-kevésbé világosan, hanem az ország belső politikai viszonyaiból is. A birtokos osztályok és az általuk képviselt polgárság hangulatában és magatartásában 1861 után egyre erősödött, majd 1865-ben — amikor a bécsi változások mutatkoztak — általánossá vált a kompromisszumos kiegyezkedés felé fordulás. De a megyei politikai élet és országgyűlés hiányában s a sajtócenzúra viszonyai közt le-72

A magyar nemzet története X. köt. Bpest. 1898. 636. 1. 73

Kónyi : i. m. 444—447. 1.